BelföldSport

Spanyol Szuperkupa: Vannak hiányosságaink, javulnunk kell, de visszatérünk – Ancelotti

Mint beszámoltunk róla, az FC Barcelona nyerte meg a Spanyol Szuperkupát: a sorozat rijádi döntőjében 3–1-re legyőzte a Real Madridot. A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti és Xavi értékelte a látottakat.

Ancelotti elégedetlen volt a játékkal, de nem volt meglepve (Fotó: Getty Images)

Carlo Ancelotti bosszúsan nyilatkozott a Real Madrid Barca ellen elveszített Spanyol Szuperkupa-döntőjét követően. Szavait az AS honlapjáról idézzük. „Tanulnunk kell ebből, nem vagyunk jó helyzetben. A mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem vagyunk csúcsformában. Vannak hiányosságaink, amelyeken javítanunk kell, de visszatérünk. Kár a vereségért, össze kell szednünk magunkat a Villarreal elleni meccs előtt.

A mérkőzés kiegyenlítetten kezdődött, nem volt ritmusa a játéknak. Ajándékba adtuk nekik az első két gólt, ezt követően megnyugodtak. El kell kerülnünk az ilyen hibákat, csapatként kell játszanunk, és javítani a fizikai állapotunkon” – zárta mondandóját a fejlesztendő területekről Ancelotti.

Xavi, az FC Barcelona trénere elégedett volt a látottakkal, és beszélt az első megnyert barcelonai trófeájának hatásáról is. „Elégedett vagyok a játékunkkal. Amikor nyerünk, de a játékunk nem olyan, mint amilyet elvárok, akkor nem vagyok teljesen elégedett. A trófeánál is jobban szeretem a hogyant, ez nagyon sokat számít nekem.

Vannak, akik úgy tartják, hogy az ilyenkor nem is fontos, de számomra igenis az. A négy középpályásunk jól valósította meg azt, amit kértünk tőlük. Ez a siker önbizalmat ad a játékosoknak, mert látják, hogy amit mi javasolunk, az működik, így aztán hisznek is bennünk. Természetesen nem állhatunk meg ezen a ponton, folytatnunk kell a munkát.

„Tudom, hogy ez a siker fontos volt a szurkolóknak és a klubnak is. Leo távozása meghatározó pillanat volt a klub történetében, remélem, hogy ez a trófea lesz az első a sok megnyert közül”

– utalt arra Xavi, hogy ez volt a csapat első megnyert serlege Lionel Messi távozása óta.

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ, RIJÁD (Szaúd-Arábia)
Real Madrid–FC Barcelona 1–3 (0–2)
Rijád, Fahd király Nemzetközi Stadion, 57 340 néző. Vezette: De Burgos Bengoetxea
Real Madrid:
Courtois – Dani Carvajal (Nacho, 72.), Éder Militao, Rüdiger, F. Mendy – Kroos (Marco Asensio, 72.), Modric (Dani Ceballos, 65.), Camavinga (Rodrygo, a szünetben) – Valverde, Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
FC Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo (Eric García, 88.), Christensen, A. Balde – Busquets, F. de Jong (Kessié, 88.) – O. Dembélé (Raphinha, 78.), Pedri (Sergi Roberto, 89.), Gavi (Ansu Fati, 89.) – Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző:
Benzema (90+3.), ill. Gavi (33.), Lewandowski (45.), Pedri (69.)  

NemzetiSport.hu