Tényleg egy legendát vesztünk most el – Schäfer
Harmónia – Közel vagyunk az álmok megvalósításához
Egervári Sándor a hollandok elleni vb-selejtező előtt úgy érzi, a nagy álom, vagyis hogy nyerjünk Amszterdamban, igenis elérhető.
Román-magyar – Egervári szerint nem voltunk esélytelenek Bukarestben
„Nem sikerült kilábalni a gödörből” – mondta az NSO Tv-nek adott értékelésében Egervári Sándor utalva az első román gólra.
Holland-magyar – Dzsudzsák legszívesebben elbújna és egy nagyot sírna
Az egyetlen magyar gólt szerző támadó hozzátette, továbbra is nagyon szeretik ezt a játékot, ezért élnek, de ilyenekre nincsenek felkészülve.
Szar ez az egész! – Császár Gábor
A mérkőzés után az elkeseredett hazai játékosok elmondták, a bírók sokszor tévedtek ellenük.
Csodastadion – itthon még soha nem látott létesítmény épül Debrecenben
Október 8-án a Nagyerdei Stadiont és az azt körülvevő parkot építő konzorcium elérte a műszaki készültség 50 százalékát.
Lőw, a profi – Salzburgban minden adott egy új élethez
Lőw Zsolt a Lieferingnél alkalmazkodott a profi környezethez, és önmaga is a tökéletességre törekszik.
Légióssors – Bajner egy percet sem akar a BVB II-ben játszani
Bajner öt percig bírta nézni az NB I-es meccset. „Nem érdekel az élvonal és a válogatott sem.”
Támadás – két csatárral a gyengén védekező románok ellen
„Egervári komolyan gondolja, hogy Bödét és Szalait egyszerre küldi pályára Bukarestben”
Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett
Bognár György és Vincze András, az NS labdarúgórovatának vezetője Paulo Sousa távozásával kapcsolatban beszélgetett egymással.
A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk – Bognár György
A Nemzeti Sport és az NSO Tv szakértője, Bognár György és Vincze András rovatvezető a külföldi edzőkérdésről és a Videoton játékstílusáról vitatkozott.
Pintér: A játékosok nem merték megtenni, amit az összetartásokon
Az északírek elleni gyászos Eb-selejtezős rajt után Pintér Attila elmondta, a játékosai nem merték megtenni azt, amit az összetartásokon igen.
El-blama – Horváth: 20 év magyar futballja tükröződik az ETO vereségében
„Akik a magyar bajnokságban brillíroznak, nemzetközi szinten teljesen szétesnek. Ezt nem csak a mostaniakra mondom, hanem az elmúlt 20 év magyar labdarúgására.”
Román-magyar – nem volt helyzetünk, újra építkezni kell
Az NSO Tv a találkozó után korábbi válogatott labdarúgókat kérdezett a látottakról, akik elmondták, az első gól rányomta a bélyegét a mérkőzésre.
Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok
Kíváncsiak voltunk, hogy Barcelonában az emberek mennyire ismerik a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját, Nagy Lászlót.
Korlátlan úr – a Fradi csak fizette Moniz nevenincs játékosait
Bognár György, ezúttal Ricardo Monizról, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól elküldött tréneréről beszélt.
Orbán Viktor a magyarok erényeivel nyerne a románok ellen
A miniszterelnök elmondta, nem csupán győzelmet vár a mieinktől, hanem hogy bátran játszva érjen el sikert a nemzeti együttes.
Nem jövök haza – hiába hívta Laczkó Zsoltot a Fradi
Az NSO Tv-nek a magyar légiós beszélt a válogatottságról, s elmondta, szeret Olaszországban játszani, így egyelőre nem gondolkodik a hazatérésen.
Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje győzelmet vár a labdarúgó válogatottól, és beszél a Huszti-ügyről is az NSO Tv-nek.
NB I – „A Győr, a Vidi, a Loki az esélyes, a Fradi erőlködik”
Bognár György szerint az új labdarúgó NB I-es szezonban nem emelkedik majd ki egy csapat sem a bajnoki címért való versenyfutásban.
Válogatott – Bognár szerint most Mezey lenne a legmegfelelőbb kapitány
Bognár György, a Nemzeti Sport állandó szakértője ezúttal a hollandoktól elszenvedett súlyos vereségről mondta el a véleményét.
Pintér: Idejönnek holmi emberek, és osztják az észt
Pintér Attila a hazaiak mestere elégedett volt csapata teljesítményével, valamint az eredménnyel is.
A játékvezetők direkt provokálnak minket – Torghelle
A Sport Tv Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt Torghelle Sándor. A Videoton labdarúgója elmondta, legjobban a játékvezetők felől érzi a támadásokat.
Döntő-lépés – Pálinger néha visszaállna a válogatott kapujába
A válogatott korábbi kapusa néha visszaállna a gólvonal elé, de úgy érzi, most nélküle is a döntőbe juthatnak a lányok.
Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből
Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.
Kritika – Moniz megint rosszul variált
Bognár György, az NSO Tv szakértője szerint Ricardo Moniznak nem erőssége a „meccselés”.
Holland-magyar: Nem értek egyet a bizalomvesztéssel! – Koman
A magyar labdarúgó-válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám és Koman Vladimir beszélt a Hollandia elleni pénteki világbajnoki selejtezőről.
Lendület – Még nem tudni, kik játszhatnak a spanyolok ellen
A lendületet hiányolta főként Hajdu János a női kézilabda-válogatott játékából. Hogy kik adhatják ezt meg, azt még nem tudhatjuk.
Tündérmese – Otigba Gyuláról indult, hívta a Liverpool is
Igazi álom Otigba Kenneth eddigi pályafutása. Gyuláról indult, most pedig alapemberként számítanak rá a holland Heerenveenben.
Taktikák Nagy László semlegesítése esetén – Laurencz
Az NSO Tv-nek Laurencz László, a női kézilabdázók korábbi szövetségi kapitánya elemezte a férfiválogatott spanyolok elleni vereségét a vb-n.
Kézirangadó – a Győr földöntúli erejével is küzd a Fradi
Igazi rangadóval indul a pontvadászat a női kézilabda NB I-ben: a bajnok Győri ETO az ezüstérmes Ferencváros otthonában kezd.
„A magyar vízilabda nagyon alacsony szintre esett”
Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Gyarmati Dezső nemrég ünnepelte 85. születésnapját. Az NSO Tv a klasszissal beszélgetett.
Mezőkövesd – „Dühítő az Egerrel való összehasonlítás”
Az NSO Tv videójában Véber György beszél a változásokról, és a várható pályaavatóról.
A stadionok nem tudnak focizni – Deutsch a nézőszámokról
Az MTK elnöke elárulta: jelenleg csupán néhány százaléknyi jegybevétellel számolhatnak.
Román-magyar – Egervári az észtek ellen kárpótolná a szurkolókat
Egervári kijelentette, nem szabad megkérdőjelezni az elmúlt három év eredményeit. Sajnálja a szurkolókat, az észtek ellen javítani szeretnének.
Rangadók – megállítja-e a Győr a lendületet kapó Fradit?
A Sport Televízió két műsorvezetője, Lipcsei Betta és Molnár Mátyás az NSO Tv 0. félidő című bajnoki beharangozójában a hétvége két rangadóját vette górcső alá.
Válogatott – „Az MLSZ döntése szembeköpte az edzőtársadalmat”
Bognár György nem vonja kétségbe Dárdai Pál képességeit, de szerinte kapkodás a kinevezése a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára.
U19 – Szégyen – Mészöly Géza az asztalra csapott
Az U19-es válogatott szövetségi edzője nagyon dühös volt a játékosaira; a közönséget dicsérte.
Juhász: Benne lehet a bravúr a Poznan ellen az El-ben
A Videoton hazai pályán próbálja meg ledolgozni háromgólos hátrányát a Lech Poznan ellen a labdarúgó Európa-liga playoffkörének visszavágóján.
Stagnál az NB I – „Sehol sem történt komoly átigazolás”
Bognár György ezúttal is elmondja véleményét a labdarúgó NB I holtszezonjában történt változásokról. Illetve szerinte változatlanságról.
Terrorfenyegetés – a TEK Szocsiban vigyáz a magyarokra
Ma az oroszországi Szocsiban hivatalosan is megkezdődnek a XXII. téli olimpiai játékok!
A Koeman-érában volt ilyen defenzív a válogatott – Bognár
Bognár György szerint szokatlanul visszafogott, a Koeman-érához hasonló defenzív játékot mutatott a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen.
Nyitány – a Győr elleni rajtra nem lesznek kész a Fradi kézisei
Az NSO Tv-nek Elek Gábor, a zöld-fehérek trénere elmondta, ősszel inkább a Bajnokok Ligája rajtájára koncentrálnak.
Puzsér Róbert: Videobíró nélkül nincsen foci!
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának eheti alanya Puzsér Róbert újságíró, kritikus, a Csillag születik zsűrijének tagja. Puzsér szókimondó emberhez híven az NSO Tv kamerája előtt is keményen megmondta véleményét a sportról.
Trónfoglalás – újra király lesz Csank Jánosból Vácon?
Csank János 14 év után hazatért Vácra. A szakvezetőt számos emlék köti a klubhoz, a szurkolók és a stadion mellett egy különös felirat is fémjelzi az aranykorszakot.
Détári: Miért válogatott Németh Krisztián?
Détári Lajos újabb blogbejegyzésében a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburg és San Marino elleni mérkőzéséről mondta el a véleményét.
A válogatott nem adja fel álmait a vereség után
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott egyéni durva hibák, és nem szervezetlenség miatt kapta a gólokat a hollandok ellen.
Nikolics Nemanja: A védők nem hagytak nekem területet
Gulácsi Péter a két kapott gólt elemezte, míg Tőzsér Dániel elmondta, nem voltak nagy képességű játékosaik, de csapatként jól futballoztak a vendégek. Nyilatkozatok.
Merész: Majdnem, hogy nekünk fújtak a bírók
Az NSO Tv-nek a női pólósok kapitánya elmondta, nem a hazai pálya döntött az elődöntőben.
Vanczák elégedett a törökök elleni döntetlennel
Vanczák Vilmos inkább a románok ellen utolsó pillanatokban bekapott gól miatt bánkódik.
Eperjes – a színészlegenda az Aranycsapatról és Varga Zoltán góljáról
Az NSO Tv Vasárnapi vendége Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, aki a 6:3-ról és Varga Zoltán egyik emlékezetes góljáról mesél.
Válogatott – Koman szerint teljesen megváltozott a játék képe Pintér Attilánál
Koman Vladimir, Leandro és Tőzsér Dániel a válogatottba való meghívásról, és Pintér Attila játékrendszeréről nyilatkozott.
6:3 – esélytelen angolok; Puskás, a szemtelen csibész
Az angolok első gólját szerző Jackie Sewell mesél Puskás Ferencről az NSO Tv-nek, valamint fény derül arra, miért voltak esélytelenek az angolok!
Filozófia – Pintér felfogásban leginkább Mourinhóhoz hasonlítható
Bognár György, az NSO Tv szakértője győzelmet vár a mieinktől a finnek ellen, és kíváncsian várja, hogy milyen csapatot küld pályára Pintér Attila.
Moniz: Ha nem koncentrálunk eléggé, kikapunk
A holland tréner először Adamsről beszélt, majd a vereségről is szót ejtett.
DVSC – Kondás: A szurkoló mindig a csapata mellett áll, de itt nem ez a trendi
A Haladás meglepetésre 1–0-ra legyőzte idegenben a DVSC-Tevát. A mérkőzés tanulságairól a főszereplők beszéltek az NSO Tv-nek.
Válogatott – Németh visszacsábítaná a szurkolókat a stadionba
„Andorra sohasem könnyű csapat, de hoztuk a kötelezőt, nehézségek árán – értékelt Király Gábor a Magyarország–Andorra (2–0) vb-selejtező után.
Mocsai: Nagy Laci ügye nem szakmai kérdés
Az NSO Tv Veszprémben látogatta meg a kézilabdacsapatot, majd az edzés után Mocsai Lajost faggatta.
„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”
Bognár szerint a magyar labdarúgás nem áll olyan stabil gazdasági alapokon, hogy a szakmai szempontok felül tudják múlni a gazdasági kérdéseket.
„A hazai bíráskodás a nemzetközi szinten üt vissza”
A Paks vezetőedzője, Horváth Ferenc szerint az itthoni játékvezetés nem engedi a keményebb futballt.
Bajnoki gondok – miért nem nyert meccset DVSC-Teva augusztus 24-e óta?
Miért nem nyert bajnokit a címvédő Debrecen augusztus 24-e óta a labdarúgó NB I-ben? Ennek jártunk utána.
Telefonhívás – Lovrencsicsnek élete álma teljesülne a válogatottsággal
Egervári Sándor a helyszínen tekinti meg Lovrencsics Gergő játékát a Lech Poznanban szombaton. Utána elbeszélgetnek egymással…
Mezőkövesd – Bognár szerint Véber György néha fordítva ül a lovon
A korábbi válogatott labdarúgó szerint szerencsésebb lenne az öltözőben kritizálni.
Válogatott – „Pintér szakmai elképzelései nem nemzetközi szintűek”
Bognár György szerint hiba volt a kapitány kinevezése, az ő koncepciójával nem tudunk messzire jutni, de most már hagyná dolgozni.
Ha több szurkolót akarnak, bizonyos dolgokon el kell gondolkodni – Sousa
A Videoton nem bírt a Péccsel idegenben, a meccs végén mindkét vezetőedző igazságos döntetlenről beszélt.
NemzetiSport.hu