BelföldSport

Röplabda: kiesett a Békéscsaba a CEV-kupából

A Békéscsaba búcsúzott a női röplabda CEV-kupától, mivel a nyolcaddöntőben a múlt heti, idegenbeli vereséget követően hazai pályán is kikapott a német Schwerintől.

Fotó: Imre György

A BRSE a második számú európai sorozat első fordulójában a bosnyák Brckót búcsúztatta kettős győzelemmel, míg a Bundesliga harmadik helyén álló német rivális a szerb Zseleznicsart múlta felül.
A párharc múlt heti, első mérkőzésén a viharsarkiak a háromszettes vereség során egy játszmában tudták megszorongatni az esélyesebb Schwerint, ráadásul szombaton csak nagy csatában, 0:2-ről fordítva tudták legyőzni a Nyíregyházát a magyar bajnokságban.

Tóth Gábor tanítványai a hazai összecsapás első szettjében rendkívül enerváltan röplabdáztak, míg a német együttes szárnyalt, és a korábban Nyíregyházán is légióskodó kanadai center, Jazmine White ponterős játékának köszönhetően simán került előnybe. A két csapat közti különbséget jól mutatja, hogy a vendégek támadási hatékonysága 16, a nyitásfogadási pontossága közel negyven százalékkal volt jobb.

A második etapra úgy tűnt, rendezi sorait az utolsó szalmaszálba kapaszkodó BRSE, de egy rossz sorozatot követően az amerikai Lindsey Ruddins vezérletével 6:12-nél már hattal is vezetett a Schwerin. A hajrához közeledve szívós munkával, a szerb Marta Drpa és a bolgár Ralica Vaszileva eredményes játékával folyamatosan csökkentette az időközben hét pontra is duzzadó különbséget a Békéscsaba, ám 21:22 után már csak a vendégek szereztek pontot, ezzel kivívták a továbbjutást.

A Schwerint edző Felix Kozlowski a következő etapra gyakorlatilag sort cserélt, míg a hazaiaknál maradtak a kezdőjátékosok. Egy ideig úgy tűnt, ettől nem változik jelentősen a mérkőzés képe, a németek második sora is ötpontos előnyt épített ki a szett derekára, de a BRSE a vendégek hibáit kihasználva előbb 15-nél, majd – újabb hárompontos hátrányt eltüntetve – 21-nél is egyenlített. A lehető legjobbkor, 24:23-nál a vezetést is átvette a hazai csapat, amely a következő labdamenet megnyerésével szépített.

A negyedik játszmára maradt a BRSE-ben az előző felvonásban jól beszálló Glemboczki Zóra, és ekkor végig fej fej mellett haladtak a csapatok, jobbára BRSE-előnnyel. A hazaiak a magyar ütő, valamint Drpa és Vaszileva pontjaival kerültek közel az egyenlítéshez, de 24:22-nél kettő, majd később további négy szettlabdát hagytak kihasználatlanul. Miután két schwerini mérkőzéslabdát sikerült hárítaniuk, végül kiharcolták a rövidített szettet.

Ez azonban csak hat labdamenetig volt szoros, a német együttes ezt követően fiataljai vezetésével ötpontos előnyt épített ki, és bár a BRSE nagy hajrát indított, elveszítette a 140 perces összecsapást.

A mérkőzés legeredményesebb röplabdázója a vendégek holland centere, Indy Baijens volt 23 ponttal, a hazaiaktól Drpa 21 pontig jutott.

A sorozatban magyar részről még a Szent Benedek RA érdekelt, a balatonfürediek 3:1-es hátrányból várják csütörtökön a cseh VK Dukla Liberec elleni, idegenbeli visszavágót.

NŐI RÖPLABDA
CEV-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Swietelsky-Békéscsaba–SSC Palmerg Schwerin (német) 2:3 (–14, –21, 23, 29, –12)
Békéscsaba, 1000 néző. Vezette: Tekol Pelenk (török), Grabovsky (cseh)
BÉKÉSCSABA: Pintér 7, Bagyinka 6, Aktas 5, Bodnár 9, Drpa 21, Vaszileva 17. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Glemboczki 11, Oliinyk, Szatmári 1, Glemboczki 11. Vezetőedző: Tóth Gábor
SCHWERIN: Kästner 2, Alsmeier 17, White 8, Yüzgenc 7, Ruddins 8, Baijens 23. Csere: Pogány, Nestler (liberók), Ambrosius 9, Dambrink 9, Neuhaus 8, Fernau 1. Vezetőedző: Felix Koslowski
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor: – Nagyon sok érzelmet megéltünk ebben a párharcban, beleértve a visszavágót is. Reménykedtünk, de aztán találkoztunk a realitással. Úgy érzem, hogy közel voltunk a kapuhoz, de nem tudtunk rajta belépni. Sok ilyen meccs kell ahhoz, hogy ezen a szinten stabilan jó teljesítményt tudjunk nyújtani! Mostantól a bajnokságra, a Magyar Kupára és a MEVZA-sorozatra koncentrálunk, s az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve szeretnénk eredményes szezont produkálni.

Továbbjutott: a Schwerin kettős győzelemmel (6:2).

NemzetiSport.hu