BelföldHi-Tech

Itt az első magyar nyelvű UX kutatásmódszertani szakkönyv

Célja az volt, hogy közérthető nyelven, de tudományos megalapozottsággal szóljanak minden olvasóhoz.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékének munkatársai UX szakmai Meetup keretein belül mutatták be közös könyvüket, a „UX kutatási módszerek” című kötetet. A szakkönyv a felhasználói élmény (user experience, UX) elméleti hátterét és gyakorlati kutatási módszereit mutatja be.

A szerzők – Herendy Csilla, Hercegfi Károly, Szabó Bálint és Tóvölgyi Sarolta – célja az volt, hogy közérthető nyelven, de tudományos megalapozottsággal szóljanak minden olvasóhoz. Ennél fogva a könyv egyszerre íródott UX kutatóknak, UX szakmával találkozó vezetőknek, fejlesztőknek és megrendelőknek, termékmenedzsereknek, valamint a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak és általános kutatóknak, illetve az informatika fejlődésének felhasználó-központú trendjei iránt érdeklődőknek.

A könyvet szakmai meetup keretei között a Kutatók Éjszakájan, 2024. szeptember 27-én (pénteken) 15 órakor mutatták be az  Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Karának Q épületében egy izgalmas, interaktív, szerzői kerekasztal beszélgetéssel összekötött eseményen.

A UX tervezés napjaink egyik legkeresettebb munkája, amely elvégzését egészítik ki és támogatják a külülönbő UX kutatási feladatok. A használható módszerek palettája rendkívül színes, a kutatás elvégzése elméleti háttér és megalapozottság tekintetében változatos, és sokféle az eredmények prezentálása is: sok esetben csak pár diagramot mutatnak be és néhány bullet pointos felsorolást, más esetekben viszot részletes és alapos, olykor tudományos megalapozottságú elemzések készülnek. Láthatóan nincsen egységes irányelv, elvárás.

A könyvben a szerzők nem csak az elméleti alapokat tisztázzák, hanem esettanulmányok, gyakorlati példák segítségével igyekeznek felmutatni kívánatos mintákat, adott esetben a kutatás elvégzéséhez sorvezetőként is működni.

A kiadvány tudományos hátterét és szakmaiságát a lektorok, Dr. Izsó Lajos és Pónya Judit személye is garantálja.

A most megjelent szakkönyv nem csak szakmai szempontok miatt hasznos, hanem a téma magyarországi tudományos feldolgozásában úttörő, több szempontból teljeskörűségre törekvő munka. A munka egyben hiánypótló is, hiszen manapság több helyen is oktatnak UX kutatási módszereket, de sehol nem áll rendelkezésre hozzá egységes magyar nyelvű elméleti tankönyv, gyakorlati kézikönyv.

ComputerWorld.hu