BelföldHi-Tech

A bankolás jövője már az ajtón kopogtat

Töretlenül halad a digitalizáció a bankszektorban, ami rövidesen drasztikus változásokkal jár majd a területen.

A digitalizációs hullám korábban is érzékelhető volt, de a pandémia kezdete óta jóval gyorsabban zajlik. Ez főleg annak köszönhető, hogy a lakosság félelme a vírustól a fizikai érintkezések visszaszorulását és a digitális csatornákra való átállást eredményezte.

A járvány hatására olyanok is átálltak az online bankolásra, akik korábban kizárták ennek lehetőségét. Az idősek körében például hagyományosan nehéz előidézni ezt a váltást, ám mivel a járványtól ők tartottak a legjobban, szép számban tértek át a digitális csatornákra. Kijelenthető, hogy a pandémia évekkel, akár évtizedekkel felgyorsította ezt a folyamatot.


A banki szokások megváltozására a szektornak is reagálnia kellett, ennek egyik leglátványosabb módját a bankfiókok bezárása jelenti. Bár a folyamat a 2010-es évek elején már elkezdődött, az elmúlt két évben látványosan felgyorsult. Nagy-Britanniában például a legnagyobb bankok több mint ezer bankfiókot zártak be 2020 tavasza óta, és további csökkentéseket fontolgatnak. De nemcsak a bankfiókok száma, hanem a szerepük is átalakulóban van. A leépítéseket túlélő helyszíneken folyamatosan növekszik a digitális csatornák szerepe, egyre többen már a fiókból nyújtanak támogatást az otthonról bankoló ügyfeleknek. Ez a bankfiók kialakítására is hatással van, valamint a munkavállalók folyamatos tréningelésével jár együtt.

A bankokat tehát nem érheti az a vád, hogy ne alkalmazkodnának a fogyasztói szokások átalakulásához. Ennek ellenére a felgyorsult digitalizáció nem jó hír a számukra, hiszen ezzel olyan térbe kerül át a versenyfutás, ahol a fintechek sokkal gyakorlottabbak. Különösen a fintech kihívók, a neobankok jelentenek veszélyt a hagyományos bankokra, hiszen üzleti modelljük alapja a teljesen digitális, bankfiók-hálózatokat mellőző működés.

A neobankok élményszerű, gyors, egyszerű és kényelmes szolgáltatásokat kínálnak ügyfeleiknek, akik érthető módon később nem szoktak visszatérni a hagyományos pénzintézetekhez. Noha utóbbiak közül is egyre többen kezdenek digitális termékek értékesítésébe, sok esetben ez nem mást jelent, mint egy hosszadalmas és rengeteg papírmunkával járó folyamat áthelyezését az online térbe. Jó példa erre az online számlanyitás, ami sok banknál továbbra is órákon át tartó folyamat, ahol az újdonsült ügyfélnek több száz oldalas szerződéseket és tájékoztatókat kell elolvasnia és aláírnia. Az sem ritka, hogy többször is a telefonos ügyfélszolgálathoz kell fordulni. Egy szó, mint száz, a bankoknak nem jó hír, hogy ilyen gyorsan megnőtt az igény az online csatornák iránt, ugyanakkor vitathatatlan, hogy a többség elkezdett reagálni, és új szemlélettel közelíti meg a termékfejlesztést.

A digitális csatornák növekvő igénybevétele a kiberbiztonság kérdését is középpontba emelheti. Az például a bankok mellett szól, hogy egyre több neobanknak törik bele a bicskája az ügyfél-azonosításba és a pénzmosás elleni védekezésbe, ami sokakat eltántoríthat attól, hogy náluk nyissanak számlát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hagyományos pénzintézetek is küszködnek a pénzügyi bűntények megakadályozásával, de a fintechekbe vetett bizalom fiatal koruknál fogva könnyebben megrendül az ügyfelekben.

Ha pedig nem lett volna elég a bankok és a fintechek versenyfutása, egy újabb izgalmas trend is felboríthatja a jövő bankolását: a metaverzum. A sokak által a jövő interneteként aposztrofált metaverzumban egyesek szerint az online és az offline bankolás legjobb aspektusai keveredhetnek majd. A virtuális térben ugyanis adott lesz az online bankolás nyújtotta kényelem és gyorsaság, de az avatarok közötti interakciók a személyes érzetet is visszaadhatják. A kritikusok ugyanakkor a kapitalizmus disztópiájaként hivatkoznak a metaverzumra, ahhoz pedig még sok idő kell, hogy igazságot tudjunk tenni a két tábor között.

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól, azok bankszektorra, biztosítókra, IT szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A tanulmányokban részletesen foglalkozunk a hagyományos banki és neobanki termékfejlesztési lépések stratégiai aspektusaival. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban felmerülő kérdéseket a science@peakfs.io email címre várjuk.

A Fintech Világa Heti Hírlevélre feliratkozás>>>

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu