szerint

BelföldHi-Tech

Az ENSZ jelentése szerint ötször annyi elektronikai hulladék termelődik, mint amennyit képesek vagyunk újrahasznosítani

Előrejelzésük szerint az évtized végéig 82 millió tonna e-hulladékot fogunk termelni. Az elektronikai eszközök sokadik reneszánszát éljük Edison korszakalkotó találmányának szabadalma óta. Ezzel összefüggésben rengeteg hulladékot termelünk világszerte. Egy most megjelent ENSZ jelentés szerint ennek a mértéke nagyjából ötszöröse annak a mennyiségnek, amit jelenlegi kapacitásaink segítségével újra tudunk hasznosítani. Az ENSZ Nemzetközi Távközlési Uniója (ITU)

Read More
BelföldHi-Tech

Elon Musk szerint már idén megérkezhetnek a teljesen önvezető Teslák

A cégvezető bizakodó, hogy még az év vége előtt elérkezhet a legmagasabb fokú önvezetés kora. Elon Musk sosem megy a szomszédba egy kis szenzációért, még úgy sem, ha a nagyívű jóslatai nem feltétlenül igazolódnak be. A dél-afrikai származású milliárdos korábban már úgy fogalmazott, hogy a 2016 óta gyártott Teslák egy ponton a jövőben képesek lesznek

Read More
BelföldSport

A Rendőrség szerint idén még 200-an fognak meghalni a magyar utakon. Tegyünk, hogy ez ne legyen így!

Idén még 200 ember fog meghalni Magyarország útjain. Tegyünk közösen azért, hogy ez ne történjen meg! Az év első hat hónapjában 211 ember vesztette életét közlekedési balesetben hazánk útjain. Rajtunk múlik, hogy az év második felében ne folytatódjon ez a sorozat! Az anyaghoz csatolt eredeti videó korhatáros, ezért csak a YouTube-on megtekinthető, így az Instagramra

Read More
BelföldSport

PSG: a franciák szerint már biztos, Messi Szaúd-Arábiában folytatja

Az elmúlt hetekben egyre inkább úgy tűnt, összejön a katalán drukkerek álma, s Lionel Messi visszatér Barcelonába ezen a nyáron. Ám az elmúlt napok hírei, valamint a francia AFP keddi értesülése alapján mégis Szaúd-Arábia lehet a befutó.  (Fotó: Getty Images)  Kezdjük a tényekkel: a francia AFP (Agence France-Presse) kedd délelőtt közölte olvasóival, hogy saját forrása

Read More
BelföldHi-Tech

A Microsoft szerint az új Bing átlépte a 100 millió aktív napi felhasználót

Már több mint egy hónapja, hogy a Microsoft kiadta az új, ChatGPT-alapú Bing előzetes változatát. És most, egy hónappal a megjelenés után a szoftveróriás megosztott néhány fontos statisztikát az új Bing iránti elköteleződésről. Emellett megosztotta az új Bing használatát ösztönző tényezőket is. A Microsoft egy héttel az új Bing megjelenése után átlépte az egymillió felhasználót.

Read More
BelföldHi-Tech

Az Nvidia feje szerint a mesterséges intelligencia bárkiből programozót csinál

Nemhogy elveszi a munkát, hanem új lehetőségeket nyithat meg azok előtt, akik sosem tanultak kódolni. Megkerülhetetlen témává vált az elmúlt hónapokban a mesterséges intelligencia, melynek zászlóvivője ugyan jelenleg a ChatGPT, rengeteg alternatív szoftver is létezik, amelyek a szövegírás helyett képalkotásban, zenében és ki tudja még hány területen képesek maradandót alkotni. Az MI az Nvidia jelenében

Read More
BelföldSport

A Mazda szerint nem így kellene zéró emissziót csinálni

Martijn ten Brink, a Mazda Motor Europe vezérigazgatója erősen bírálta azt az európai törekvést, hogy 2035-től ne lehessen belső égésű motorral szerelt autókat értékesíteni az EU-ban. Az ellenérzései nem az elektromos autóknak szólnak, hanem azok erőszakos és kizárólagos térnyerésének. Brink szerint fejlődést nem úgy kell elérni, hogy megmondják pontosan hogyan kell előrébb lépni, hanem úgy, hogy

Read More
BelföldSport

Eurofutball: az UEFA szerint Kerkez Milosra érdemes lesz figyelni 2023-ban

Minden év elején az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) összegyűjti, az adott évben kik azok a tehetséges és fiatal labdarúgók, akik „robbanthatnak”. Az idei listán a legjobb 40 közé került a magyar labdarúgó-válogatottban is debütáló AZ bal oldali védője, Kerkez Milos is. Az UEFA szerint Kerkez Milosra érdemes lesz figyelni 2023-ban (Fotó: Getty Images)Kerkez Milos mellett az

Read More
BelföldSport

Az Autóklub szerint nem lesz zöldebb Budapest, ha nem hajthatnak autók a Lánchídra

Nemrég mi is megírtuk, hogy a tavaly nyár óta felújítás alatt álló Lánchidat megnyitották a buszok, taxik, motorosok és biciklisek előtt, míg a gyalogosoknak és a többi autósnak várnia kell. A tervek szerint előbbiek jövő nyár végétől vehetik újra birtokba a hidat, míg utóbbiak egy lakosok bevonásával zajló vita kimenetelétől függően akár örökre kiszorulhatnak róla.

Read More
BelföldHi-Tech

A TSMC alapítója szerint a globalizáció halott, de a cég legfejlettebb üzemei Tajvanon maradnak

A vállalat 2025-ben a fejlettebb 2 nanométeres eljárást is tervezi gyártani tajvani üzemeiben. A TSMC elnöke szerint a cég amerikai gyár valóra vált álom, de a sikerhez kemény munkára lesz szükség. Dr. Morris Chang ismert éles megjegyzéseiről és a globális félvezetőiparra vonatkozó értékeléseiről. Az arizonai gyár bejelentése óta folyamatosan figyelmeztetett arra, hogy annak működtetése az

Read More