Belföld

Harmincas sebességkorlátozást vezetnek be egy budapesti kerületben

Hamarosan 30 kilométer per órában korlátozzák a maximális sebességet Terézvárosban – jelentette be Soproni Tamás, a kerület polgármestere.

Bejegyzésében azt írta: a sebességkorlátozás minden olyan utcára ki fog terjedni, ahol nem jár valamilyen BKK-járat, és hogy „fizikai korlátokkal” (vélhetően fekvőrendőrökkel) is biztosítani fogják, hogy az autósok az új szabályozást betartsák.

A polgármester a Facebookon közzétett bejegyzésben arra hivatkozott, hogy Grazban már bevezettek egy hasonló intézkedést, amelyet követően „átlagosan három decibellel lett csöndesebb a város, a nitrogén-oxid-koncentráció negyedével esett vissza, a gyalogos- és biciklisközlekedés pedig vonzóbb alternatívává vált – fogalmazott.

A Facebook-poszt kommentjei közt eltérő reakciók érkeztek a bejelentésre. Volt, aki még autósként is helyesnek tartotta a döntést, miközben mások „nettó baromságnak” vélték az intézkedést. Korábban az Európai Parlament egyik állásfoglalásában már volt szó arról, hogy 30-as sebességkorlátozást kellene bevezetni az összes lakóövezetben.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük