BelföldSport

Vb 2022: japán mintára indított öltözőtakarítós kihívást a Misleny – a Pick Szeged már csatlakozott is

A Kozármisleny játékosai által kitakarított öltöző (Fotó: Kozármisleny FC/Facebook)

Gólokból nem volt hiány a Szombathelyi Haladás–Kozármisleny labdarúgó NB II-es találkozón, hiszen a hazaiak hatszor, míg a vendégek négyszer találtak a hálóba kilencven perc alatt. Azonban nem csak a gólok száma volt említésre méltó a meccsel kapcsolatban, hanem az is, hogy a vendégek „japán mintára” kitakarították maguk után az öltözőt, mielőtt hazaindultak.

A Baranya megyei együttes Facebookon azt írja, egy kezdeményezést szeretne elindítani Magyarországon, amely során minél több hazai sportcsapat átveszi ezt a szokást és tisztán hagyja maga után az öltözőt. 

A klub öt csapatot azonnal ki is hívott, hasonló képeket vár a PMFC-től, az FTC jégkorongosaitól, a Veszprém és a Szeged férfi kéziseitől, valamint a Falco kosarasaitól.

A Fradi korongosai már teljesítették is a kihívást, a Csíkszereda elleni győzelem után mutatták meg, hogyan hagyták az öltözőt. A FTC a FEHA19 csapatát vonta be a kezdeményezésbe, a székesfehérváriak pedig kommentben válaszoltak: „Kihívás elfogadva!”

A Szeged sem nem várt sokat a teljesítéssel, Juan Carlos Pastor együttese, miután idegenben 36–28-ra legyőzte a Celjét a Bajnokok Ligájában, rendet rakott az öltözőben. A Csongrád-Csanád megyeiek kihívottjai között pedig szerepel a Győri Audi ETO KC és az MTK is.

NemzetiSport.hu