Érzelmek útvesztője – Moncz Attila publicisztikája

AZ EGYIK LEGJOBB baseballfilmben, a Moneyballban (magyarul Pénzcsináló néven fut) egy adott pillanatban a Brad Pitt által játszott általános menedzser (general manager, GM), Billy Beane, illetve a Jonah Hill által megformált segédje arról beszélget, hogy érzelmileg nem szabad túlságosan közel kerülni a játékosokhoz, mert sokkal nehezebb lesz kirúgni őket, amikor a szükség úgy hozza. Az Oakland Athletics 2002-es idényét feldolgozó, megtörtént eseményeken alapuló film alapvetően az analitika megjelenését és térhódítását volt hivatva bemutatni, az elmúlt napok, hetek eseményei mégis a döntéshozók és a játékosok kapcsolatához köthető kérdéseket erősítették fel bennem. Hogy miként is kell viselkednie főleg az előbbinek olyankor, midőn keresztúthoz ér, és a két ösvényből az egyik jobbra, a másik balra vezet, ráadásul mindegyiken egyvalaki indulhat el a kettőből.

Ebből a szempontból a talán legkeményebb videót magyar idő szerint kedd reggel láttam. A Houston Astros–Boston Red Sox meccs előtt Christian Vázquez szépen melegített „nevelőklubja”, a Boston mezében. Majd odament hozzá az egyik illetékes és megkérte, ugyan már, fáradjon át a másik kispadhoz, mert attól a pillanattól kezdve a Houston sportolója. A Puerto Ricó-i játékos nyelte a könnyeit, elsőre szerintem azt sem tudta, hol van, majd amikor jó amerikai szokás szerint „ezer” mikrofont az orra alá dugtak, az alábbi párbeszéd bontakozott ki.

– Tényleg elcseréltek az Astroshoz?

– Úgy gondolom, ja…

– Hogyan érint?

– Ez üzlet. Üzlet…

Aztán még mielőtt nagyobb baj lett volna, az egyik bostoni alkalmazott elcipelte a riporterektől a láthatóan sokkos állapotban lévő, 31 éves catchert. Alighanem ők is tudták, ez így már tényleg gáz, még akkor is, ha az amerikai major sportokban a cserehatáridő közeledtével az ilyen jellegű döntések nem feltétlenül szakmaiak, hanem, ahogyan Vázquez is mondta, üzletiek. A szezon ezen szakaszában már simán követhetnek eltérő stratégiát a csapatok, hiszen például a Houstonnak egyértelműen a playoff, illetve a bajnoki cím a célja, míg Bostonban egyelőre nehezen tudják meghatározni, mit is akarnak pontosan. Ilyen múltú csapat esetében ilyenkor, ráadásul 50 százalék körüli mérleg esetén tilos kimondani, hogy hagyjuk a rájátszást és építsük a következő évad (vagy évadok?) együttesét, de azért tisztában vannak vele, inkább már ez lenne a feladat, és ha megfelelő az ellenérték, akkor a poszt franchise-on belüli legjobbjától is meg lehet válni.

De például abban is egészen biztos vagyok, hogy a Telekom Veszprém és Lékai Máté elválása mindkét oldalon erős hatást gyakorolt az érzelmekre. Nyolc közös éven, bajnoki címeken, kupagyőzelmeken, Bajnokok Ligája-meneteléseken nem lehet csak úgy túllépni, meg aztán Máté volt a mini világválogatott magyar kirakatembere, remek, szerethető és használható karakterrel. A mérleg másik serpenyőjében meg ott volt a kora (34 év), visszatérő sérülései, illetve a posztján most, valamint később szóba jöhető jelöltek, benne magyarokkal. Itt nem baráti társaság, hanem üzleti vállalkozás hozott döntést, alighanem a hosszabb távú (és ezen most nem egy évet értek) érdekeket figyelembe véve. Csak szerintem érzelmi okokból átkozottul nehéz volt idáig eljutni, ezért húzódott a kelleténél tovább a procedúra.

Vajon viselkedhet egy GM, egy felelős klubvezető ilyen helyzetben úgy, hogy az érzelmei irányítják? Ha a fentebb már idézett Beane-nek hiszünk, akkor nem. Kőkemény, a fontos helyzetekben érzelemmentes profira van szükség, aki egyébként rendrakás vagy önmaga megnyugtatása céljából képes törni-zúzni. Ha meg a szakirodalomnak hiszünk? Nos, akkor nincs egyértelmű recept. A Harvard Business Review szerint a legjobb ügyvezetők fejében folyamatosan ott vannak az olyan kérdések, mint a „Milyen üzletet akarunk működtetni?; „A megfelelő területen vagyunk?”; „Hogyan kellene átalakítanunk az üzletet?”

Ennek a folyamatnak az eredménye az üzleti koncepciók egy sora, amelyek kis mértékben, de következetes irányba változnak. És még e kérdésekre sem lehet standard válaszokat adni, hiszen a vezetők simán hordozhatnak (sőt, hordozniuk kell, hiszen nem klónokról beszélünk!) magukban eltérő kulturális értékeket és viselkedési normákat, sőt, előfordulhat, hogy hibás az értékrendjük, ami rövid távon sikerekhez vezet, hosszabb távon azonban a jellemhibák, a hiányosságok (így például a következetlenség) jelentős problémákat okozhatnak önmaguknak, illetve az általuk vezetett sportvállalatnak.

Ugyanakkor a managerskills.org oldal úgy fogalmaz, a sportolók iránti empátia az egyik legfontosabb személyiségjegy. „A legsikeresebb sportmenedzserek keményen dolgoznak azon, hogy elsajátítsák ezt az alapvető sportvezetői készséget. Legalább azt tudniuk kell, mikor fogják be a szájukat – olvasható. – A sportiparban a dolgok gyors ütemben változnak. A sportmenedzsment-szakembereknek gyorsan kell reagálniuk, és képesnek kell lenniük arra, hogy felmérjék a kialakuló tendenciákat, és meghatározzák azok életképességét és alkalmazhatóságát a felelősségük alá tartozó szervezetre vagy egyes játékosokra. Képeseknek kell lenniük arra is, hogy leolvassák ezeknek a változó kérdéseknek a hatását az érintettek érzelmi jólétére, hogy a legjobb megoldásokat nyújthassák.”

Hogy ezt Chaim Bloom, a Boston Red Sox baseballügyekért felelős vezetője Vázquez esetében nem „ugrotta meg”, az ezer százalék. Adódik persze a kérdés, kell-e az ilyen helyzetekben mélyreható válaszokat adni a „Miért?” kérdésre. Sokan régi, szerintem rossz beidegződésekre alapozva hajlamosak kapásból erre igennel felelni, nekem azért nem ilyen egyértelmű a kép. Nyilván újságíróként és -olvasóként kíváncsi az ember, alapvető tulajdonsága, hogy a kényes helyzetekben tudni szeretné az okokat. Csakhogy, ahogyan fentebb is írtam, manapság már nem baráti társulásokról, klasszikus értelemben vett egyesületi formákról beszélünk, hanem gazdasági társaságokról. Az ő világukban, az üzleti életben pedig létezik, létezhet az üzleti titok fogalma. Ebben az esetben a kommunikáció megállhat az alapinformációk tényszerű közlésénél, hiszen az esetleges bő lére eresztett indoklás (ami bőven lehetőséget ad a belemagyarázásra…) káros hatással lehet a cég hosszabb távú érdekeire.

Persze a rabló–pandúr elv alapján meg lehet próbálni olyan ügyvezető kinevezését is, aki korábban a másik oldalon dolgozott, de ez sem garancia a sikerre. Brodie Van Wagenen 17 évig volt játékosügynök az MLB-ben, az észak-amerikai base­ball-ligában, mielőtt a New York Mets 2018-ban felkérte volna a GM szerepkörére. A cél egyértelmű volt, kis rákészülés után, két éven belül a csapatnak be kell jutnia a playoffba. Az ő kinevezését az egyik rivális gárda névtelenül nyilatkozó vezetője is üdvözölte, mondván: „Az a képesség, hogy a világot az ellenfél szemével lássuk, kritikus képesség ahhoz, hogy sikeresek legyünk ebben az iparágban”. De nem így lett, mert a Mets egyszer sem került be a rájátszásba, így amikor 2020 végén megjött az új tulajdonos, Steve Cohen, nem is kellett indokot keresnie Van Wagenen eltávolítására. A cél adva volt, az utat ismerték, nem sikerült végigmenni rajta, a farkastörvények világában egy kisebb, egyéves káosz után jöhetett az újabb próbálkozó. Billy Eppler pedig, minden jel szerint, be is viszi a playoffba a kétszeres World Series-győztest.

Létezik általános formula az ilyen érzelmi helyzetekre? Aligha. A munkakörnyezet alakítása, a stratégia meghatározása, az erőforrások elosztása, a vezetők fejlesztése, a szervezet felépítése és a működés felügyelete alapvetően fontos, de az érzelmi helyzetekben úgyis az angolok által is németből lízingelt Fingerspitzengefühl dönt. Hogy milyen a főnök „ujjhegyérzése”, milyen a legmegfelelőbb és legtapintatosabb válaszadói képessége.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!