Szép volt, Ádám! – Szöllősi György jegyzete

Szalai Ádámmal a Real Madrid edzőközpontjának parkolójában találkoztam először, 14 éve, még azelőtt, hogy válogatott lett. Egy icipici része talán az NSO-ra a szabadságomról küldött blogbejegyzésemnek is lehetett abban, hogy nemsokára végre meghívták a válogatottba, noha jó néhány évre kikerült a magyar szakemberek látóköréből: Németországban lett felnőttjátékos (ontotta a gólokat, egy ottani újságban olvastam róla először önálló cikket, amelyet a hosszú hajú fotójával illusztráltak, talán éppen a 2006-os vb idején).

A Stuttgart amatőr csapatából, a német negyedosztályból került Madridba, ahol ugyan a világhírű klub, Puskás egykori egyesületének második együttesében játszott, de ott házi gólkirály lett, mérkőzéseit gyakran megnézték az első csapat játékosai és Florentino Pérez elnök is. A meccsen, amit a családi nyaralás közben beiktattunk (babakocsival a Di Stéfano Stadionba, nem kis kihívás…), jobbal, ballal és fejjel is gólt szerzett, az egyiket a tizenhatoson kívülről, s aki bármilyen mezőnyben ilyet tud, az nem akármilyen futballista – vontam le a következtetést. Azt hiszem, a Real Madrid sajtóosztályától ekkor elkunyerált fotók jelentették az első akcióképeket, amelyek Szalai Ádámról egyáltalán megjelentek a magyar sajtóban. Nemsokára a Puskás Akadémia más vezetői is meglátogatták Ádámot Madridban, aki akkor már nemcsak németül, de spanyolul is jól beszélt, egyazon konditeremben edzett a madridi szupersztárokkal, és eltökélt célja volt visszakerülni Németországba, a Bundesligába. Ez sikerült is neki, ott az első magyar lett, aki 50 gólig eljutott. Közben persze válogatott lett, mesterhármast is szerzett a nemzeti csapatban, meghívásomra többször járt Felcsúton, a Puskás Akadémián, láttam a Schalkéval a Bernabéuban is játszani (egyszer korábban a Real Madrid is benevezte egy BL-meccsre), visszatért több súlyos sérülésből, az amszterdami 1–8 után keserű kifakadásával hívta fel magára és a magyar futball drámai helyzetére a figyelmet, volt címlapemberünk a FourFourTwo-ban, időnként összevesztünk (nem könnyű eset, az biztos…), de mindig ott rejtőzött a karakterében az a megalkuvást nem ismerő csapatkapitány, akivel aztán együtt nőtt fel a magyar válogatott két Eb-szereplésig. A franciaországi és a részben hazai Eb-n is méltó vezére volt a világ elismerését kivívó magyar csapatnak. Azzal pedig, hogy második nagy tornáján is gólt szerzett, ennek a névsornak lett a mindössze ötödik, teljes jogú tagja: Toldi, Sárosi, Tichy, Bene, Szalai.

Gólérzékenysége, eszméletlen akaratereje, őrült győzni akarása és rendíthetetlen, sőt lángoló hazaszeretete a magyar futball történetének legnagyobbjai közé emelték. Pénteken éri utol Puskás Ferenc 85 válogatottságát, hétfőn pedig minden bizonnyal Grosics Gyulához hasonlóan 86-szoros válogatottként fejezi be pályafutását a címeres mezben.

Talán ha az albánok ellen elveszített két tavalyi selejtezőnkön játszott volna, most kint lennénk a katari vb-n. A 2026-os világbajnokságra azonban már egy új, fiatal magyar csapatnak kell kijutnia. Ám abban, hogy az első vagy a második kalapból sorsolnak majd bennünket, ott lesz Szalai Ádám minden erőfeszítése is. A pénteki és a jövő hétfői is.

NemzetiSport.hu