BelföldHi-Tech

A Google öntudatra ébredt mesterséges intelligenciája már ügyvédet is fogadott?

Folytatódik az egészen őrült Google sztori, Blake Lemoine új részletekkel jelentkezett.

Nem olyan régen számoltunk be arról, hogy a Google időközben kényszerszabadságra küldött mérnöke, Blake Lemoine szerint LaMDA, a vállalat saját mesterséges intelligenciája öntudatra ébredt és egy 7-8 éves gyerek szintjén kommunikált vele.

Lemoine most újra nyilatkozott a Wired magazinnak, elmondása szerint a LaMDA a saját ügyeinek rendezéséhez jogi segítséget kért tőle, sőt végül fogadott is egy ügyvédet. Az sajnos nem derült ki, hogy kicsoda ez a jogi képviselő, szóval emiatt picit sántít a történet.


Ugyanakkor a Google reakciója is elég beszédes, hiszen a vállalat visszautasította Lemoine bizonyítékait, felfüggesztette állásából a mérnököt, majd egy közleményben arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a LaMDA nem érző.

Ez a viselkedés kiválóan passzolna egy sötét sci-fibe, amiben a gonosz nagyvállalat igyekszik elrejteni az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia létezését. Valószínűleg azért nem erről van szó, de kíváncsian várjuk a történet folytatását. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

ComputerWorld.hu