BelföldSport

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

  • A Xiaomi három szakembert igazolt át a BMW-től.
  • Mindhárman az új K+F központban fognak dolgozni.
  • A Xiaomi terve, hogy Európában is elterjedjenek autóikkal.

A Xiaomi gőzerővel halad előre az európai elektromosautó-fejlesztés irányába, amely miatt legalább öt vezető szakembert igazolt át más autóipari cégektől, köztük a BMW-től. A Xiaomi nagy terve ugyanis egy kutatás-fejlesztési központ létrehozása Európában, írta az ANE.

A BMW-nél 15 évet eltöltő Rudolf Dittrich már tavaly csatlakozott a Xiaomihoz, és ő vezeti majd a tervezett európai Kutatás+Fejlesztés (K+F) központot. Az új igazolások között szerepel Dusan Sarac, aki februárban érkezett a BMW-től, valamint Jannis Hellwig, aki a teljesítményfejlesztés és integráció vezető mérnöke lesz.

A Xiaomi további szakembereket keres müncheni központjába, például autóipari formatervezőket és járműdinamika-mérnököket. A vállalat megerősítette, hogy az európai fejlesztési központ még a tervezési fázisban van, de a pontos helyszínről és a beruházás mértékéről nem közölt részleteket. Lu egyelőre azt sem árulta el, hogy mely piacokon kívánnak először megjelenni Kínán kívül.

A vállalat tavaly lépett be az autóiparba az SU7 szedánnal, miután 15 éven át telefonokat, háztartási eszközöket és okoseszközöket értékesített. Azóta az egyik legnagyobb kihívóvá vált a kínai autópiacon, december óta több SU7-et adtak el, mint Tesla Model 3-at. A Xiaomi elnöke, Lu Weibing a héten bejelentette, hogy a cég 2027-ben megkezdi autóinak exportját.

TotalCar.hu