BelföldHi-Tech

Milliós kedvezményeket kaphatnak a cégek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért

A BKIK speciális tanácsadással segíti a rehabilitációs foglalkoztatást tervező munkáltatókat.

Akár 60-70 ezer potenciális munkavállalót is érinthet a rehabilitációs foglalkoztatás, a cégvezetők azonban gyakran azt gondolják, nincs a vállalkozásukban megfelelő munkakör, amelyet megváltozott munkaképességű dolgozókkal tölthetnének be – ez derül ki a BKIK tanácsadói szolgáltatásának eddigi tapasztalataiból. Egy év alatt a tanácsadást több mint 100 fővárosi vállalat vette igénybe, elsősorban kereskedelmi cégek, vendéglátóhelyek, feldolgozóipari cégek, de sok a jelentkező a szociális intézmények között is, sőt, a központi adminisztráció szervezetei is érdeklődnek.

Jellemzően a nagyobb, minimum 50 főt foglalkoztató szervezetek azok, akik szívesen vágnának bele a rehabilitációs foglalkoztatásba – ezzel egyébként a BKIK elmondása szerint nemcsak a munkaerő-problémákat hidalhatják át, de anyagilag is jól járhatnak: a speciális igényekkel rendelkező munkavállalók foglalkoztatásával járó többletkiadásokat a magyar állam adókedvezmény formájában kompenzálja, ami a nagyobb vállalatoknál több 10 millió forintot is jelenthet, de kisebb cégeknél is milliós nagyságrendű tétel lehet.

Ugyanakkor a legtöbb vállalkozásnak kevés az ismerete a rehabilitációs foglalkoztatást illetően, ezért a cégek négyötöde el is esik az ezzel járó adókedvezményektől, ahogy az az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet legutóbbi kutatásából kiderül. A legtöbb bizonytalanság a BKIK tapasztalatai szerint is a betölthető munkaköröket övezi. A kamara tanácsadó szolgáltatása segít a vállalkozásoknak megtenni az első lépéseket: információt nyújtanak a rehabilitációs foglalkoztatásról, átvilágítják a cégeket és segítenek összekapcsolni a szociális és munkaügyi szervezeteket a megfelelő vállalatokkal.

„Kiemelten fontosnak tartjuk a megváltozott munkaképességű dolgozók elhelyezkedésének segítését az erre nyitott vállalatoknál. Az ilyen típusú foglalkoztatásnak nemcsak a szociális hatása óriási, de a vállalatok számára is kihagyhatatlan előnyökkel jár. A BKIK saját, gyakorlati tapasztalata szerint a megváltozott munkaképességű dolgozók felelősségteljes, megbízható dolgozók, akikkel a szervezetek, cégek kölcsönösen egymás hasznára lehetnek. Mi azt látjuk, hogy szinte minden vállalatnál lehet találni ily módon betölthető munkakört, ezért arra biztatunk minden olyan cégvezetőt, aki szívesen vágna bele a rehabilitációs foglalkoztatásba, hogy tájékozódjon az ezzel kapcsolatos lehetőségekről” – mondta el Nagy Elek, a BKIK elnöke.

A BKIK a tanácsadó szolgáltatáson és a témában szervezett szakmai fórumokon túl saját maga is részt vesz az MMK-s foglalkoztatásban. Tavaly óta három megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatunk, a rehabilitációs járulékból kapott kedvezményt teljes egészében az érintettek munkabérére fordítva. Azon túl, hogy így értékes munkaerőhöz jut, a BKIK ezzel éves szinten mintegy 12 millió forintot takarít meg a rehabilitációs hozzájárulásból.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu