BelföldSport

A mai brazil válogatott ereje az egységben rejlik; BL-rajt előtt Varga Zsolt és az FTC

Folytatjuk a katari labdarúgó-világbajnokság csoportjainak bemutatását, ez alkalommal a G-csoport kerül terítékre, amelyben Brazília, Svájc, Szerbia és Kamerun verseng majd. Mint mindig, a brazilok a tornagyőzelem reményében vágnak neki a tornának, és ezúttal is van egy előre kikiáltott vezéregyéniségük, Neymar. De most, szemben az előző évek gyakorlatával, a legtöbb szakértő szerint az ötszörös (de legutóbb 2002-ben…) vb-aranyérmes selecao nemcsak egy klasszisból és tíz további kiváló játékosból áll, hanem kifejezetten egységes, egymásért küzdő, összeszedett együttes. Hogy miért volt mégis szükség a tétmérkőzést egy ideje nem játszó, a 40. életévében járó Daniel Alves beválogatására is, kiderül összeállításunkból.

Az elmúlt évekhez hasonlóan három fronton bizonyíthat az FTC férfi vízilabdacsapata: a bajnokság és a hazai kupa után szerdán a Bajnokok Ligája is elkezdődik, ennek apropóján kérdeztük Varga Zsolt vezetőedzőt. A magyar férfiválogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó tréner elmondta, noha már egy hónapja tart a klubidény, az elmúlt hetek még alapozással teltek, mert a távlati céljaikat helyezték előtérbe. A nyáron igazolt görög Sztilianosz Argiropulosz a negyedik légiós a keretben, de a bajnoki mérkőzéseken csak hárman játszhatnak, ezért arról is kérdeztük az edzőt, hogyan lehet mégis tűzben tartani a külföldi játékosokat.

Szintet lépett az MTK Budapest azáltal, hogy U19-es futballcsapata (amely zömében az NB III-as keretben számításba vett fiatalokra épít, de a korosztályos, valamint a felnőttcsapat ígéreteire is támaszkodik) a lett Jelgava és az izraeli Asdod kiejtésével első magyar klubként túljutott az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágán, és a tavaszi rájátszáskörben lesz érdekelt. Junior mellékletünkből kiderül, hogy a kék-fehérek három játékosának, Kovács Mátyásnak, Molnár Ádinnak és Barkóczi Benedeknek az eddigi teljesítménye felkeltette több nyugati topcsapat érdeklődését, ám a következő, Ajax elleni találkozó lendíthet igazán sokat a pályafutásukon – akár külföldi szerződéshez hozzásegítheti őket.

NemzetiSport.hu