BelföldSport

Hogy lehet egy blöff ennyire szerethető? – Teszt: Mini Countryman C – 2024.

Másfél tonna életöröm

Gyorsan letudom a kötelező kört. Ez a Mini már egyáltalán nem mini, a Countryman harmadik generációja nagyobb, mint valaha, elődjénél 13 centivel hosszabb, illetve nyolccal magasabb, pedig már azon is mindenki megbotránkozott. Oda a varázs, beállt a sorba, ez is egy benga szabadidő-autó lett, sic transit gloria mundi, mind meghalunk. Tényleg fontos, hogy miért hívnak Mininek valamit, ami úgy áll be a sorba, hogy valójában nagyon is kilóg belőle? Amiben minden fontos dolgot ki lehet pipálni, és közben olyasmikre is képes, amire mások nem?

Én nem tudok haragudni a BMW-re, amiért megél a befektetéséből. Lehet, hogy a brit népautót prémium árucikké tenni cinikus húzás volt, de mindez már nem számít, mert új legendát teremtettek, amikor az eredeti karaktert keresztezték a saját örökségükkel. Bár a klasszikus Mini a maga korában is kivételesen jól vezethető kisautó volt, kétségtelen, hogy a bajorok tudására volt szükség, hogy a nulláról újraépítsék az imidzsét, ráadásul a számukra akkor még idegen elsőkerék-hajtással. Ezt azóta már többször is megtették, és van valami, amihez nagyon értenek.

Tudják, mi számít ma menőnek, és mi az, amit holnap is zabál majd a célközönség. Teljesen újragondolták a Mini stílusvilágát a Z generáció számára, úgy, hogy a hozzám hasonló, kicsit boomer fejjel gondolkodó Y-osoknak is bejöjjön. Érzékenység és persze sok pénz is kellett a fontos elemek megtartásához és a kritikus részletek megváltoztatásához, de ahogy látszik, a BMW-nek mindkettőből volt bőven. Ahogy Berci már a hazai bemutatón is rácsodálkozott, ott van opcióként a dízel, közben virtuális DJ funkcióval és mobillal irányítható videójátékkal szórakoztat.

Tényleg Z generációs

Mint korai Z generációs, késői Y-os (vagyis Zillenial), kijelenthetem, hogy ez az autó a technokrata, klímaszorongó, Instagramot favorizáló, vezetési élményt annyira nem kereső zoomereknek szól és ezt nem tagadja. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy jelenleg a Mini az egyetlen, ami jól belőtte, hogy mi kell a húszas éveiben járónak egy autóban.

Intuitív a Mini rendszere, minden ott volt, ahol kerestem. Felesleges, de szórakoztató funkciókkal van teletömve, ami idősebbeket abszolút nem érdekelhet, sőt zavarhatja is, míg engem teljesen lekötött. Pár példát hadd említsek, a személyi asszisztensed egy kutya, aki tud viccet mondani, a vezetési módok (amik nem azok, hanem experience-ek) fele valójában csak témák, a központi kijelzőn a sebesség megnyomásával pedig a régi Miniket idéző műszeregységet kapsz. És mindmellé a beltér otthonos, vidám hangulatot kelt, ami miatt az ember szívesen száll be. Technikailag ugyanezt kapjuk az új Cooperben is, de a Countryman praktikusabb a mérete miatt.

Ja, és a vezetési élmény: ez a Countryman nem erről szól, de Go-Kart módban ad belőle egy picit, azt is ilyen fiatalos, flamboyant stílusban – hallod fütyülni a turbót. A hunglishért pedig bocsánat, ez is ilyen Z-generációs dolog.

Egyszerre szól praktikus autóra vágyó felnőtteknek és soha fel nem növő gyerekeknek. Ezt a dizájn is tükrözi modern, letisztult vonalaival, és a minden szegletére jutó játékosságával. Van benne némi retró stílus, de leginkább az elődökre reflektál. Az eredeti Miniből csak a báj maradt meg, az ember önkéntelenül mosolyogni kezd, amikor megpillantja. Ügyesen leplezi a méreteit, túlzások nélkül éri el, hogy egyszerre robusztusnak és elegánsnak lássuk. Arany és bronz közötti árnyalatú, matt díszítései ízlésesen helyettesítik a krómot, és jól mutatnak a terepjárós elemeken is.

Érezd jól magad!

Az igazi varázslat mégis a beltérben vár. Az ajtó nem túl szépen hangzó, tompa csukódása az utolsó, ami elbizonytalanít, beülve többé nem kérdőjelezzük meg, hogy prémium autót kapunk. A korábbi, jellegzetes belteret egy az egyben kukázták egy igényes és otthonos utastérért, amivel nem csak újat, de minden korábbinál jobbat mutatnak. A Favoured kivitelhez türkizkékből terrakottába átmenő, újrahasznosított poliészterből készülő textil jár, amihez három, kifogástalan minőségű műbőr huzat választható, de csak a barnával és a kékkel érvényesül.

A belső központi eleme mégis a múltat a jelennel összekapcsoló kijelző, amit az eredeti Mini egyetlen, kerek középső műszere ihletett, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ez az autóipar legszebb érintőképernyője! A 24 centi átmérőjű OLED panel végre tényleg kerek, a vékony fekete kávát leszámítva keret nélküli, és tűéles képe mellett kifejezetten kreatív is. A többféle megjelenítéshez itt tényleg alapjaiban különböző grafikák tartoznak, és bár kissé szokatlan az elrendezés, egy saját profil létrehozásával és egy kis türelemmel sokat ki lehet hozni belőle.

A tesztautóban kissé lassan működött a rendszer, hajlamos volt összekeverni a beállított és a vendég profilt, de ha valamit, akkor az ilyen hibákat egy szoftverfrissítés megoldja. Meg is kell, mert szinte mindent a képernyőn kell működtetni, a szellőzéshez csak páramentesítő fizikai gombok járnak, meg persze a vezetőtámogató asszisztensekhez és okos ötletként a kamerákhoz kapunk gyors elérést. A többi kapcsoló már másik sztori, kezdjük a középsővel, az indítóval, ami egy apró kulcsot formáz, és elfordítva indítható. Szívmelengető, bárki találta is ki!

A váltókar billenőkapcsolóként reinkarnálódott, hasonló pöcökkel szörfözhetünk a hangulatok között is. Nem igazán hiányzik semmi, még a megszokott extra műszer sem, ott van helyette a HUD. Azt sem bánom, hogy lapra vetít, mert nem takarja ki az utat, és látványosabb a legtöbb hasonló megoldásnál. Amire tényleg szükség van, arra gondoltak is a tervezésnél. Egészen nagyok az ajtózsebek, van helye a telefonnak, kapunk textilborítású tárolót és csúsztatható könyöklőt is, nem szólva a gumírozott rekeszekről. Öröm benne ülni, és hely is van bőven.

Családi csomagolás

A dobozszerű kasztni tágas, a magas motorháztető ellenére előre jó a kilátás, az elsőknél is kényelmesebb hátsó ülések sínen tologathatók, 450-ről 1450 literre bővíthető a kockaalakú csomagtartó, szóval a sok geg nem nyomja el a praktikumot. Minél többet használjuk, annál inkább arra jutunk, hogy tényleg komolyan gondolták ezt a családi Mini dolgot, és nem csak alibiből gyártottak belőle ekkorát. Nemcsak autóbolond apukáknak vagy anyukáknak vidám vele az élet, az egészet éppen olyan komfortosra hangolták, hogy tényleg egy versenyképes alternatíva legyen.

Tudom, sokan szentül meg vannak róla győződve, hogy a tipikus vevők valójában csak arra figyelnek, hogy milyen cuki a külseje, és ha még a gyerekek is beleférnek, akkor nyert ügye van, a vezethetőség nem is érdekli őket. Ezt részben alátámasztja, hogy harmadjára lejjebb tekerték a közmondásos direktséget, illetve saját üzemmódot kapott a gokart fíling. Talán ez is a BMW mindenből egy kicsit hozzáállásának az eredménye. A megszokott, minis vezetési helyzet alapvetően a régi maradt, sportosan ülünk, a vaskos kis kormány szinte az ölünkben van.

Lehet, hogy egy kicsit könnyebb tekerni a kormányt, és sokkal inkább érezzük magunkat egy nappaliban, mint egy becsövezett versenyautóban, frappáns kezelhetőségét, gyors reakcióit a korábbinál komfortosabb rugózás és a higgadtságra sarkalló közeg sem rontja le. Ma is ez a piac egyik legjobban irányítható autója, a crossoverek és szabadidő-autók között is csak a BMW-k mérhetők össze vele. Már az első métereken érezhető az a felhőtlen öröm, amit egy ilyen életvidám autótól kapunk, a gokart beállításokat viszont tényleg már csak autósüldözés közben lehetne kihasználni.

Ideális alapmotor

Ehhez kell egy fickós motor is, ami első hallásra nincs meg a Countryman C alapmodellben. Sokak számára nem elég bizalomgerjesztő az 1,5 literes, háromhengeres, a 156 lóerővel és 280 Nm nyomatékkal gazdálkodó turbós benzines viszont tudja, hogyan lehet meggyőzni a szkeptikusokat. A 48 voltos lágy hibrid hajtáslánc 20 lóerős villanymotorja mindig akkor segít be a hajtásba, amikor tényleg szükség van az azonnali gázreakcióra, és így együtt már elég ütőképes a technika ahhoz, hogy az elvárt vehemenciával mozgassa a vezető nélkül is 1545 kilós Countrymant.

Borzalmasnak képzeled a hangját, de pont a BMW vette volna félvállról a kérdést? Szinte tökéletesen elszigetelték a háromhengeres tónust, amit csak akkor hallunk ki az utastérbe szűrődő, ártalmatlanított hullámok közül, ha nagyon akarjuk, és előtte jól felpörgetjük, de akkor sem vészes. Ez reális, de teljesen felesleges, a felismerhetően duplakuplungos, gyorsan és finoman dolgozó hétfokozatú váltót nem is ilyen huligánkodásra szánták. A népszerű, bár többnyire teljesen haszontalan váltófülek 132 000 Ft felárért kaphatók, én erre nem költenék.

Azért sem, mert annyira harmonikusan működik, hogy értelmetlen lenne belenyúlni a minden érzékszervünk számára ideális rendszerbe. Pláne, hogy hétköznapi használatban a l/100 km is legalább olyan fontos adat, mint a mosoly/km, és az alap Countryman előbbivel is jól áll. Papíron 6,1-6,5 liter között fogyaszt, nekem ennél kicsivel több, 7,1 liter jött ki. Nem vészes, ahogy az ára sem, a 15,8 milliós beugró már jól felszerelve értendő, a 20 colos felni csak a kinézete miatt ér meg 620 ezret, egyébként a különböző csomagokra még milliókat el lehet tapsolni, erre négyet sikerült.

Egyáltalán nem drága a mai világban, ahol tízmilió alatt semmilyen családi méretű autót nem lehet kapni, ez meg egy vérprofi holmi, azoktól, akik hajtáslánctól és kategóriától függetlenül sem felejtettek el szerethető használati tárgyat gyártani. A minimális szélzajjal járó, gördülési zajból is elviselhetőt produkáló, harapós fékekkel és huzatmentes nyitható tetővel rendelhető Countryman sokkal életképesebb és kompromisszummentesebb, mint valaha, ráadásul van belőle sportosabb, takarékosabb vagy tisztább is. Lehet, hogy sokáig különc volt, de már ott a helye a fősodorban!

TotalCar.hu