Női Eb: Anglia hosszabbításban ejtette ki a spanyolokat
Alaposan megizzadt Spanyolország ellen a végső győzelemre is esélyesnek tartott, bomba formában lévő angol női labdarúgó-válogatott a számára hazai rendezésű Európa-bajnokság első negyeddöntőjében, de Sarina Weigman együttese hosszabbítás után fordítani tudott, és bejutott a legjobb négy közé.
|
Anglia nagy küzdelemben tudott fordítani Spanyolország ellen (Fotó: Getty Images) |
A csoportkört hibátlanul, 14 lőtt és nulla kapott góllal záró angol női labdarúgó-válogatott Spanyolországgal találkozott a Brighton & Hove-ban rendezett negyeddöntőben, ráadásul a házigazda 2021 áprilisa óta (17 mérkőzés) nem kapott ki, s ezalatt 98–3-as gólkülönbséget épített.
Ennek ellenére a spanyolok a legutóbbi egymás elleni találkozón alaposan megnehezítették az angolok dolgát, amikor gól nélküli döntetlent tudtak kicsikarni az Arnold Clark-kupán.
Az Eb negyeddöntőjében sem voltak megilletődve, rögtön a mérkőzés elején átvették az irányítást, de néhány kisebb lehetőség mellett nem jelentettek igazán nagy veszélyt Mary Earps kapujára. Az angolok viszont egyáltalán nem találtak fogást a spanyolokon. A 37. percben a Manchester City csatára, Ellen White ugyan majdnem beállította Wayne Rooney válogatott gólcsúcsát (53), de lesről talált be, így gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok.
A második félidőben valamivel aktívabban kezdett a vendéglátó, de szűk tíz perc után nem kis meglepetésre a spanyolok szereztek vezetést, amikor a Real Madrid támadója, Esther González hét méterről a hosszúba lőtt klubtársa, Athenea del Castillo jobb oldali beadásából (0–1). Sarina Weigman, Anglia holland szövetségi kapitánya rögtön három cserével reagált a kapott gólra, és a Barcelona kapusának, Sandra Panosnak is egyre több dolga volt, de nem is tudta kihúzni a mérkőzés végéig, hogy érintetlen maradjon a kapuja. A 84. percben ugyanis a Manchester United két, csereként beálló játékosa összehozta az egyenlítő gólt: jobb oldali beadás után az Alessia Russo által lefejelt labdát Ella Ann Toone közelről pofozta a kapuba (1–1), hosszabbításra mentve a negyeddöntőt.
A ráadásban már nem kellett sokat várni az újabb angol találatra, amikor a 96. percben a Bayern München játékosa, Georgia Stanway 18 méterről, enyhén jobbról a spanyol kapuba bombázott, s erre az ibériaiak már nem tudtak válaszolni. 2–1
Anglia július 26-án, 21 órától Sheffieldben vív meg a Svédország–Belgium mérkőzés győztesével az Eb elődöntőjében.
What. A. Battle!
England come from behind against Spain to progress to the semi-finals thanks to a late equaliser from Toone in normal time and a brilliant extra-time winner from Stanway! #WEURO2022 | #ENG
— UEFA Women’s EURO 2022 (@WEURO2022) July 20, 2022
13. NŐI LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
NEGYEDDÖNTŐ, BRIGHTON & HOVE
Anglia–Spanyolország 2–1 (Toone 84., Stanway 96., ill. E. González 54.) – hosszabbítás után
NemzetiSport.hu