BelföldHi-Tech

Scaleway-vezér: az Amazon, a Microsoft és a Google mind visszaeső bűnözők

Európának fel kell hagynia a technológiai szuverenitással kapcsolatos naivitással.

A francia Scaleway felhő- és webszolgáltató cég főnöke megosztotta gondolatait arról, hogyan kell Európának határozottabbnak lennie a technológiai fronton. Yann Lechelle szerint Európának fel kell hagynia a technológiai szuverenitással kapcsolatos naivitással.

Az elmúlt években végtelenül sokat rágódtak azon, hogyan lehet az európai techbajnokokat kinevelni és hogyan lehet fellépni a globális techóriások versenyellenes magatartása ellen. Eközben az európai felhőalapú számítástechnikai ágazat piaci részesedése egyre csökken.


A Synergy Research 2021. szeptemberi jelentése szerint az európai felhőpiac mérete 2017 óta megnégyszereződött, és az európai felhőszolgáltatók több mint kétszeresére növelték bevételeiket, de piaci részesedésük 27%-ról 16% alá csökkent. Az Amazon, a Microsoft és a Google felhőszolgáltatásai jelenleg a piac közel 70%-át teszik ki.

„Tisztán versenyszabályozási szempontból nincs monopólium, csak a három fő versenytárs van, de együtt oligopóliumot alkotnak” – mondta Yann Lechelle, a Scaleway vezérigazgatója a Tech.eu-nak. „Azt mondani, hogy nincs probléma, a legjobb esetben is naivitás”.

Lechelle a közelmúltban nyílt levelet írt Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztosnak, válaszul arra a Reutersnek adott nyilatkozatára, miszerint „eddig nem volt aggályunk” a felhőalapú számítástechnika trösztellenes magatartásával kapcsolatban.

A Scaleway-vezér és aláírótársai azt írták, hogy „számos jól jellemezhető, visszaélésszerű gyakorlattal” szembesülnek, amelyek „megsemmisítik a szabad, lojális verseny minden lehetőségét”, és erősebb politikát követeltek a felhőpiacok egyensúlyának helyreállítása érdekében.

„Ha azt mondják, hogy nincs semmi baj, akkor mivel magyarázzák ezeket a cégeket, amelyek trillió dolláros üzletet generálnak?”. Lechelle szerint „Mindez számos dologra visszavezethető… Európában fizetik az adókat? Nos, nem nagyon. Beperelik őket itt-ott? Igen. Más szóval, ezek a fickók visszaeső bűnözők.”

A Microsoftot az elmúlt 10 évben összesen 1,6 milliárd euróra bírságolta az Európai Bizottság a trösztellenes szabályok megsértése miatt.

„Nincs digitális szuverenitásunk, mert nagymértékben függünk az amerikai cégektől” – mondja, hozzátéve, hogy bár a digitális piaci törvény és a GDPR-szabályozás jó, de ezek nem olyan extraterritoriális törvények, mint az Egyesült Államoké, amelyek lehetővé teszik, hogy máshol is eljárjanak az adataikkal kapcsolatban. „Európa csak magát próbálja megvédeni, ez egy defenzív, nem pedig offenzív megközelítés”.

Lechelle úgy véli, hogy Európának mind jogi, mind magatartási szempontból határozottabbnak kell lennie, amikor saját technológiai vállalatainak védelméről és támogatásáról van szó, különösen bizonyos kulcságazatok egyes szereplőinek, amíg azok el nem érik azt az érettségi és méretbeli szintet, amikor már nincs szükségük erre.

„Ha megkérdezzük bármelyik európai nagy vagy akár közepes méretű vállalat beszerzési osztályát, hogy mennyi európai technológiát vásárolnak, a 100%-ból általában kevesebb, mint 1%-ot” – mondja Lechelle – „De ha olyan gondolkodásmódot alakítunk ki, hogy azt mondjuk, mi lenne, ha közös célunk lenne a 3% elérése? Más szóval, minden a gondolkodásmódon múlik. Jelenleg nem mérjük, nem vagyunk tudatában ennek a függőségnek”.

Kilépés a Gaia-X-ből

A Scaleway a Gaia-X európai felhőinfrastruktúra-kezdeményezés egyik alapító tagja volt. A vállalat azonban tavaly úgy döntött, hogy nem újítja meg Gaia-X-tagságát, aminek egyik oka az volt, hogy a Gaia-X már nem csak az uniós felhőszolgáltatókat részesíti előnyben.

Vestager márciusban a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a Gaia-X fellendítené a versenyt, mivel megmutatná a potenciális ügyfeleknek, hogy „két óriásnál több van, ahová el lehet helyezni az üzletet”.

A Politico a Gaia-X novemberi éves ülése előtt készített jelentéséből kiderült, hogy az igazgatótanács egyes tagjai aggódtak amiatt, hogy a kínai technológiai óriások, a Huawei és az Alibaba szponzorálják az ülést. A két cég, valamint az Amazon Web Services és a Microsoft is tagja a Gaia-X-nek.

„Egy újságíró megkérdezte tőlem, mit gondolok a Gaia-X csúcstalálkozóról, és azt gondoltam magamban, hogy „a Gaia-X-ből semmi sem fog kisülni” – mondjta Lechelle. „Így abban a pillanatban, élő adásban azt mondtam: Elmegyek. Ennek semmi értelme. Csak az időmet vesztegetem.”

Lechelle azt mondja, hogy számára a Scaleway sikerének elősegítésére a legjobb módja az, ha energiáját arra fordítja, hogy „előre száguldjon, hogy azt nyújtsa, amire a francia piacnak, az európai piacnak és a világpiacnak szüksége van – nem pedig a Gaia-X megfelelésre, amely csak a status quo-t (fennálló állapot) szolgálja”.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu