„Ha valaki mély meggyőződéssel csinál valamit, annak ereje van”

2020.08.11. admin

A Magyar Állami Operaház novemberben mutatja be Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című operáját, amelyben a szimfonikus zenekar mellett egy rockzenekar is helyet kap a színpadon.

„Az ihlet ritka madár, sokszor elbújik az asztal alá, s meg kell próbálni előrángatni. Ha nem akar előjönni, akkor mesterségbeli tudással kell pótolni” – véli Gyöngyösi Levente. A szimpatikus sátánról, a kortárs zene „gyanús” kifejezéseiről és az ihletet szolgáló megrázó élményekről is beszélgettünk.

Babonás?

Dehogy!

Minek a számlájára írja, hogy tavasszal negyedszer maradt el A Mester és Margarita opera színpadi bemutatója?

Baráti társaságban is viccelődések tárgyát képezi az elmaradt premierek sora. Bár ezzel a művel már annyi minden megesett az idők folyamán… Egyébként egyszerűen pechünk volt. Legutóbb a járványveszély szólt közbe, előtte az Eiffel Műhelyház építkezési munkálatainak csúszása.

Készen van a tervezett előadás?

Lényegében igen – a főpróbahétig jutottunk –, bár szívem szerint írnék hozzá még két tételt. Nem hiszem, hogy bárkinek hiányozni fognak ebből az előadásból, de később szeretném megkomponálni őket, mert dramaturgiai szempontból fontosak lennének. A premier előtt az ember mindig kicsit szűkösnek érzi a próbaidőszakot, pláne, hogy ez egy problémás mű: 60 százalékban opera, 40 százalékban könnyűzene, fent ül egy rockzenekar a színpadon.

Ez ma is formabontónak számít?

Abban az értelemben feltétlenül, hogy nem ismerek hasonló kortárs operát. Ha a musical felől közelítjük meg a kérdést, akkor sokkal gyakoribbak az efféle műfaji átmenetek, több, klasszikus zenei hatásokkal tarkított musical létezik. A Mester és Margarita ugyan inkább opera, Szente Vajk rendezésében – nyilván az ő megközelítésmódja miatt, de számomra örömteli módon – mégis inkább musicalként viselkedik. Az elképzelésem az volt, hogy Mester és Margarita „komoly” szereplők, „komolyzenés” hangzással, a könnyűzenét pedig Woland és kísérete képviselik. Eleinte, akárcsak a könyvben, rejtőzködnek, nem tudjuk pontosan, kik ők, és ez zeneileg is megnyilvánul: egyfajta finom, ragtime-os hangzástól jutnak el a keményebb rockzenéig, ami mindig is a szabadság jelképe volt.

Gyöngyösi Levente
Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál

A sátán mint a szabadság jelképe?

Igen. Mióta ismerem ezt a regényt, azon töröm a fejem, hogy vajon miért lesz a mű folyamán egyre szimpatikusabb a sátán és bandája. A válasz nagyon leegyszerűsítve: a szovjet kommunista rendszernél még az ördög is jobb. Jézusnak abban a társadalomban nem sok esélye lett volna.

Poncius Pilátus és Jézus jelenetei miért a könnyűzene felől közelítenek?

Nagyon egyértelmű volt számomra a passiószálban a Jézus Krisztus szupersztár-allúzió. Nem használok a műveimben „szó szerinti” idézeteket, de egyértelműen áthallásos utalásokat igen. Jézus első megszólalása a már említett film zenéjét idézi, míg Woland rockdala az Aerosmith együttes egyik számát. Ez mindig kockázatos, mert egyfelől szeretem, ha a hallgatóban ismerős érzést kelt a zene, másrészt viszont megeshet, hogy azt gondolja: ezt már hallottam valahol, de akkor mintha jobban szólt volna. A posztmodernben gyakori a szó szerinti zenei idézetek használata, én ezt nem alkalmazom, inkább csak hangulatteremtésre használom ezeket az áthallásokat, hogy a néző könnyebben tudjon kapcsolódni.

Belépő a kortárs zenéhez?

A kortárs zene legnagyobb nehézsége, hogy gyakran nincs közös nyelve a hallgatóval. Harminc évet töltöttem el ezen a pályán, és velem is megesik, hogy dermedten ülök egy kortárs zenei koncerten, és nem tudom értelmezni, amit hallok. Így fő törekvésemmé vált, hogy megtaláljam a hallgatókkal a közös nyelvet, hogy legyen esélyük érteni a zenémet.

Hiszek a szép zenében és annak terápiás hatásában.

Ha azt mondják önnek egy ősbemutatója után, hogy szép, az bóknak számít?

A gond az, hogy jó pár kifejezés – például a szép – elavultnak számít a mainstream kortárs művészetben. A katarzis szót is ide sorolom, komoly fenntartással fogadják, gondolván: ósdi, romantikus vacak, én viszont hiszek benne. Szerintem mégiscsak ez a művészet lényege, hogy az ember másként jön ki egy előadásról, mint ahogyan bement.

Az ön zenéje távol áll a romantikától.

Megvannak a romantikus gyökerei is, de mivel az Orfeo Zenekar billentyűseként elsősorban klasszikus és barokk zenét játszottam az elmúlt húsz évben, leginkább ahhoz köthető. Legközelebb Mozart, Bach, Verdi világa áll hozzám, ahogyan a könnyűzene is: Sting, az Aerosmith, emellett ott van Bartók Béla munkássága, amellyel viszonylag későn, tizenöt évesen találkoztam. Akkor egy évig mást sem hallgattam, csak Bartókot.

Mi az oka a kései találkozásnak?

14 éves voltam, amikor a családommal Kolozsvárról Magyarországra költöztünk. Romániában Bartók lényegében indexen volt, a budapesti zenei könyvtárakban rávethettem magam a műveire.

Ösztönösen dolgozik?

Túlságosan is. De ahogyan idősödöm, egyre inkább igyekszem mindent alaposan előkészíteni.

Az ihlet, az inspiráció elengedhetetlen az alkotáshoz?

Az ihlet – amennyire én tapasztaltam – ritka madár, sokszor elbújik az asztal alá, s meg kell próbálni előrángatni. Ha nem akar előjönni, akkor mesterségbeli tudással kell pótolni. Tíz műből mondjuk egy, amely kimondottan direkt inspirációból, közvetlen élményből születik – beépül a lélekbe és ideális esetben átalakul zeneművé. De nem is lehetne több, abba az ember beleőrülne.

Miért?

Mert ezek mind megrázó, rendkívüli élmények: egy haláleset, egy nagy szerelmi csalódás… ilyenkor kissé meginog a lélek integritása. Folyamatosan erős érzelmi hatások közepette képtelenség lenne dolgozni. Ez akkor működik szerencsésen, ha az ember megéli ezeket az érzelmeket, majd jóval később, mikor már nem hatnak olyan erősen, előveszi, s építkezik belőlük.

Úgy hiszem, ha valaki mély meggyőződéssel csinál valamit, annak ereje van.

De annyiféle zene van, nem muszáj mindennek ezen a talajon állnia. Mahlert nem tudjuk úgy hallgatni, hogy ne éreznénk: a féktelenséget markolja. De akadnak olyan zenék, amik az élet apró, hétköznapi szépségeire építenek, és azok is érdekesek, izgalmasak.

Tud úgy zenét hallgatni, hogy kikapcsolja a zeneszerzői, elemző attitűdöt?

Nem, és ez néha elég bosszantó. Még egy Aerosmith-számot hallgatva is arra gondolok, hogy milyen váratlan és érdekes ez a harmóniaváltás, mennyire lebilincselő, ahogyan Steven Tyler énekel. Apropó: nem értem, miért annyira ritka a klasszikus éneklésben ez a fajta erő, energia. Előszeretettel emlegetjük az érzelmi hatást, de valójában szakmailag eléggé pontosan meg lehet fejteni, hogy egy zene mitől működik, hogyan hat.

Írt egy Trianon-kantátát a századik évfordulóra. Ez személyesen volt fontos önnek vagy felkérésre született?

A Pannon Filharmonikusok kért fel egy Trianon emlékkantáta, kisoratórium megírására. Eleinte nem akartam elvállalni, mert úgy éreztem, túlságosan érzékeny és ingoványos talaj. Nem akartam bekapcsolódni az ezzel kapcsolatos politikai diskurzusokba, és tartottam attól, hogy nehéz elvonatkoztatni a sztereotípiáktól.

Mi győzte meg mégis?

A szöveget jegyző Visky András személye. Az ő kivételes emberi és írói kvalitása garanciát jelentett számomra.

Kolozsvárról ismerték egymást?

Nem. Csak nemrég ismerkedtünk meg, és őszintén egymásra találtunk, noha művészi tekintetben eltérően gondolkodunk. Ő rajong a modern színházért, én konzervatívabb vagyok. Épp a múltkor beszélgettünk erről, és azt hiszem, pontosan megfogalmazta az együttműködésünk titkát: ő nem elvakult modernista, ahogyan én sem vagyok bigott konzervatív, a nyitottság a kulcs.

Miről szól a kantáta?

András rábukkant egy különleges, személyes történetre. Az első világháború idején Janovics Jenő volt a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója. A történetünk arról szól, hogy 1919 szeptemberében jönnek a románok és kormányzótanácsi felhatalmazással kisajátítják a színházat. Az utolsó Hamlet-előadás megtartását még engedélyezik, ám a híres nagymonológból csak az első mondat hangozhat el: „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.” Ennyi. A kantáta ezt a történetet dolgozza fel, a társulati ülést, amelyen a színészek igyekeztek meggyőzni Janovicsot, hogy hagyják ott a színházat, s menjenek Budapestre, ahol tárt karokkal várják őket. Ám ő maradt, s meggyőzte a többieket is, akik később a Janovics magánvagyonából létrehozott színházában dolgoztak. Személyes tragédiája, hogy miután évtizedekig önerőből tartotta fenn a magyar színjátszást Kolozsváron, a bécsi döntés után a visszatérő magyar adminisztráció zsidó származása miatt mellőzte, nem helyezte vissza a visszakapott Hunyadi téri színház élére.

Hogyan lehet izgalmassá tenni zeneileg egy ilyen prózai történetet?

Többek között operettet és katonaindulót idéző motívumok felhasználásával igyekeztem sokszínű zenei világot teremteni. A mű ősbemutatóját a járványveszély miatt októberre halasztotta a zenekar.

Forrás: kultura.hu

„Ha valaki mély meggyőződéssel csinál valamit, annak ereje van”

Related

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Megosztás:

Related

You May Also Like

Most ingyen megnézheti A Padlást, minden idők legsikeresebb magyar musicaljét

Kihajtották az ország legnagyobb gulyáját

Elhunyt Verebély Iván!

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása