Alfred Molina újra eljátszhatja Doctor Octopust a Pókember 3-ban

Pókember 3-ról már a Pókember: Idegenben végjátékát követően is sejtettük, hogy egy igencsak különleges film lesz, hiszen Mysterio alaposan összekuszálta a szálakat, és szegény Peter Parker minden bizonnyal nem örvend majd nagy népszerűségnek abban a realitásban, amelyben eddig ténykedett.

Szóval egy Doctor Strange-kaliberű fickóra lesz szüksége ahhoz, hogy rendbe hozza a dolgokat. Ám ehhez Electrónak is lesz egy-két szava, és mint kiderült, nemcsak ez a két, Multiverzumot sejtető karakter tér vissza a Pókember 3-ban, hanem Doctor Octopus is, akit az az Alfred Molina fog eljátszani, aki a Sam Raimi-féle Pókember 2-ben is megformálta az antihősből lett negatív hőst.

The Hollywood Reporter jelentette, hogy megbízható forrásai szerint Molina vissza fog térni a következő Pókember-filmben Otto Octavius szerepében. Octavius a 2004-es Tobey Maguire főszereplésével készült Pókember 2-ben tűnt fel, és egy igen komplex karakter volt, aki eleinte egyfajta mentorfigura volt Peter számára, majd lassan, de biztosan szembe került a New York-i maszkos igazságosztóval.

Molina visszatérését egyébként már korábban pletykálták, ám a THR forrásai általában megbízhatók, úgyhogy szinte biztosra vehetjük, hogy Jamie Foxx és Benedict Cumberbatch mellett a veterán színész is szerepelni fog a Pókember 3-ban. A film így vetekedni fog a Thor: Love and Thunderrel, amit a sok vendégszereplő miatt “Bosszúállók 5”-nek kiáltottak ki egyes újságírók. Ennek mintájára a Pókember 3-at át is keresztelhetjük “Pókember: Irány a Multiverzum!”-ra.

A Pókember 3. forgatása már zajlik, a filmet pedig a tervek szerint 2021. december 17-én fogják bemutatni a tengerentúlon. A múltkoriban, a korábbi Pókember-filmekből visszatérő hírek margójára érkezett egy olyan meredek pletyka is, hogy a Raimi-féle Pókember, Tobey Maguire meg Ben bácsiként fog vendégszerepelni az MCU-filmben.

 

[Forrás: ign.hu]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük