Szegedi

BelföldHi-Tech

Megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolája

A képzett szakemberekre komoly szükség lesz, hiszen a következő időszakban olyan történelmi jelentőségű beruházások valósulnak meg Szegeden, melyek alapjaiban változtatják meg a térség gazdaságát. Csaknem hétmilliárd forint uniós és hazai támogatásból megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három legnagyobb iskolája. A centrumban az elmúlt időszakban évente 300-500 millió forintot fordítottak fejlesztésekre hazai költségvetési forrásból. Idén is

Read More
BelföldHi-Tech

Felújították a Szegedi Tudományegyetem két gyakorlóiskoláját

Bővítették a wifi-hálózatot, 21 interaktív kijelzőt vásároltak, kialakítottak egy – a többi közt robotika foglalkozások megtartására alkalmas – informatikai skill-labort, valamint lecserélték az informatikai szaktantermek számítógépeit. Uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból felújították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két gyakorlóiskoláját. A kevesebb mint egy év alatt megvalósított beruházásnak köszönhetően sokat fejlődött a gyakorlóiskolák infrastruktúrája. Az egyetem a

Read More
BelföldHi-Tech

Szegedi kutatók arany nanoszerkezetei segíthetik a daganatok korai felismerését

A kísérletekben befecskendezik majd e nanoszerkezeteket olyan egerekbe, amelyekben mesterségesen tumort idéztek elő. A jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot. Ehhez járulhatnak hozzá a Szegedi Tudományegyetemen a Juhászné Csapó Edit által vezetett Lendület-kutatócsoport eredményei. A szegedi kutatók olyan nanoszerkezetekkel foglalkoznak, amelyek aranyból vannak. E nanoszerkezetek szenzorként működő kismolekulákat

Read More
Kultúra

A Szegedi Tudományegyetemen kancellárja már tényként beszélt a modellváltásról a közmédiának

A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban. Egy hete még arról számoltunk be, hogy bár a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) vezetése zárt ajtók mögött már nekilátott az elvileg önkéntes alapítványi modellváltás előkészítésének, de a szenátus több tagja egyelőre garanciákat kért, nehogy a kormány náluk is önhatalmúlag kinevezett kuratóriumi tagokat ültessen a nyakukba. Múlt…

Read More