BelföldSport

Asztalitenisz: már csak a párosaink vannak versenyben Düsseldorfban

A WTT-sorozat düsseldorfi feeder-versenyének selejtezőjében induló négy magyarból senki nem jutott a főtáblára, párosban viszont két egységre is érdemes lesz figyelnünk.

Egyesben Szudi Ádám volt a legtovább versenyben, de neki sem sikerült a főtáblára jutnia (Fotó: WTT)

Pörög tovább a WTT-sorozat, világkörüli turnéján a múlt heti jordániai állomást követően Düsseldorfba érkezett, ahol a valamivel szerényebb, feeder-besorolású versenyt rendeznek. A mezőny persze így sem rossz, amit bizonyít, hogy a férfiaknál a világranglista-25. egyiptomi Omar Assar a nőknél pedig a 36. ausztrál-kínai Yangzi Liu az első kiemelt. Ami a mieinket illeti, a sűrű versenynaptár miatt a nőknél nincs magyar induló – válogatottjaink ezekben a napokban klubcsapataikban európai kupamérkőzéseket játszanak – a férfiaknál viszont négyen is asztalhoz állnak a német városban.

A selejtező első körében Lakatos Tamás és András Csaba volt érdekelt, közülük utóbbi volt balszerencsésebb, hiszen azonnal kínai ellenfelet kapott, a 17 éves balkezes Huang Ju-csengen nem is sikerült túljutnia, de legalább a horvát Ivor Ban oldalán párosban vigasztalódhatott. Lakatos viszont négy szettben győzte le a csehek válogatott játékosát, Pavel Siruceket, ezzel csatlakozott a küzdelmekbe a második körben bekapcsolódó Szudi Ádámhoz és Ecseki Nándorhoz, igaz nem sok sikerrel, mert ott már kikapott a 21 esztendős francia Vincent Picardtól, s hasonlóan járt Ecseki is, őt a svéd Elias Ranefur búcsúztatta. Szudi viszont a moldáv Andrei Putunticával szembeni sikerrel eljutott a harmadik fordulóig, ám ott már nem bírt a kínai Ceng Pej-hszünnel.

Egyesben tehát nem lesz magyar résztvevője a főtáblás küzdelmeknek, párosban viszont az András, Ban duó mellett az első helyen kiemelt Ecseki, Szudi kettős is versenyben van még.

WTT-SOROZAT, FEEDER, DÜSSELDORF
Férfiak. Egyes. Selejtező
1. forduló:

Lakatos Tamás–Sirucek (cseh) 3:1 (5, 2, –9, 10)
Huang Ju-cseng (kínai)–András Csaba 3:1 (–9, 7, 6, 2)
2. forduló:
Picard (francia)–Lakatos 3:1
(6, 6, –9, 8)
Szudi Ádám–Putuntica (moldovai) 3:1 (8, 10, –9, 6)
Ranefur (svéd)–Ecseki Nándor 3:1 (13, 2, –8, 6)
3. forduló:
Ceng Pej-hszün (kínai)–Szudi 3:1
(4, 8, –7, 9)
Páros. Selejtező:
András, Ban (magyar, horvát)–Devos, Closset (belga) 3:1
(6, 2, –9, 6)

NemzetiSport.hu