BelföldHi-Tech

Még a végén Muskkal megy csődbe a Twitter

Több jelentés szerint az új vezér november 10-én megbeszélést hívott össze minden Twitter alkalmazott számára, vajon mi volt ilyen sürgős?

Úgy tűnik, hogy a Twitteren – már legalább is, ami a belső munkaerőt illeti – eluralkodott a káosz. A munkatársaknak a jelek szerint nehéz kezelni azokat a változásokat, amelyeket Elon Musk új tulajdonoskét követelt néhány nappal azután, hogy átvette a közösségi médiavállalat tulajdonjogát.

Az Insider szerint a káosz nagy részét az okozza, hogy Musk már elbocsátotta a cég munkatársainak felét, mintegy 3700 embert. Shannon Liss-Riordan ügyvéd, aki csoportos keresetet nyújtott be a Twitter ellen az elbocsátott dolgozók védelme érdekében, kijelentette, Musk „minden nap azon dolgozott, hogy új és kreatív módszereket találjon a cég dolgozóinak átverésére”. Az ügyvéd utóbb módosított panaszát az ügyben, azt állítva, hogy Musk visszalépett a Twitter által az alkalmazottaknak tett ígéretektől a végkielégítéssel és a távoli munkavégzéssel kapcsolatban. (Musk e-mailben jelezte a dolgozóknak, hogy legalább heti 40 órás irodai munkát vár el tőlük.) „Ezzel a peres eljárással a Twitter alkalmazottai megmutatják a világ leggazdagabb emberének, hogy még ő sem áll a törvények felett” – tette hozzá az ügyvéd.

A kiszivárgott információk szerint nem csak munkaügyi problémákat kell kezelni. A cégen belül mindenféle aggodalom megjelent, kezdve attól, hogy a Twitter infrastruktúrája képes lesz-e helytállni a jövőben, egészen addig, hogy a korábbi vezetők (többek között a biztonságért és a jogszabályi megfelelésért felelős igazgató) távozása miatt a cég piaci felügyeletét ellátó a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) világossá tette, aggódik és közelről figyeli az eseményeket.


Musk szerint a recesszió hosszától és súlyosságától függően a cég több milliárd dollárt veszíthet jövőre. Azt azonban nem akarta találgatni, hogy mennyi kifutópálya maradt a Twitter előtt. „A csőd nem kizárt” – mondta a Platformer beszámolója szerint, amit a Bloomberg forrásai is megerősítettek. Eközben két további vezető – Yoel Roth és Robin Wheeler – is távozott ezzel egy időben.

Musk az elmúlt napokban többször is retweetelte Rothot – akit a Bizalom és Biztonság vezetőjévé neveztek ki -, míg Wheeler csak nemrég lett a cég reklámokért felelős vezetője. Mindketten részt vettek Musk november 9-i Spaces beszélgetésén, amelynek célja az volt, hogy segítsen megnyugtatni a hirdetőket, akik egyre inkább elhagyják a platformot. Most, alig egy nappal később, a források szerint mindkét személy egyelőre tisztázatlan okokból távozott a cégtől. A The Verge, a Bloomberg és a Platformer mind arról számol be, hogy forrásaik segítségével ellenőrizték a távozásukat.

Wheelerre különösen az a nehéz feladat várt volna. Neki kellett volna irányítani a Twitter hirdetési üzletágát egy olyan időszakban, amikor a vállalat kevésbé vonzó a brandek (köztük a hirdetései kiadásaikat a platformon máris lejjebb tekerő General Motors, az Audi, a General Mills és az IPG) számára, mint valaha. A vállalat átvétele után néhány nappal Musk a CNBC-n arra panaszkodott, hogy az „aktivisták” miatt zuhantak a Twitter hirdetési bevételei.

Több jelentés szerint Elon Musk november 10-én megbeszélést hívott össze minden Twitter alkalmazott számára. Ezen, lehangoló képet festett a cégről, mintha az már az összeomlás szélén állna. A Twitter nyilvánosan nem kommentálta az állításokat, ami nem meglepő annak ismeretében, hogy a vállalat szinte minden kommunikációs alkalmazottját elsöpörték a hónap elején végrehajtott széles körű elbocsátások – írja a Slashgear.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu