Belföld

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair

Lezárult a vizsgálat, a hatóság jogsértést állapított meg.

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair az extraprofit-különadó áthárítása miatt – írta a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn. A légitársaság ellen július 10-én kezdeményezett fogyasztóvédelmi vizsgálatot Budapest Főváros Kormányhivatala, az eljárást pedig szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium is végigkísérte.

A hivatal szerint a légitársaság jogsértést követett el, mivel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

„Ahogy a Kormány megígérte, meg fogjuk védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani” – írta posztjában Varga, majd végigvette a már jól ismert kormányzati kommunikációs paneleket a háborús inflációról, háborús gazdasági helyzetről.

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!” – zárta posztját a miniszter.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük