BelföldHi-Tech

Írói babérokra tör a ChatGPT, akár te is megveheted a könyveit

Már több mint kétszáz könyvet írattak a népszerű chatbottal.

Elképesztő menetelésben van az OpenAI által tavaly november végén nyilvánossá tett, mesterséges intelligenciát alkalmazó csevegőrobot, a ChatGPT: a platform növekedése olyan léptékű, hogy még a TikTokot is felülmúlta. A chatbot jelentőségét a legjobban talán az mutatja, hogy a még a TIME magazin címlapjára is felkerült – az idén márciusi szám borítóján lesz látható – ahol rendszerint politikusok, üzletemberek, sztárok és aktivisták szoktak szerepelni.

A ChatGPT-vel már naponta százezrek beszélgetnek, de vannak olyanok is, akik a sima csevegésen túl egészen kreatív módon használják fel a mesterséges intelligenciát. Már Magyarországon is volt olyan anyuka, aki saját mesekönyvet íratott a gyerekének, most pedig a Telex számolt be róla, hogy az Amazonon is megjelentek az olyan e-könyvek, amelyeknek legalább az egyik szerzőjeként a ChatGPT-t jelölték meg.

ChatGPT a TIME magazin történelmi címlapján (Fotó: TIME)
ChatGPT a TIME magazin történelmi címlapján (Fotó: TIME)

A portál cikke szerint már több mint kétszáz címet lehet találni az Amazonon a hasonló alkotásokból, azonban elképzelhető, hogy ennél jóval több kötet létrehozásánál segédkezhetett a chatbot, mivel erről nem mindenki számol be őszintén.

Az elérhető könyvek között akadnak különféle tanácsadó, útmutató jelegű kiadványok, mint például egy olyan cím, ami arról értekezik, hogyan érdemes tartalmakat íratni a ChatGPT-vel, de akadt, aki verseskötetet íratott a mesterséges intelligenciával.

Elképzelhető, hogy az ilyen módon írt könyvek alaposan a feje tetejére állítják majd a könyvpiacot piacát, különösen, hogy az e-könyveket viszonylag hamar ki lehet adni, mivel nyomdára sincs szükség. A YouTube-on is szép számban találhatóak olyan oktatóvideók, amelyek bemutatják, hogyan írathat bárki könyvet a ChatGPT-vel, akár pár perc alatt.

A Telex idézi Mary Rasenberger, az Authors Guild írói érdekvédelmi szervezet ügyvezetőjét, aki szerint komoly veszélyt jelent a természetes nyelvi feldolgozást használó platformok megjelenése, mivel ez sok írótól elveheti a munkát. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a jövőben kulcsfontosságú lesz az átláthatóság a különféle kiadványok esetén, hogy mindig egyértelmű legyen, melyiket írta ember és melyiket a gép.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

ComputerWorld.hu