Sport

Chris Paul és a Thunder visszavágott a Houstonnak, hetedik meccs lesz

Jimmy Butler parádéjával a Miami győzelemmel nyitotta a Milwaukee elleni párharcot, Giannis Antetokounmpót megfogták, míg az OKC újabb szoros végjátékot húzott be a Houston ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

Chris Paul és a Thunder visszavágott a Houstonnak, a hetedik meccs dönt (Fotó: Getty Images)

Milwaukee Bucks–Miami Heat 104–115

Így kell győzelemre váltani Jimmy Butlert. Nem a statisztikái miatt van ilyen magasan Jimmy Butler értéke, hanem pontosan az ilyen mérkőzések miatt – az alapszakaszban átadta a terepet másnak, a Pacers elleni első körben is csak akkor vette kezébe a dolgokat, amikor arra volt szükség, most pedig tulajdonképpen szállította a győzelmet a Miaminak. Egyébként is remekül játszott, ültek a dobásai, ugyanúgy harcolta ki a faultokat, mint korábban, de igazán a végjátékban jött el az ő ideje: 96–95-ös Bucks-vezetés után, az utolsó hat percben egymaga 15 (!) pontot szerzett, egymás után dobálta a tempókat, volt triplája, nyolc labdabirtoklásból hatot ő fejezett be, méghozzá mindegyiket legalább két ponttal – így kell vezérhez méltó teljesítménnyel megnyerni egy PO-meccset. Butler végül kereken 40 pontot szerzett (13/20 mezőnyből, 2/2 tripla, 12/13 büntető), mellette Goran Dragic jó formája is kitartott (27 pont, 9/15 mezőnyből, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és bár a kiegészítők nem villogtak, illetve csak 12 hármast küldtek a gyűrűbe, de cserébe meglepetésre megverték a Milwaukee-t a festékben és lepattanózásban is – elvitték az első meccset és megmutatták, hogy mire lehet tőlük számítani.

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Giannis limitálva. Jól kezdte ezt a mérkőzést a Milwaukee, Brook Lopez remekül célzott, Khris Middleton is „pattogósabb” volt a korábbiakhoz képest, így szinte fel sem tűnt, hogy Eric Bledsoe nem tudta vállalni a játékot, a helyén George Hill került be a kezdőbe. Az első negyedben kereken 40 pontot rámolt be a társaság és 11 ponttal vezetett, uralta a meccset, de a Heat ennél jobban nem szakadt le, visszajött néhány pontra és onnantól végig üldözte ellenfelét – egészen a harmadik negyed hajrájáig, amikor fordult a kocka és a floridaiak kerültek előnybe. Innentől hol egyik, hol másik csapat járt éppen előrébb, billegett a meccs, majd jött a már említett utolsó hat perc és a Butler-show – erre egyszerűen nem volt válasza a Bucksnak, jöttek a hibák, a kihagyott büntetők, az elrontott támadások, úgyhogy végül vereséget szenvedtek. Ebben azért erősen benne van az is, hogy Giannis Antetokounmpót nagyon megfogta a Heat: a görög MVP 18 pontig jutott 38 perc alatt, csak négy kosarat dobott a triplavonalon belülről és elrontott nyolc büntetőt is, a kilenc gólpasszára pedig jutott hat eladott labda, vele a pályán -14-ben volt a Milwaukee. Ugyan Middleton (28 pont, 12/24 mezőnyből, 4/8 tripla, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Lopez (24 pont, 8/10 mezőnyből, 4/6 tripla) megpróbálta menteni a menthetőt, de egy ilyen Giannisszal és Bledsoe nélkül ez most csak ennyire volt elég – következőleg javítaniuk kell.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 28/12, B. Lopez 24/12, Antetokounmpo 18/6
A Heat legjobb dobói: Butler 40/6, Dragic 27/6, Adebayo 12

A párharc állása: 1–0 a Heat javára.

Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 104–100

Paul megnyerte, Westbrook elrontotta. Szorosan alakult ez a mérkőzés, az OKC reagálni tudott a legutóbbi kiütéses vereségre és most az elejétől rendben volt a csapat játéka – ehhez nagyon kellett az, hogy Danilo Gallinari ilyen pontosan célozzon, az ő kinti dobásai, fontos játékai miatt tudta tartani a lépést a csapat. Sokáig vezetett is a Thunder, aztán a harmadik negyedben egy nagyobb rohammal fordított és kilenc ponttal meglépett a Rockets, de erre válaszolt az OKC, a játékrész végére fordított, sőt, a negyedik negyed elején nyolc ponttal már Denni Schröderék vezettek. Erre megint indított egy rohamot a Houston, egy 18–4-gyel ismét fordított az együttes, de ezzel már elérkeztünk Chris Paul időszakához, a Thunder irányítója pedig ugyanúgy lehozta a meccset, ahogy a csapata két korábbi győzelmét is. Az utolsó negyedben egymaga 15 pontot szerzett, kritikus pillanatban egymást követő két triplával rázta fel övéit (92–98 után ezzel egyenlítettek), utána volt két nagyon fontos labdaszerzése Harden és Westbrook ellen, majd 13 másodperccel az órán kiharcolt két büntetőt, amiket könyörtelenül el is süllyesztett – ezzel lett 102–100 a javukra. A Rockets ellentámadásában aztán nem volt sok köszönet, Westbrook különösebb elképzelés nélkül elkezdett rohanni, majd kipasszolta a labdát oldalra, de pontatlanul, úgyhogy eladta, ezzel pedig a Houston el is rontotta az utolsó esélyét – elúszott a meccsük, 3–3-ra áll a párharc.

Túl sokat hibázott a Rockets. Volt esélye megnyerni ezt a mérkőzést és ezzel lezárni a szériát a Houstonnak és még nem egészen négy perccel a vége előtt is vezettek hat ponttal, de onnantól teljesen megálltak támadásban: 1/7-et (Harden 0/3 tripla, Westbrook 1/3 dupla, Gordon 0/1 tripla) dobtak mezőnyből és ami ennél is fájóbb, hogy három labdát adtak el ekkor, ebből kettőt Westbrook, egyet Harden. Összesen egyébként 22 alkalommal veszítették el a játékszert, ezekből kaptak is 22 pontot és ahogy az előző két vereségüknél, úgy most is teljesen becsődöltek a szoros végjátékban – hiába dobott 32 pontot Harden (11/22 mezőnyből, 8 lepattanó, 7 gólpassz), az ilyen meccseket háromból háromszor vitte el Paul és a Thunder.

A Thunder legjobb dobói: Paul 28/9, Gallinari 25/9, Dort 13/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 32/9, Covington 18/12, Westbrook 17/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Nyugati főcsoport

Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 104–100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Keleti főcsoport
Milwaukee Bucks–Miami Heat 104–115
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Miami javára.

NemzetiSport.hu