BelföldSport

Vb 2022: a belga kapitány szerint nem hibáztak a góloknál

Amint arról már beszámoltunk, a belga válogatott meglepetésre 2–0-s vereséget szenvedett Marokkó ellen a katari labdarúgó-világbajnokság második csoportkörében. Belgium szövetségi kapitánya, Roberto Martínez keserű szájízzel értékelte a látottakat a Sporzának.

Martínez csalódott, de továbbra is hisz a továbbjutásban (Fotó: Getty Images)

Martínez úgy véli, az első kapott gól nagy mértékben befolyásolta a játékukat, onnantól pedig még sokkal nehezebb dolguk volt a belgáknak:

Fájdalmas vereséget szenvedtünk, de túl kell tegyük magunkat rajta. Az első bekapott gól alapvetően megváltoztatta a játékunkat. Próbáltuk ugyan megőrizni a hidegvérünket, mégsem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket. Akadt néhány jó pillanatunk, de az igazi gólhelyzetek elmaradtak. A kapu előtt keveset nyújtottunk.”

A 49 éves szakember megvédte játékosait, szerinte ugyanis nem önhibájukból kapták be a marokkói vezetést érő szabadrúgásgólt:

Hat éve ugyanígy védekezünk a rögzített helyzeteknél. Jó lövés volt, nem azért lett gól, mert rosszul álltunk volna a pályán. Talpra kell állnunk ebből, csapatként kell működnünk a horvátok elleni sorsdöntő mérkőzésen.”

Belgium csütörtökön javíthat Horvátországgal szemben.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR

2. FORDULÓ

F-CSOPORT

BELGIUM–MAROKKÓ 0–2 (0-0)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Marokkó 2 1 1 2–0 +2  4  
  2. Belgium 2 1 1 1–2 –1  3  
  3. Horvátország 1 1 0–0 0 1  
  4. Kanada 1 1 0–1 –1  0  

BELGIUM KERETE

KAPUSOK: 1 Thibaut Courtois (Real Madrid – Spanyolország), 12 Simon Mignolet (FC Bruges), 13 Koen Casteels (VfL Wolfsburg – Németország)

VÉDŐK: 2 Toby Alderweireld (Royal Antwerp FC), 3 Arthur Theate (Rennes – Franciaország), 4 Wout Faes (Leicester City – Anglia), 5 Jan Vertonghen (Anderlecht), 19 Leander Dendoncker (Aston Villa – Anglia), 26 Zeno Debast (Anderlecht)

KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Axel Witsel (Atlético Madrid – Spanyolország), 7 Kevin De Bruyne (Manchester City – Anglia), 8 Youri Tielemans (Leicester City – Anglia), 15 Thomas Meunier (Borussia Dortmund – Németország), 16 Thorgan Hazard (Borussia Dortmund – Németország), 18 Amadou Onana (Everton – Anglia), 20 Hans Vanaken (FC Bruges), 21 Timothy Castagne (Leicester City – Anglia)

TÁMADÓK: 9 Romelu Lukaku (Internazionale – Olaszország), 10 Eden Hazard (csk, Real Madrid – Spanyolország), 11 Yannick Carrasco (Atlético Madrid – Spanyolország), 14 Dries Mertens (Galatasaray – Törökország), 17 Leandro Trossard (Brighton & Hove Albion – Anglia), 22 Charles De Ketelaere (AC Milan – Olaszország), 23 Michy Batshuayi (Fenerbahce – Törökország), 24 Loïs Openda (Lens – Franciaország), 25 Jérémy Doku (Rennes – Franciaország)

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Roberto Martínez (spanyol)

NemzetiSport.hu