BelföldHi-Tech

A hazai befektetői világ jól ismert szereplői vásárolták be magukat a Glosterbe

A management előzetes várakozásai szerint 14-20 százalékos EBITDA növekedéssel zárja 2022-t a cég.

Több alapkezelő között a Baál Vagyonkezelő és a Dialóg Alapkezelő részvényeket vettek tőzsdei ügyleten kívül az informatikai társaságban. Lépésük nem véletlen, a management várakozásai szerint a magyar tőzsde befektetői szemléletű, nemzetközi IT-specialistájaként számon tartott Gloster kiemelkedő eredményekkel zárhatja a tavalyi évet: a cég adózott eredmény 43-54, EBITDA-ja várhatóan 14-20, árbevétele pedig 20-30 százalékkal nőtt az azt megelőző évhez képest.

Az informatikai piacon 2022 nem a prosperitás éve volt, ennek ellenére a Gloster történetének legsikeresebb évét zárta, és a cég növekedése a recessziós makrogazdasági helyzet ellenére is a tervek szerint alakul. Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke ezzel kapcsolatban elmondta:

„Kívülről lehet, hogy néha túlzottan ambiciózusnak tűnnek a kitűzött stratégiai céljaink, de mindig teljesítjük őket. Ennek, a jó befektetői szimatnak, a gyorsan meghozott jó döntéseknek és az oroszlánokra jellemző éhségnek köszönhető, hogy mára a Gloster az európai IT-piac jegyzett szereplői közé verekedte be magát.”

Sikeres akvizíciós stratégia, külföldi terjeszkedés

Az elmúlt évek során a Gloster 9 céget vásárolt fel és integrálta saját szolgáltatási portfóliójába. Ennek köszönhetően egyrészt a cég a piacon egyedülálló IT kompetencia-portfólióval rendelkezik a szoftverfejlesztés, cloud és hálózatfejlesztés területén, másrészt tavaly vette meg saját német cégét, így a magyar mellett a nyugat-európai piacon is aktívan terjeszkedik. Ráadásul az olyan német autógyártókkal, mint a VW, Audi és BMW, kötött hosszú távú partnerségnek köszönhetően a cég bevételének jelentős része euróban folyik be, így a forint árfolyamingadozása sem befolyásolta jelentősen a Gloster teljesítményét.

Hatékony vállalati működés

A Gloster összesen több mint 200 főt foglalkoztat, Magyarországon Budapest mellett Pécsett, Szegeden, Nagytarcsán és Kecskeméten rendelkezik irodával, az idei évben pedig az első németországi iroda is megnyitásra kerül Münchenben. A számos különböző területen működő leányvállalatok az egységes vállalatirányítási folyamatoknak köszönhetően 2023-ban az előzetes várakozások szerint 20-50 százalékos adminisztrációs költség-megtakarítást érnek el az egységes pénzügyi rendszer, központi folyamat és dokumentum-menedzsment, valamint csoport szintű HR rendszer bevezetésének, valamint az IT-infrastruktúra egységesítésének köszönhetően.

2023: az akvizíciós stratégia folytatása és az organikus növekedés éve

Idén a Gloster a 2025-ös stratégiájának megfelelően további terjeszkedést tervez a hazai piacon, valamint a DAH régióban (Németország, Ausztria, Svájc), jelenleg is tárgyalásokat folytat az együttműködés lehetőségeiről a Társaság portfóliójába jól illeszkedő, az eddig akvirált vállalatokhoz hasonló árbevétellel rendelkező, elsősorban szoftverfejlesztő cégekkel. Ugyanakkor a további felvásárlási lehetőségek folyamatos keresése mellett a cég meglévő képességei is kiemelt figyelmet kapnak: az autóiparban és magánegészségügyben használt szoftverek fejlesztése, valamint a cloud kompetenciák a vállalat bevétel termelésének legfontosabb pillérei.

Vonzó befektetési célpont

Azt, hogy mennyire nő a Gloster tőkevonzó képessége, jól mutatja, hogy a legnagyobb hazai tőkealapok közül sokan már a cég befektetői között vannak. Ez a kör bővült most az Elek Péter nevével fémjelzett Dialóg és a Korányi Tamáshoz köthető Baál beszállásával. „Kiemelt figyelmet fordítok a tőzsdén újonnan megjelenő, gyorsan, adott esetben akvizícióval növekvő cégekre, a döntésnél elsőrendű szempont, hogy elkötelezett, dinamikus, számomra személyesen is szimpatikus legyen a cég menedzsmentje, alapítója. A Glostert a tőzsdére lépése óta nyomon követem, és mivel megfelel az előbbi kritériumoknak, örömmel növeltem benne – 100 ezer darabbal- befektetésemet” – mondta el Korányi Tamás.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu