Áder: Ritkán tapasztalható konszenzussal született meg az egészségügyi törvény
A Magyar Orvosok Szakszervezete, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége és a Liga Szakszervezetek is arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.
Elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését szerdán Áder János köztársasági elnök. Az ezzel kapcsolatos közleményében aláhúzta:
a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán megjelent közleményben az államfő azt írta: a törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek – a törvény hatályba lépéséig – választ adhatnak.
Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.
Az előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé – mutatott rá közleményében az államfő, hozzátéve, hogy a törvényt az Országgyűlés kivételes eljárásban minden ellenzéki párt támogatásával egyhangúlag fogadta el.
Korábban a Magyar Orvosok Szakszervezete, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége és a Liga Szakszervezetek is arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.
Kutyafuttában
A törvény véleményezésére mindössze három és fél órát kapott a MOK, amelynek elnöksége már akkor jelezte: szerintük a jogszabály a jelenlegi formájában alapjogokat sért és elfogadhatatlan.
Egy héttel azután, hogy a parlamentben átment a törvény, a kamara közzétette róla a részletes állásfoglalását is. Ebben egyebek mellett azt írták, hogy
- számos elfogadhatatlan sérelmet okoz az orvostársadalomnak,
- súlyos működési zavarokat okoz a betegellátás folyamatosságában és
- a járvány elleni védekezésben, valamint
- számos alkotmányossági és nemzetközi jogba ütköző problémát is felvet.
Kincses Gyula, a MOK elnöke éppen kedden találkozott az egészségügy rendbetételével tavasszal megbízott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és ismertette az álláspontjukat, különös tekintettel a két legfontosabb pontra, a másodállás vállalásának engedélyezéséről, valamint a vezénylésről szólóra.
A megbeszélés után a hvg.hu-nak azt mondta Kincses: a tárcavezető jelezte, hogy megfontolás tárgyává teszi a véleményüket.
Hvg.hu