BelföldHi-Tech

Érkeznek a 200 kilométeres hatótávú tölthető hibridek

Jelentős ugrás ez a 40-70 kilométeres PHEV-ek után.

A Toyota villamosítási stratégiájában kiemelt szerepet szán a gyakran arany középútnak tekintett hálózatról tölthető hibrid (plug-in hibrid – PHEV) modelleknek. Az új generációs technológiák ugrásszerű fejlődést ígérnek ezen a téren. Az első és második generációs PHEV autók eddig jellemzően 40-70 kilométer közötti távolságot tudtak megtenni tisztán elektromos módon, most azonban szintet lép a technológia.

 A plug-in hibrid egyfajta jolly joker a mostani autók világában, amely az öntöltő hibridekre jellemző, folyamatos fogyasztáscsökkentést az akkumulátoros villanyautók teljesen emissziómentes közlekedésre való képességével kombinálja.

Az ötödik generációs Toyota Prius már 100 kilométert is meg tud tenni tisztán elektromos módban (Fotó: Toyota)
Az ötödik generációs Toyota Prius már 100 kilométert is meg tud tenni tisztán elektromos módban (Fotó: Toyota)

Napjainkban ez a mindenes szerepkör némi kompromisszumkészséget követel a felhasználóktól – az öntöltő hibridek köztes méretű akkumulátorcsomagja érdemben nehezebbé teszi az autót, ugyanakkor elektromos hatótávja jelentősen kisebb a villanyautókénál -, a Toyota új generációs PHEV-modelljei azonban mindkét problémát egyszerre orvosolva az érdeklődés középpontjába ugorhatnak.

A Toyota közelmúltban bejelentett elektrifikációs stratégiája mentén hét év alatt 8 billió japán jent, azaz 20 billió (20 ezer milliárd) forintot költ villanyautó-fejlesztésre, és ennek az összegnek a negyedét kifejezetten az akkumulátorokra fordítják. Ez egyrészt az éves gyártókapacitás növelését szolgálja (2026-ra 40, az évtized végére pedig évente 200 GWh összkapacitású akkumulátort kíván előállítani világszerte a Toyota), másrészt olyan új generációs akkumulátor-technológiák felkutatása és tökéletesítése a cél, amelyek nagyobb energiasűrűséget és jobb hatásfokot ígérnek.

Ez nem a távoli jövő, hanem a folyamatos fejlesztés jóvoltából részben már a jelen: a Yaris-rokon Toyota Aqua öntöltő hibrid forradalmian újszerű, bipoláris akkumulátora például nagyobb teljesítményre és dinamikusabb erőkifejtésre képes, valamint megnövelte a tisztán elektromos üzemi tartomány felső sebességhatárát. Előrehaladott kutatások zajlanak a szilárd elektrolites akkumulátorok, illetve a cserélhető energiahordozó egységek terén is.

Ezeknek a fejlesztéseknek az egyik legizgalmasabb eredménye lehet az az új generációs plug-in hibrid akkumulátorrendszer, amely akár 200 kilométeres elektromos hatótávolságot biztosíthat, amit a belső égésű hajtási rendszer jóvoltából korlátlanul kiterjeszthet a felhasználó – így ezek a jövőbeli Toyota PHEV-modellek lehetnek a piac legpraktikusabb, legsokoldalúbb járművei.

Az előrelépés első hallásra megdöbbentő, ám valójában összecseng a Toyota eddigi fejlesztéseinek ütemével: míg a legelső generációs Prius plug-in hibrid 20 kilométert tudott megtenni 4,4 kWh kapacitású akkumulátorával, közvetlen utódja már 50 kilométeres hatótávolsággal büszkélkedhetett, a fél éve bemutatott, aktuális modell pedig városban akár 100 kilométert is elmegy anélkül, hogy beindítaná benzinmotorját – eddig tehát típusváltásonként megduplázta hatótávolságát a Prius PHEV, és a Toyota reményei szerint ugyanerre készülhetünk a következő széria érkezésekor.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

ComputerWorld.hu