Gyulai forever – Csinta Samu publicisztikája

Azt hiszem, bőven megkockáztathatjuk, hogy a Gyulai István Memorial az idén is a világ atlétikai viadalainak élmezőnyében végez. A tizen­nyolc versenyszámból hétben ugyanis megdőlt a korántsem „kispályás” versenycsúcs, és ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a közelmúltbeli eugene-i vb kilenc egyéni aranyérmese indult Székesfehérváron, nincs az az algoritmus, amely ne sorolná változatlanul az élvonalba a nagy magyarországi atlétikai versenyek kései leszármazottját. A sztárparádéval ezzel együtt nemcsak önmaga jövőjét építette a viadal, hanem legalább olyan mértékben a jövő évi budapesti világbajnokság ügyét is szolgálta.

Az már az érzelmek szférájába tartozik, hogyan viszonyulunk ahhoz a perspektívához, mely szerint ez a külföldieknek kimondhatatlan nevű város egy ideig nem szerepel a nemzetközi versenyszínhelyek között. Jövőre legalábbis biztosan nem, a rendezvény minimum egy évre búcsúzik a Bregyó közi Atlétikai Központtól, bármennyire is sokat köszönhetnek kölcsönösen egymásnak. A Gyulai Budapestre költözik, és a 2023-as vb tesztrendezvényeként fogja csábítani a sportág krémjét. A delej pedig minden bizonnyal az ideinél is erősebb lesz, sokan akarják majd kipróbálni a vadonatúj létesítményt, amely a Memorial után nem sokkal a világ harmadik legnagyobb sportrendezvényének ad otthont.

Kétségtelenül seregnyi érv szól a végleges váltás mellett, többek között az, hogy olyan atlétikai stadiont, amilyen a vb-re épül, illik majd folyamatosan megtölteni élettel. Annál is inkább, mert Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvényét követően egyes lelátórészek visszabontásával olyan tipp-topp aréna alakul ki, amilyennél alkalmasabbat kitalálni sem lehetne egy egynapos nemzetközi verseny rendezésére. Budapest meg 2023. augusztus 19. és 27. között több mint 200 ország atlétáinak tapasztalatai révén szerezhet hosszú távú referenciákat. Mondhatnánk, hogy valójában csak felfrissíti, de ugye a Budapesten rendezett korábbi nagy versenyekről igazából leginkább már csak nyugdíjas – vagy ahhoz közelítő – edzők, csapatvezetők, újságírók, no meg nézők őrizhetnek közvetlen élményeket.

Az összevetés talán nem abszolút korrekt, de gondolatébresztő lehet. A július végén rendezett idei vb-n a sportág amerikai szentélyének tartott Eugene-ban a Hayward Field lelátói a délelőtti versenyeken bántóan üresen tátongtak, de a délutániakon sem volt evidencia a telt ház. Ehhez képest a legutóbbi budapesti atlétikai világversenyen, az 1998-as Európa-bajnokságon délelőtt is ezrek biztatták a sportolókat. Az már csak mazsolányi adalék, hogy az idei Gyulai István Memorialra elővételben elkeltek a jegyek, ami akkor sem mellékes szempont, ha egyetlen délutánnyi tömény élvezetre fizettek be a nézők. Ha egyebet nem, azt egyértelműen jelezve, hogy Magyarországon az emberek változatlanul kíváncsiak a nívós sporteseményekre. És biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz ez másként jövőre sem.

Amúgy a mérlegkészítés jegyében sem mellékes kicsit bogarászni, mitől vált ekkora attrakcióvá az idők folyamán ez a „kis vidéki” verseny. A névadó, Gyulai István halhatatlan személyisége természetesen szerepel az „okok” között, hiszen a jelek szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség néhai korszakos főtitkárának nevét a maiak szemében sem fedte be a múlt pora. Az ő atlétabarát hozzáállása máig legendás, és korántsem csak a tisztségéből fakadó hatalmi pozíciója tette lehetővé például az azóta megboldogult, de ma is sűrűn emlegetett Salgótarjáni Ugrógála megteremtését és felemelését. No meg általa talált felejthetetlen magyarországi otthonra több korosztályos világverseny is, mintegy bizonyítva, hogy nem csak a sajátjaidtól való „elegáns” eltávolodás, pártatlanság árán építhető egyéni nemzetközi karrier.

A pénzügyi háttér megteremtésén dolgozók, illetve Spiriev Attila versenyigazgató érdemeit sem lehet eléggé méltatni. Utóbbi többek között versenyzőmenedzseri beágyazottsága révén a visszautasítás különösebb kockázata nélkül képes bármelyik atlétát megszólítani. Hasonló munícióval egyetlen alkalomra szinte bárkit el lehet hozni egy nem feltétlenül a legjobban fizető versenyre, az igazi művészetről, tudásról az árulkodik igazán, ha másodszor, sokadszor is eljönnek a sztárok. Mert ez már önmagában reklám, és hát a sportágban is a szájról szájra terjedő „pletyka” az egyik leghatásosabb hívószó. Ehhez kell megteremteni azt az atlétabarát környezetet, amely a kisebb összegű cechet nagyságrendekkel nagyobb odafigyeléssel ellensúlyozza. Mindez több mindenben megtestesülhet. Például a viadal időpontjának minden lehetséges szempontot figyelembe vevő meghatározásában, vagy egy-egy versenyző pillanatnyi céljának megfelelő pályabeosztásban. Az idei, kitűnően sikerült, világsztárok sokaságát felvonultató Memorial időzítése például a lehető legjobb módon szolgálta egy világ- és egy Európa-bajnokság közötti feszes, alig néhány hetes periódusban az akkumulátorok feltöltése és a forma megőrzése elképesztően kényes egyensúlyának fenntartását. De Spirievék arra is készen állnak, hogy a pillanatnyi szélviszonyoknak függvényében a célegyenest fél óra alatt átköltöztessék a túlsó egyenesbe. A Gyulai-emlékverseny évről évre példázza azt is, hogy az atléták jelentős része nem feltétlenül dollárezrekben méri egy esemény vonzerejét. Annál is többet ér, hogy a legnagyobbak évi nyolc-tíz megméretése között sokaknál ott szerepel a székesfehérvári.

Jövőre változik a helyzet, és hiszünk benne, hogy még jobb irányba. Mert ha eddig a Memorial növelte a magyar atlétika hírnevét, ezúttal a világbajnokság adhat vissza valamennyit a kölcsönből. Ha az emlékverseny azt üzente, hogy Magyarországon igenis van tapasztalat, érdeklődés és szándék arra, hogy a sportok királynője kiemelt helyet foglaljon el a kínálatban, akkor a vb ráerősíthet: van itt egy verseny, amelyre minden évben érdemes odafigyelni, egy kisebb világbajnokság, egy világverseny sűrítménye, akár a kis üvegbe zárt parfümesszencia.

Néhány esztendeje az első kanyar felőli lelátón üldögélve csodálkoztam rá a teljes Bregyó-közi szabadidőtelepre, amelynek kihasználatlansága, lepusztultsága 2012-ig a székesfehérvári közélet visszatérő témája volt. Azóta kellemes, fás, madárcsicsergéses zöld szigetként kínálja magát sétálásra, futásra vagy meghatározott tartalmakat nélkülöző, mégis annyira nélkülözhetetlen kikapcsolódásra. Rangot persze elsősorban a különböző hazai és nemzetközi atlétikai versenyek kölcsönöztek neki, ezért aztán a Gyulai Memorial költözése nyomán vesztesnek is érezhetik magukat a fehérváriak.

Magyarországon tehát jövőre atlétikai világbajnokság lesz. Hál’ Istennek ma már nem hallani azokat a hangokat, amelyek megelőzték az 1998-as Eb-t: egy kontinensviadal megszervezése más lépték, képtelenek leszünk tisztességesen megrendezni. Az elmúlt évtized hazai világversenyei bizonyították, hogy ebben a műfajban bármikor képesek vagyunk bravúrokra, és még csak bele sem rokkanunk. Főleg, ha értő közönség népesíti be a lelátókat, de erre Budapest külön garanciákat is képes nyújtani. Elsősorban azzal, hogy a közép-európai országok sportkedvelőinek ritkán visszatérő lehetőséget kínál arra, hogy tapasztalhassák egy rangos nemzetközi viadal igazából csak a helyszínen megélhető atmoszféráját. Kiemelten a Kárpát-medence együttlétre mindig szomjas magyarjai számára, akik közül sokan jelentős anyagi áldozatokra is hajlandók, csak hogy tanúi lehessenek egy-egy szívmelengető hazai sportsikernek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!