BelföldSport

Női kézi NB I: újra indul a Fradi és Győr harca a minél jobb gólkülönbségért

Pénteken Kisvárdán kezdődik meg a Ferencváros női kézilabdacsapatának bajnoki hajrája, melyben a Győri Audi ETO-val verseng a bajnoki címért. A fővárosiak számára még öt mérkőzés van hátra, míg a győrieknek kettő – előbbinek 80 gólos hátrányt kellene ledolgoznia gólkülönbségben az aranyéremhez, amennyiben mindkét csapat hozza a hátralévő találkozóit.

Szucsánszki Zita szerint nem szabad azt hajszolni, hogy minék több góllal kell nyerni (Fotó: Török Attila)



Mint ismert
, az FTC  április 14-én a bajnokság 22. fordulójában 29–24-re legyőzte legnagyobb hazai riválisát, a két csapat között a végeredményről az összgólkülönbség dönt, amennyiben azonos pontszámmal állnak majd 26 fordulót követően.

Az MKSZ szabálya szerint pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.

Négy éve hasonló körülmények között dőlt el az aranyérem sorsa, akkor eggyel volt jobb a Győr gólkülönbsége.  

A két csapat rangadóján összeszólalkozott Ambros Martín, a Győr vezetőedzője, s Elek Gábor, az FTC szakvezetője, emiatt a magyar szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága mindkét trénert két bajnoki mérkőzésre tiltotta el. Ennek értelmében Ambros Martín már nem meccselhet a Győrrel a kispadról a hátralévő két fordulóban, ha csapata nem fellebbezi meg sikeresen a döntést.

Az FTC ma Kisvárdán kezdheti meg a gólkülönbség-javítást. Hazai pályán öt góllal győzte le a szabolcsiakat a címvédő.

Szucsánszki Zita a fradi.hu-nak kiemelte, csak magukkal kell foglalkozniuk, nem szabad azt hajszolni, hogy minél több góllal kell nyerni, mert az kapkodáshoz és hibákhoz vezet. 

„A válogatott szünetben sokat dolgoztunk, a Fradi ellen tartást szeretnénk mutatni. Egyértelmű, hogy különösen a kialakult helyzet miatt ellenfelünk a meccs toronymagas esélyese, ettől függetlenül nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni” – mondta el Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője a klub honlapjának.

KÉZILABDA

NŐI NB I

PÉNTEK

18.00:
Kisvárda Master Good SE–FTC-Rail Cargo Hungaria 

18.00:
Moyra-Budaörs–Váci NKSE

A két csapat hátralévő mérkőzései

Április 29., péntek

18.00: Kisvárda–Ferencváros

Május 3., szerda

18.00: Vác–Ferencváros

Május 7., szombat

18.00: Szombathely–Ferencváros

Május 13., péntek

18.00: Budaörs–Ferencváros

Május 14., szombat

16.45:
Győr–Dunaújváros

Május 20., péntek

18.30:
Debrecen–Győr

18.30: Ferencváros–Vác

KÜZDELEM A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Győr 24 23 1 750–500 +250

46
2. FTC 21 20 1 594–424 +170

40
Pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.

 AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győr 24 23 1 814–525 +289  46
2. FTC 21 20 1 672–470 +202  40
3. Debrecen 22 18 4 632–538 +94  36
4. Vác 21 14 7 654–602 +52  28
5. Mosonmagyaróvár 22 12 1 9 697–647 +50  25
6. Siófok 22 12 10 660–659 +1  24
7. Kisvárda 22 9 2 11 563–596 –33  20
8. MTK 23 8 4 11 607–656 –49  20
9. Dunaújváros 22 9 13 603–646 –43  18
10. Fehérvár 22 7 2 13 560–612 –52  16
11. Budaörs 22 6 2 14 580–678 –98  14
12. Érd 23 5 18 586–702 –116  10
13. Szombathely 22 3 1 18 571–708 –137  7
14. Vasas 22 3 19 582–742 –160  6

NemzetiSport.hu