BelföldSport

Megtalálta a helyét – Bodnár Zalán jegyzete

Aki látta futballozni nyolc-tíz éve a Puskás Akadémia utánpótláscsapataiban Sallai Rolandot, szinte biztos lehetett benne, hogy korosztálya legtehetségesebb magyar labdarúgóját látja. Már ifistaként hétről hétre félpályás gólokkal (köztük 2014 áprilisában Athénban a Panathinaikosz elleni zseniális találattal), ötletes, kreatív megoldásokkal bizonyította ezt. Technikai tudása, játékintelligenciája kimagasló volt – ugyanakkor tudjuk, hogy ez szükséges, de nem elégséges feltétel a naggyá váláshoz. Ahhoz számtalan más feltételnek is teljesülnie kell, olyanoknak is, amelyek nem csak rajta múlnak. Szükség van a csillagok kedvező együttállására is.

Amikor 2016-ban eldőlt, hogy idegenlégiósnak áll – a vak is láthatta, hogy a magyar bajnokságot hamar kinőtte –, sokan aggódtak a tizenkilenc esztendős tehetségért, hogy megtalálja-e azt a ligát, amelyben a legjobban tudja kibontakoztatni a képességeit, kidomborítani az erősségeit.

Leginkább egy technikás bajnokságot, a portugált vagy a hollandot, a topligák közül pedig esetleg a spanyolt lehetett akkoriban elképzelni neki. Az olaszt szinte senki sem ajánlotta – mégis a Palermo kölcsönjátékosa lett. A félelmek javarészt igazolódtak: fiatal külföldi támadóként a rendkívül kemény védelmekről ismert Serie A-ban nem sok esélye volt kibontakozni, gyakran nem is csatárként vagy irányító középpályásként kapott szerepet, hanem a szélről kellett támadnia, de ott nem tudta felszabadítani kreatív energiáit. Huszonegy meccsen egy gólt szerzett, a Palermo pedig kiesett az élvonalból.

Amikor másodszor szerződött külföldre, ezúttal Ciprusra, sokan legyintettek: onnan már nehezen verekszi vissza magát egy topligába. Tévedtek. Az APOEL-lel a Bajnokok Ligájában szerepelhetett (pályára lépett a Real Madrid ellen is), bajnok lett, szórta a gólokat, visszatért az önbizalma is, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a ciprusi bajnokságot is kinőtte.

Amikor 2018 nyarán átigazolt a német Bundesligában szereplő Freiburgba, megint felvetődött a kérdés, nem lesz-e túl nagy az ugrás. Ma már nyugodtan kijelenthetjük: nem volt az. Stabil kezdő lett az időközben a Bundesliga élcsapatai közé emelkedő együttesben, most áprilisban három gólt is szerzett a bajnokságban, legutóbb a Hoffenheim ellen ért el mesteri találatot. Pillanatnyilag a negyedik helyen állnak, ha így marad, története során először szerepelhet a Bajnokok Ligájában a Freiburg, amely bejutott a Német Kupa döntőjébe is. A válogatottból is kihagyhatatlan Sallai Roland huszonnégy évesen felnőttpályafutása talán legtermékenyebb időszakát éli.

Csak megtalálta a helyét.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

NemzetiSport.hu