BelföldSport

Elon Musk már megint hazudott? Nem egészen

Nem könnyű manapság Elon Musknál megosztóbb személyiséget találni. Sokan istenítik a Tesla, SpaceX és újonnan már Twitter vezért, de legalább ugyan ennyien tenyerüket dörzsölve várják a csúfos bukást. Éppen ezért, a Teslával és Muskkal kapcsolatos hírek igen gyakran szülnek szélsőséges reakciókat és vitákat vagy – mint jelen esetben – félreértéseket.

GettyImages-1395371348

Történt ugyanis, hogy a Tesla még 2016-ban közölte: autóik minden szükséges berendezéssel rendelkeznek a teljes önvezetéshez, melynek így már csak szoftveres korlátai vannak. Ez azt is jelenti, hogy mikor utóbbi akadályokat is sikerül elhárítani, a kész önvezető programot egyszerű frissítés formájában akár a régebbi Tesla modellek is megkaphatják, így több évvel a gyártásuk után képessé válva a teljes önvezetésre.

Nagyon szép ígéret ez, azonban nemrégiben bejárták az internetet olyan hírek, melyek szerint a Tesla nem fogja tudni tartani a fenti vállalását – ergo, Elon Musk megint hazudott. A képlet azonban nem ennyire egyszerű. Musk hangzatos kijelentéseinek egy része valóban helytálló, másik részéhez viszont idő kell, mire valóra válnak.

DSC02407

A Tesla modellek korai darabjai a gyártó fejlett kamerarendszere mellett még egy előre néző radart és ultrahangos szenzorokat is használtak az önvezetéshez. Ezeket azonban nemrégiben nyugdíjaztak: az újabb autókba már be sem szerelik, míg a régebbi modellekben szoftveresen kikapcsolták őket. A Tesla önvezető rendszerei tehát egy ideje kizárólag a Tesla Vision nevű kamerarendszert használják az önvezetéshez.

Nemrég azonban napvilágot láttak olyan információk, melyek szerint a Tesla ismét radarokat szerelne az autóiba. Ezt nagyon sokan úgy értelmezték, hogy a vállalat visszakozik, a kizárólag kamerákra épülő önvezető rendszer ötlete pedig tévútnak, kudarcnak bizonyult.

1

Bérczi Balázs Teslaguru azonban felhívta a figyelmet arra, hogy valójában egyáltalán nem erről van szó, Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Sziasztok! Bejárta a sajtót a hír, Elon megint hazudott, a Tesla Vision megbukott, a Tesla visszarakja a radart az autóiba. Természetesen, mint megannyi Teslás felröppenő hírnek, van valóság alapja, de nagyon sok a félreértés benne. Megpróbálok most pár dolgot tisztába rakni.

1. A [negyedik negyedévben] kiszedett parkoló szenzorokat (ultra sonic sensors, röviden USS) csak magyarul hívjuk park radarnak, azoknak ehhez a hírhez semmi közük. Nem ezek kerülnek vissza az autókba, ha és egyáltalán kerülnek bármik is bárhova.

2. Kb. 1 évvel ezelőtt szedte ki a Tesla az előre látó, nagy hatótávolságú radart minden autóból. Fél évre rá a meglévőkből is kikapcsolták, mert összezavarja az AP-t [Autopilot], hogy melyik jel a valid [helyes]: amit a kamerák látnak vagy amit a radar mond. Az autó előtt szabad az út vagy sem. Erről ebben a videómban magyarázok hosszan.

3. Elon már ekkor említette, hogy az akkori radar + [Tesla] Vision szarabb, mint [önmagában] a Vision, ám ha egyszer lesz egy nagy felbontású (HD) radar, akkor azzal párosítva az FSD [Full Self-Driving] már jobb lehet, mint nélküle, ám ez nem jelenti azt, hogy anélkül használhatatlan. [Tisztán] kamera alapon tudnak mondjuk 10x biztonságosabb rendszert alkotni, mint az ember, míg egy HD radarral kombinálva mondjuk ez lehet akár 100x-os is.  Infók ehhez a ponthoz:

Only very high resolution radar is relevant

— Elon Musk (@elonmusk) February 5, 2022

4. Az egész hír abból indult ki, hogy most beadtak egy kérelmet, hogy januártól használhassák [a HD radart] az autójukban. Azt senki nem tudja, hogy melyik autójukban akarják használni. Régóta tudjuk, hogy a CT (Cybertruck) már HW4-el [a Tesla új önvezető hardvere] jön. Valószínűleg ennek lesz része a HD radar is. A világ fejlődik, a fejlesztések soha nem állnak meg, természetes, hogy mindig lesz szebb, jobb, gyorsabb, újabb. Ám ez nem jelenti azt, hogy a [jelenlegi] HW3 kevés az FSD-hez.

Na úgy hirtelen ennyi, remélem sikerült eloszlatni egy csomó félinformáción alapuló fals következtetést.”

Tesla Roadster Sport

Összességében tehát a Tesla valóban ismét radart tervez tenni az autóiba, ám – egyrészt – ez az eddigieknél fejlettebb berendezés, ami korábban nem állt rendelkezésre, másrészt ennek nem az az oka, hogy a jelenlegi, kizárólag kamerákra épülő megoldás, a Tesla Vision ne lenne elég a teljes önvezetéshez.

TotalCar.hu