Szórakozás

„A szexualitás a legnagyobb erőm” – hiába vettél fel az egyetemre, Budapestről világhírű pornós lett Valentina – 18+ fotók

Könyvet írt az életéről és a karrierjéről a 21. század egyik legsikeresebb, Budapesten élő pornósa. A Gina Gerson művésznéven futó Valentina már kisvárosi lányként hamar elhatározta, hogy felnőttként sikeres élete lesz – ezt a hírnevet pedig az erotikus filmipar hozta meg számára.

Az orosz Valentina Dzherson diákként kóstolt bele a szórakoztatóiparba, majd nem sokkal később Budapestre költözött és itt indította be pornós karrierjét. A „Siker a szexualitáson és a belső erőn keresztül” című könyvében rávilágít, hogyan használta ki a benne rejlő erőt, hogy világhírnévre tegyen szert.

Egy oroszországi kisvárosban született 1991-ben, korán megtanulta leküzdeni az elé táruló kihívásokat. Az elszánt fiatal lány tudta, hogy sikerre hivatott, ám hiába vettél fel az ország egyik legrangosabb iskolájába, ahol a jövő diplomatáit képezték, inkább úgy döntött, idegen nyelveket tanul – idézi az életrajzi könyvet a DailyStar.

A biográfia hozzáteszi, miközben tanult, elkezdett a szórakoztatóiparban dolgozni, majd elhagyta szülőhazáját és Magyarországra költözött, ahol beindította pornós karrierjét. A világ számára Gina Gerson néven vált ismertté, és most a 21. század egyik legsikeresebb felnőtt filmese.

A könyv Valentina élete mellett azt is bemutatja, hogy építette fel sikeres vállalkozását

„Felfedi az olvasók számára, hogyan fedezzék fel a bennük rejlő erőt, és lépjék meg a szükséges lépcsőfokokat álmaik és egy sikeres, boldog élet eléréséhez” – olvasható a könyvben.

Hozzáteszi: Valentinának a szexualitás a legnagyobb ereje, és bemutatja, milyen hihetetlen eredményeket lehet elérni, ha valaki felismeri és kiaknázza a benne lévő energiátA lány úgy gondolja, neki is ez a bizonyos „szuperhatalma” segített a céljai elérésben.

„Senkinek nem lehet hatalma feletted, ha hatalmad van magad felett” – üzeni az olvasóknak Velantina.

BorsOnline.hu