BelföldHi-Tech

Új gazdasági ügyvezetőt kapott a hatvani Bosch

A hatvani gyár műszaki irányítását továbbra is Horváth Attila műszaki ügyvezető igazgató látja el.

2024 júniusától Michael Neumann a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. új gazdasági ügyvezető igazgatója. A gazdasági szakember dr. Arne Ziegenbeint követi ebben a pozícióban, aki a cégcsoporton belül, Németországban folytatja karrierjét.

Az új vezető több mint tizenhét éve dolgozik a Boschnál, és ismerősként tér vissza a hatvani Bosch-gyárba, ahol 2016 és 2021 között már több területen is dolgozott. A hatvani gyár műszaki irányítását továbbra is Horváth Attila műszaki ügyvezető igazgató látja el.

Michael Neumann 1984-ben született Berlinben, gazdálkodás és menedzsment szakon közgazdász alapdiplomát, majd MBA-fokozatot szerzett. Szakmai pályafutását a Boschnál gépjárműipari területen kezdte 2007-ben, a németországi Reutlingenben. 2012-től a romániai Kolozsváron új gyárat létesítő zöldmezős projekt kezdőcsapatának tagja volt. A hatvani gyárhoz 2016-ban érkezett, ahol közel öt éven keresztül dolgozott, előbb a kontrolling osztályt vezette, majd a gyár logisztikai részlegét. Az elmúlt három évben a Bosch elektromos meghajtások üzletág gazdasági részlegének alelnöke volt az ázsiai-csendes-óceáni régióban, a kínai Sanghajban.

„Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy mostantól a Bosch legnagyobb autóipari elektronikai gyárának gazdasági vezetőjeként dolgozhatok itt, Hatvanban” – hangsúlyozta Michael Neumann. „Az a célom, hogy biztosítsam a termékportfólió zökkenőmentes átállását a kormányzáshoz, a vezetéstámogató rendszerekhez és a belső égésű motorokhoz kapcsolódó elektronikus vezérlőegységek technológiájáról a jövőorientált, csúcstechnológiát jelentő elektromos hajtásláncok felé. Számos kihívás előtt állunk, de pozitívan tekintek a jövőbe” – tette hozzá.

ComputerWorld.hu