BelföldHi-Tech

30-as korlátozást vezetnek be Terézvárosban

A megfigyelések szerint ez azonban nem jár majd a forgalom lassulásával, épp ellenkezőleg.

Korábban, a lassú városokról írt cikkünkben említettük a spanyolországi Ponteverda városát, ahol már több mint egy évtizede, a település teljes területén 30 km/h-ra mérsékelték az autók maximális sebességét. A sokat autózók számára ez felesleges óvatosságnak, és komoly dugókat előidéző döntésnek tűnhet, a valóság azonban egészen mást mutat. A spanyol városban például hét év alatt egyetlen halálos baleset sem történt a korlátozás bevezetése óta, emellett 70 százalékkal csökkent az emisszió, a város központjában lévő üzletek forgalma pedig felpörgött.

A 30km/h a belvárosi szűk utcákon bőven elég (Fotó: europa.eu)

A 30km/h a belvárosi szűk utcákon bőven elég (Fotó: europa.eu)

Most hasonlóra kerül sor Budapesten is. A Telex.hu szúrta ki Soproni Tamás terézváros polgármester Facebook-posztját, aki bejelentette, hogy rövidesen a kerület minden olyan utcájában, ahol nem közlekedik valamilyen BKK-járat, 30 km/h-ra csökkentik a sebességet.

A polgármester Graz példáját említette, ahol a lakóterületeken már korábba bevezették a harmincas korlátozást, aminek rendkívül pozitív eredményei lettek. Soproni Tamás szerint a sebesség mérséklésének hatására

  • csökken a zajszennyezés – Grazban három decibellel lett csendesebb a város
  • csökken az emisszió: a nitrogén-oxid koncentráció 25 százalékkal csökkent
  • többen váltottak gyalogos és kerékpáros közlekedésre.


A jelenleg érvényben lévő 50 km/h-s korlátozás 30 km/h-ra való csökkentésének további előnyei is vannak. A Város és Mobilitás Intézet adatai szerint a csökkentett sebességnél bekövetkező baleseteknél 9-szer kisebb a halálos sérülés esélye, az egyéb sérülések súlyossága pedig jelentősen mérséklődik. Emellett – és a mérsékelt zajszennyezés mellett – a  lassításnak az is az előnye, hogy lehetővé teszi bizonyos útvonalak szűkítését, ahol így több hely jut a gyalogosoknak és a különféle közösségi funkcióknak.

Soproni Tamás szerint a sebességkorlátozást fizikai korlátokkal – fekvőrendőr, lassításra kényszerítő barrikádok – is szeretnék biztosítani. A 30 km/h bevezetése illeszkedik az Európai Unió tavaly kiadott állásfoglalásához, amellyel szeretnék elérni, hogy 2050-re megszűnjenek a halálos kimenetelű közlekedési balesetek az unió területén. Nemrég pedig arról írtunk, hogy az EU technológiai eszközök segítségével szeretné felszámolni a gyorshajtást is.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

ComputerWorld.hu