Ősztől még jobban megköti az Android-fejlesztők kezét a Google

A Google a múlt hét végén – pár nappal az után, hogy elkezdte lecserélni logóját – Play áruháza a fejlesztőkre vonatkozó szerződési feltételein is átalakításokat hajtott végre. Ezek értelmében a cég a jövőben számos olyan dolgot nem enged meg az alkalmazásboltjába feltöltött app-okban, amikkel eddig nem volt baj, vagy legalább megtűrt volt.
Kevésbé durva hirdetések
A legtöbbeket vélhetően az a változás érint majd, ami igen erősen korlátozza a teljes képernyős reklámok megjelenítését az Androidon futó programokban. Így például ilyeneket nem szabad megjeleníti a cég megfogalmazásában „váratlan” helyzetekben (azaz, amikor a felhasználó éppen kiválasztott vagy elindított valamilyen műveletet, ami további interakciót igényel majd – mint pl. éppen elindított egy játékot vagy a következő pályát kezdené meg abban), és nem szabad meggátolni azok bezárás, illetve a túllépést rajtuk máskor sem 15 másodpercen túl.
Tilos lesz az ügyeskedés
Szintén tilos lesz az alkalmazások FLAG_SECURE
jelzésének megkerülése bármilyen módon, amivel utóbbiak azt jelezhetik, hogy érzékeny információkat jelenítenek meg, és így megtilthatják pl. képernyőmentések készítését, illetve az adatok kiküldését bármilyen, a rendszer által nem megbízhatónak minősített kijelzőre működésük közben. Ugyanígy kötelező lesz annak támogatása, hogy a felhasználók VPN kapcsolaton keresztül is elérhessék az internetet, azaz, az alkalmazások nem tagadhatják meg a működést, ha ilyen kapcsolatot érzékelnek, vagy nem próbálhatják megkerülni azt.
A Google által most bevezetett változások célja nyilvánvalóan a felhasználók adatai, illetve privátszférája védelmének fejlesztése, illetve annak meggátlása, hogy egyes alkalmazások – jellemzően anyagi érdekből és hogy követhessék a felhasználók, valamint adatokat gyűjthessenek azokról – megkerüljék vagy hatástalanítsák az ezek védelme érdekében a rendszerbe épített, illetve ott aktivált intézkedéseket.
Novembertől lép életbe
Az új szabályok a Google Play-ben szeptember 30-ával, illetve november 1-ével lépnek életbe – azaz, onnantól kezdve már csak olyan alkalmazások, illetve frissítések alkalmazásokhoz jelenhetnek majd meg benne, amik megfelelnek az új feltételeknek is.
prog.hu