Szujó Zoltán: Sokkal izgalmasabb lesz az idei Forma-1-es szezon

Izgalmakban nem lesz hiány a csonka szezonban – legalábbis ezt várja Szujó Zoltán, aki úgy véli, Vettelre igencsak érdemes lesz figyelni.

Négy hónapos csúszással, ma az Osztrák Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2020-as Forma–1-es idény. A koronavírus-járvány miatt szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések közepette rendezik a futamot. Nézők nem lesznek, ám ettől függetlenül a versenyzőknek és a stábtagoknak kötelező a maszk és a kézfertőtlenítő használata. A csapatok egymástól elszeparálva, csökkentett személyzettel dolgoznak, akiknek kötelező koronavírus-tesztelésen kell átesniük. A világbajnoki sorozat is rövidült, egyelőre csupán nyolc futam ismert.

 

– Érdekes idénynek nézünk elébe. Úgy gondolom, sokkal több pilóta vállal majd nagyobb kockázatot a csonka szezon miatt, hiszen nyolc nagydíj alatt nem lehet hátradőlni, a győzelmek még jobban felértékelődnek – mondta a Borsnak Szujó Zoltán, az Innovációs és Technológiai Miniszterium tanácsadója, a Forma–1-es futamok korábbi kommentátora. – Abban biztos vagyok, hogy fizikálisan bírni fogják a pilóták a sorozatterhelést, az már más kérdés, mennyire „rozsdásodtak” be a hosszú kihagyástól. Jelentős következményei lehetnek a hi­báknak az Osztrák Nagydíjon, hiszen a Red Bull Ringen nagyon magasak a rázókövek, amelyek súlyos sérüléseket tudnak okozni az autón.

Szujó kiemelte: a papírforma a járvány miatt sem borul, három csapat, a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari harcolhat a bajnoki címért, amelynek legnagyobb favoritja a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton. A Merci brit versenyzője mellett a Ferraritól búcsúzó Sebastian Vettelre is érdemes figyelni. A négyszeres világbajnok német bizonyítani akarja az olasz istállónak, hiba volt őt elengedni.

– A jelen állás szerint jövőre már nem láthatjuk az F1-ben Vettelt. Biztos vagyok ben­ne, hogy csapattársának,

Charles Leclercnek meg akarja mutatni, ki az úr a háznál. Mindent megtesz, hogy lenyomja a fiatal monacóit – zárta a kommentátor.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük