BelföldSport

Női Giro: Van Vleuten harmadszor nyert, Vas 51. lett

Annemiek van Vleuten nyerte meg a női Giro d’Italia országúti kerékpáros-körversenyt, a záró etapon 26. Vas Kata Blanka pedig 51. helyen zárt összetettben.

Fotó: AFP

Vasárnap az Abano Terme és Padova közötti 90.5 kilométeres sík, egyetlen kisebb emelkedőt magában foglaló szakasz teljesítése várt a mezőnyre. A nap kétfős szökését négy kilométerrel a cél előtt érték utol, így mezőnyhajrá következett.

Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes magyar bringása a hajrához közeledve segítőként dolgozott, és 26. helyen ért célba. A 20 esztendős Vas tapasztalatot gyűjteni és csapattársait segíteni érkezett a viadalra, amelynek ötödik szakaszán nagyot bukott.

Az összesített verseny élmenői közötti sorrend nem változott, a 39 éves Van Vleuten zárt az élen, így 2018 és 2019 után harmadszor viheti haza a rózsaszín trikót. Ezenkívül megnyerte a sprinterek pontversenyét is, a hegyi pontversenyt a két szakaszon diadalmaskodó amerikai Kristen Faulkner, a 23 éven aluliak kategóriáját pedig Vas csapattársa, Niamh Fisher-Black nyerte meg. Utóbbi összevetésben Vas kilencedik helyen végzett.

NŐI GIRO D’ITALIA

10. (utolsó) szakasz, Abano Terme–Padova, 90.5 km


1. Chiara Consonni (olasz, Valcar-Travel&Service) 2:12:04 óra

2. Rachele Barbieri (olasz, Liv Racing Xstra) azonos idővel

3. Emma Norsgaard (dán, Movistar) a. i.

…26. Vas Kata Blanka (SD Worx) a. i.

Az összetett végeredménye

1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 27:07:26 óra

2. Marta Cavalli (olasz, FDJ Nouvelle-Aquitaine Futuroscope) 1:52 perc hátrány

3. Mavi García (spanyol, UAE) 5:56 p h.

4. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 6:45 p h.

…51. Vas 1:27:07 ó h.

(MTI)

NemzetiSport.hu