Darts: kórházban kezelik a világranglista ötödik helyezettjét
Vasárnap óta kórházban kezelik James Wade-et, a PDC-dartsvilágranglista ötödik helyezettjét, aki a múlt hétvégi, leverkuseni European Tour-verseny közben lett rosszul – írja a dartsnews.com.
|
James Wade egyelőre kórházban lábadozik (Fotó: Getty Images) |
A 39 éves angol játékos már a Ryan Searle elleni negyeddöntője közben sem érezte jól magát a beszámolók szerint – de azt a mérkőzését még megnyerte –, a Dimitri Van den Bergh elleni elődöntőre azonban a helyi orvosi csapat tanácsára már nem állt ki. (A tornát Michael van Gerwen nyerte meg.)
A négyszeres világbajnoki elődöntős Wade-et heves szívveréssel, magas vérnyomással, hányingerrel és szédüléssel szállították kórházba, ahol rögvest kivizsgálták és azóta is ápolják, illetve megfigyelik, mert még mindig nincs olyan állapotban, hogy hazarepülhessen Angliába.
A sportoló közösségi oldalára felkerülő közlemény nem tesz róla említést, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a tabellán harmadik Wade a Premier League-sorozat e hét csütörtöki, sheffieldi versenyén nem vesz részt, mint ahogy valószínűleg a European Tour-széria következő, prágai állomását is kihagyja.
Official statement. pic.twitter.com/hqFdRHABHo
— James Wade (@JamesWade180) May 11, 2022
NemzetiSport.hu