BelföldKék hírek

Házkutatást tartottak és zárolták a számlákat Magyarország egyik legnagyobb médiaügynökségénél

Az Initiative többek között a LEGO és a Porsche Hungária médiavásárlásaiért felel. A cég szerint helyt állnak minden vállalt kötelezettségükért, fizetnek a munkavállalóknak is.

Házkutatást tartottak Magyarország egyik legnagyobb médiaügynökségénél, ezt követően pedig a NAV bűnügyi zár alá helyezte annak számláit – értesült több forrásból a Media1, amit később az érintett Initiative Media is megerősített a hvg.hu-nak.

Az Initiative, amely médiafelületek vásárlását intézi nagy cégeknek, ügyfelei közé tartozik Magyarországon többek között a LEGO, az Euronics, a Zwack, a Porsche Hungária is. A Media1 értesülései szerint egy néhány évvel ezelőtti, de még nem el nem évült szponzorációs ügy miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ahol múlt csütörtökön költségvetési csalás gyanújával tartottak házkutatást, zároltak le bankszámlákat és foglaltak le adathordozókat.

A Media1 felvetette, hogy a történtek fényében kérdéses, miként fizetik ki a cég munkavállalóit, illetve jutnak bevételhez azok a cégek, akiktől médiafelületet vásárolt az Initiative. Ezt azonban mind a magyarországi vállalat, mind a nemzetközi anyacég cáfolta az Initiative hvg.hu-nak küldött közleményében. Az Initiative Media Kft. azt írta, együttműködnek az eljárásban a hatóságokkal, de transzparensen és a jogszabályoknak megfelelően működnek, és bíznak benne, hogy a vizsgálat is ezt erősíti meg. Az anyacég Mediabrands pedig azt közölte az Initiative-vel leszerződött cégeknek, hogy „rendelkeznek a szükséges pénzügyi lehetőségekkel ahhoz, hogy folytassák eddigi tevékenységüket és teljesítsék a vállalt reklámkampányokat.”

A Media1 kiemeli, hogy az Initiative többek között az Atmedián keresztül (ahová 40 tévécsatorna, köztük a TV2 Csoport tartozik) vásárolt felületeket, illetve partnere az RTL Magyarország és „szinte az összes hazai digitális médiafelületeket értékesítő sales house.”

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük