Jaj, az a szelfi! – Csinta Samu publicisztikája

Neheten találnánk még egy esetet, amelyben hasonló mértékben dicsértek labdarúgó-játékvezetőt, mint Kovács Istvánt. Ráadásul a nagykárolyi férfi olyan, a futballmeccsek klasszikusai közé való felvételre joggal pályázó mérkőzésen produkált emlékezetest, mint amilyen a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzése volt. Sztárokkal, gólokkal, fordulatokkal, éles szituációkkal, hatalmas fizikai és mentális intenzitású gladiátorcsatával, amelynek drámaiságán ugyan túltett a két csapat közötti visszavágó „horrorja”, ám játékvezetői tekintetben a nyomában sem járt.

A közhiedelem többnyire azt tartja a bírói teljesítmény legmagasabb fokú minősítésének, ha úgymond észre sem vesszük a jelenlétét. A játék kötelező tartozékaként zakatoljon le-fel a pályán, apró, diszkrét hangjelekkel tegye biztossá a „forgalom” zökkenőmentességét, abból is minél kevesebbel. Ne álljon le vitatkozni a futballistákkal, ne tartson gyors­talpalót az aktuális szabályértelmezésből – még ha esetenként indokolt is lenne –, maradjon meg a szürke eminenciás szerepében. Egyszóval tartsa magát ahhoz, hogy nem ő a sztár, mert ha hasonló babérokra pályázik, abból az esetek túlnyomó többségében semmi jó sem származik.

A romániai magyar Kovács István azáltal ment szembe mindezekkel a tanításokkal, hogy pengeéles helyzetekben némi szerencsével olyan következményekkel járó ihletett döntéseket hozott, amelyekhez képest Nostradamus kezdő vásári jövendőmondónak tetszhet. Sokan tankönyvbe illőnek titulálták az Olekszandr Zincsenko elleni elkövetett szabálytalanság utáni előnyszabály-alkalmazást, csakhogy a tankönyvekben típusesetek sorjáznak, amelyek megoldásának elsajátítása azzal a szakmai magabiztossággal ruházhatja fel a „diákot”, amely nélkül eszébe sem jutna egy-egy eset „kreatív” módon kezelése. Tegyük a kezünket a szívünkre: előreláthatatlan volt az a két ütemmel később kialakuló gólhelyzet, amelyből aztán Bernardo Silva hatalmas gólt lőtt. Zincsenko felvágását követően ugyanis tíz esetből tizenkét bíró már rég a szabadrúgás helyét rajzolta volna a borotvahabos flakonnal, amikor a City portugáljának bal lába lövésre lendült.

Megjegyzem, ezek után különösen szurkolok, hogy Kovács ne csináljon gyakorlatot a hasonló előnyszabály-alkalmazásokból, a sikeres végkimenetelhez ugyanis elengedhetetlen a csillagok kedvező állása. Kívánom neki azt is, hogy ne részegüljön meg saját zsenialitásától. Vasárnap is csak egy van egy héten, szimbolikus értelemben legfeljebb kettőre lehetne felsrófolni, ahhoz azonban a szürke hétköznapokon is többnyire hibátlanul kell teljesíteni. És sok esetben ez a nehezebb feladat.

A legtöbbre taksált, Romániában ténykedő játékvezető – talán Ovidiu Hategannal holtversenyben, akinek további karrierjét szívproblémák teszik momentán erősen kétségessé – máris szembesült ezzel a rögvalósággal. A manchesteri referenciamérkőzés után Kovács problémamentes meccsen vezethetett le a román bajnokság alsóházi rájátszásában, és bár ez szakmai értelemben nem okozott neki gondot, a szünetben mégiscsak hibát követett el. A romániai sajtó által is átvett, kommentált, büszkeségi forrásként kezelt világ­elismerés sokak ingerküszöbét elérte, többek között egy lelátón helyet foglaló ifjú hölgyét, aki fontosnak tartotta, hogy közös fényképet készítsen az újdonsült „rocksztárral”. Az amúgy meglehetősen megközelíthetetlennek tartott Kovács Istvánt is ellágyíthatta a rengeteg elismerés, öltözőbe menet szünetben szelfizett egyet az esdeklő rajongóval. Aztán a fotót közzé is tette a világhálón, így a labdarúgást multinacionális cégként, annak szabályai szerint irányító UEFA-nál is tudomást szerezhettek arról, hogy az egyik topjátékvezető le­ereszkedett a nép közé.

És már érkezett is az ejnye-bejnye Nyonból. Remélhetőleg nem több ennél, de hogy nem bagatellizálható kihágásról lehet szó, az is jelzi, hogy a felszólítás nyomán Kovács sürgősen törölte az egyik közösségi portálon közzétett képeket, illetve az hozzájuk társított, kétnyelvű – magyar és román – szöveget. Amelyben amúgy semmi egyéb nem szerepelt, mint a következő: „Szeretném megköszönni a rengeteg üzenetet és támogatást, amit kaptam az utóbbi napokban a BL-meccsel kapcsolatosan! Nagyon sokat jelent számomra! Üdvözlök szeretettel mindenkit, aki rám gondolt.” Mint kiderült, már ennyi is függelemsértésnek számít, a belső szabályzat értelmében ugyanis a játékvezetőknek tartózkodniuk kell minden írott vagy szóbeli megnyilvánulástól, amely az általuk vezetett mérkőzésekkel, illetve az azokon nyújtott teljesítménnyel hozható összefüggésbe.

Ha civil szemmel nézve a történtekre kissé túllihegettnek is tetszik a szigor, a tét sokkal nagyobb, mint gondolnánk. A manchesteri teljesítmény után a szakma Kovácsról már mint a BL-döntő egyik potenciális játékvezetőjéről beszélt. Az ominózus fotó kockázati tényező lehet az év végi világbajnokság szempontjából, amelynek bírói listáján előkelő helyet foglal el. A helyzet potenciális súlyosságát jelzi az is, hogy a játékvezető körbetelefonálta azon romániai sajtótermékek és portálok szerkesztőségét, amelyek átvették a lelátói szelfit és kísérőszöveget, és az anyag törlésére kérte a médiaképviselőket. A kampányról a gsp.ro-ról szerezhettünk tudomást, a legolvasottabb sportportál ugyanis nem volt hajlandó teljesíteni a kérést, amelyet Kovács azzal is nyomatékosítani próbált, hogy „ártotok vele”.

Természetesen őszintén reménykedünk benne, hogy a történtek nem befolyásolják a játékvezető szakmai megítélését, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a közeljövőben aligha megy át médiasztárba a 38. születésnapjára készülő nagykárolyi testnevelő tanár. Sokkal inkább a soron következő meccsek számítanak, amelyek közül a legközelebbi a román bajnokság sorsát jelentős mértékben befolyásolni képes vasárnapi Universitatea Craiova–FCSB összecsapás lesz. Ott minden bizonnyal újra a kérlelhetetlen, mosolytalan Kovácsot látjuk viszont, akinek otthon ma már csak azt róják fel, hogy bezzeg a méltatlankodó hazai edzőket korántsem kezeli akkora türelemmel, mint a kiállítás határait feszegető City-menedzsert, Pep Guardiolát.

Azt máris védjegyeként kezelik – és ez Romániában hihetetlenül nagy előrelépés –, hogy a rasszista, xenofób nézőtéri megnyilvánulások miatt gond nélkül megállítja a mérkőzést. Legyen az cigányozás vagy a személyét érintő magyarellenesség – az utóbbira április elején volt példa, amikor egy kiállítást követően a kárvallott craiovai csapat szurkolói kezdtek magyart és Magyarországot gyalázó skandálásba. Következetessége révén ez a normalitás is kezdett beköltözni a román futballba, és ez nem csak a Romániában élő magyarság komfortérzetén alkalmas javítani.

Az UEFA játékvezetői protokolljának minősítése természetesen nem lehet célunk és feladatunk, a mozgatórúgóit is legfeljebb sejthetjük. Nem beszélve az örök bölcsességről, amely szerint tanácsosabb megelőzni a bajt, mint utólag kapkodni a tűzoltókészülék után. Legfeljebb egy illúzióval még kevesebb, hogy a futball alapvetően mégiscsak játék, még akkor is, ha sokan – és sokan vélhetően érdemtelenül – élnek belőle. Milliók érdeke tiszteletben tartásának pedig ára van. Esetenként sokkal nagyobb, mint amennyit egy szelfi vagy őszinte sor érhet. Kovács sporttárs most ezzel szembesült. Tanulni meg remélhetőleg nem a saját kárán kényszerül.

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!