BelföldSport

Amikor tízmillió is kevés a boldogsághoz

Tinder-csalódás

Kezdjük egy négy éves C-osztályos Mercedessel. Külföldről kerestek meg az autó átvizsgálása ügyében, a vételár közelített a nyolcmillió forinthoz, ez már nem a futottak még kategória. A hirdetés képei gyönyörűek voltak, bár mintha lett volna némi filter a fotókon. Mint később kiderült, volt is…

Megérkeztem, és kerestem a képeken látható gyönyörű autót, nem volt a telepen. Volt viszont egy koszos, karcos C osztály, mint kiderült, az átvizsgálandó. Láttam már sok mindent, de köpni-nyelni nem tudtam. Azt hallottam, a Tinderen összehozott randikon vannak még ilyen meglepetések, de ehhez én már szerencsére öreg vagyok. Na de vissza a Mercihez. Már elsőre sem volt meg a kémia, de hát a szépség szubjektív, hátha az ügyfelemnek tetszeni fog (kizárt). Nekiláttam a rétegvastagságmérésnek: volt egy-két fújt elemünk, semmi komoly, tipikus Tesco parkolós esetek lehettek csak.

Na de a többi elem! 75-90 mikron szinte az egész autó. Ez derék, kicsit megszaladt a polírgép… viszont ennek ellenére annyi kisebb karc, gépi mosó okozta pókhálós nyom volt a hologramosra polírozott autón, hogy a sírás kerülgetett.  Az elő szokott fordulni az újabb Merciken, hogy a két első sárvédőíven és a géptetőn is kevesebbet mérünk, de nem ennyit, és nem az egész autón. Szerény véleményem szerint át kéne fújni az egészet, más itt már nem segíthet – esetleg a piócás ember.

Hibakód nem volt, csak tárolt hibák, azok mondjuk elég változatosak. Váltó működési zavar, tüzelőanyag ellátó rendszer alacsony nyomású rész hibája, illetve féltucat kommunikációs hiba. Ami még inkább elszomorított, hogy elinduláskor egy egész finomat rántott az automata váltó, előre és hátramenetben is, holott a kilencfokozatú váltó eredetileg sima, átmenet nélküli váltásokat ígér. És tudja is, csak nem ez a darab. 

A részecskeszűrő nyomáskülönbség szenzor értéke a futott kilométerhez képest magas volt, akárcsak a koromtartalom. Ennek a cseréje egy szabad szemmel is jól látható összeg.

Régi szar gumik – csere. Féktárcsák kopottak, lassan betéttel együtt – csere. Kormány kopott, tetőkárpit koszos. Röviden összefoglalva egy hulladék, majd’ nyolcmillió forintért.

Két ajtó cserélve…

Családi autót keresett egy ügyfelem, bőven a hatmilliós kategóriában nézelődött, egy márkakereskedés ajánlata volt számára a legszimpatikusabb.  Nagyon aranyosak voltak a kereskedésnél, elmesélték, hogy két ajtót cseréltek az autón, még egyéves korában. Ez nem ritka egy fiatal autónál, valószínűleg meghúzták az oldalát. 

A rétegvastagságmérésnél viszont mást is találtunk. A B oszlop tövétől, ha az ajtófalcban mértem tovább, akkor átlag 2000 mikron vastagsággal találkoztam szinte a tetővonalig. Nem az a kifejezett szakszerű javítás.  A mellékelt képen látható, hogy itt nagyszilárdságú acél merevítések helyezkednek el.

Nem szerencsés, ha ilyen mértékű gittelést találunk ezeken az elemeken. Ha ezek a részek nem gyári technológiás javítással vannak rendbehozva, akkor az utascella nem fogja megvédeni a bennülőket egy ütközés során – esetünkben ügyfelem két gyermekét. Kérdem én, ki az, aki ezt bevállalja, és egy hatmilliós autónál egy vélt vagy valós árelőnyért kockára teszi a családtagjai életét? 

BMW X1

Négyéves autó, nem is a legolcsóbb az évjáratában. Sérülésmentes, mint az új és hasonló frázisok hemzsegnek a hirdetésben. Az eladó már a telefonban is a bunkók táborát erősíti. Ügyfelemnek egyetlen kikötése volt, nem lehet fényezett elem a kocsin, de még csak karc miatt sem. Úgy gondolom ez azért nem túlzó elvárás egy fiatal tízmilliós autónál. Megbízóm megbeszélt mindent az eladóval, nekem csak időpontot kell egyeztetnem.

Hívom, kicseng, felveszi:

-Jó napot kívánok, Laczkó István, Autórevizor vagyok. Gépjármű átvizsgálással foglalkozom, és egy BMW X1 állapotfelmérése ügyében keresem egy ügyfelem megbízásából. Szeretnék időpontot egyeztetni az elkövetkező napok valamelyikére.

-Ma nem érek rá – jön a válasz.

Én nem adom fel: Jó napot! – nyomom meg a köszönést, de mindhiába, nem megy át az üzenete. 

-Holnap este hatkor jó nekem – feleli (mérgesen).

Hosszasan fejtegetem, hogy este hatkor már sötét van, nem szerencsés ilyenkor autót vizsgálni. Nagy nehezen megbeszélünk egy délután fél négyet. De ne késsek, mert nem vár meg. Különben is minek vizsgálni az autót, ez gyári állapotú. Biztosítom, hogy nem fogok késni. 

Pest megye, új utca, gyönyörű családi házas környezet. Megérkezem 15:20-ra. Megválaszolok még egy emailt, és 15:28-kor hívom, hogy itt vagyok a címen. Ő nincs, mert dolga volt, tíz perc, és jön. 

17 perc múlva. 

Megérkezik, én nem vagyok ideges, egy nemrégiben megjelent (borzalmas) Tankcsapda szám refrénjét dúdolgatom…

Kipattan a kocsiból, és odaböffenti, hogy siessek, mert nem ér rá. Közlöm vele, hogy húsz perce várok rá. Talán, ha méltóztatott volna korábban érkezni. Nincs válasz, de nem is várok.

Előveszem a rétegvastagságmérőt. Jó lenne, ha nem karcolnád meg a fényezést – figyelmeztet, egyúttal kedvesen felajánlja, hogy tegeződjünk. Nyelek egyet, és nem karcolom meg a fényezést. Ami láthatóan nem gyári. A jobb első sárvédőív fújva, a festék kicsit megfolyt. Nem a legszebb munka. A géptetőt már szebben fújták, de a jobb oldalán kéttenyérnyi helyen van 1000 mikron is. 

Mondom is az eladónak, hogy ez nem gyári fény. Elkezd hőbörögni, hogy az. Mutatom neki a megfolyást. Kicsit vaksi, nem látja. Mutatom, hogy a színt sem sikerült eltalálni. Ezt sem látja, színvak is. 

Félrevonul telefonálni. 

-Zsolti bazmeg, hogy csináltátok meg a bömbit? Itt van egy paraszt, egyből kiszúrta a fényezést – próbál csendben motyogni, de ez még eljut a fülemig.

A többit nem hallom, mert arrébb megy. Már csak röhögök rajta. Addig körbemérem, átnézem az autót kívülről. Négy tárcsa + betét lassan csere, gumikon kb. 3mm profil. Veszem elő a diagot, kérem tőle a kulcsot. 

Mit akarsz azzal? 

Diagnosztikát csinálok, hibakódolvasás mondom, mert látom, hogy nem érti. Okvetlenkedik. De ha ez valami kínai szar, akkor tönkreteszi az autómat. A telefonomon ott a számla és minden adat, a Launch hivatalos magyarországi forgalmazójától. Mutatom, de vaksi – nem látja. Persze nem is érdekli, most már engem sem. Tudom, hogy az ügyfelem nem fogja megvenni az autót, így ha elmarad a diag, az sem katasztrófa. Mondom, oké, semmi gond, végeztem. Pakolok, és szállok be az autóba, ez csak mondja a magáét. Raboltam az idejét, meg hasonló hülyeségek. És mondja, mondja, mondja… 

Kövesd az AutoRevizort a Facebookon is!

TotalCar.hu