Koronavírus: „szörnyű a helyzet” Svédországban, sorra mondanak fel az orvosok

A Bloomberg hírügynökség beszámolója idézi Sineva Ribeirot, a Svéd Egészségügyi Szakemberek Szövetségének elnökét, miszerint a helyzet „szörnyű”.

Már a járvány márciusi kitörésekor hiány volt szakápolókból, főleg az intenzív osztályon. A hírügynökség cikke arra emlékeztet, hogy a héten Stockholm intenzív kapacitása elérte a 99%-ot, pánikba ejtve ezzel az egész várost, amely így külső segítséget kért.

Riberio elmondása szerint a szakszervezetek már májusban a tarthatatlan helyzet kialakulásának veszélyére figyelmeztettek. Jelenleg kevesebb a képzett szakember, mint tavasszal, ez pedig megnehezíti az intenzív kapacitások bővítését.

A terhelés miatt a szakszemélyzet egyre inkább kétségbeesett, és sokan csak úgy látnak ebből a helyzetből kiutat, hogy felmondanak. A TV4 csatorna beszámolója szerint Svédország 21 régiójából 13-ban meghaladja a felmondások száma az egy évvel ezelőtti értéket, 500 fő felett van havonta.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Stockholm honnan szerez plusz kapacitásokat, Svédország fegyveres erőitől kért segítséget a város, de nem egyértelmű, hogy a katonaság rendelkezik-e ilyen kapacitásokkal. Időközben állítólag 100 szakembert csoportosítottak át a gyermekkórházakból az intenzív osztályokra. Így a nem sürgős beavatkozásokra a gyerekek esetén várni kell.

Svédország más északi államoktól is segítséget kért és Finnország már jelezte, hogy készen áll segítséget nyújtani, helyet szabadít fel az intenzív osztályain.

Aggodalomra ad okot az orvosszövetség illetékese szerint, hogy bár történtek tudományos lépések, amelyek lehetővé teszik, hogy a szakemberek jobban megértsék a vírus természetét, azonban nincs elegendő ember arra, hogy ezeket átültessék a gyakorlatba.

Riberio az ország jelenlegi egészségügyi válságát példátlannak nevezte.

A szakápolók az alacsony, biztos megélhetést nehezen biztosító alapfizetés miatt is panaszkodnak, főleg a Covid-járvány miatti magasabb terhelés közepette.

Magas betegségszámot, a kimerülés tüneteit és fertőzést látun tagjainknál – mondta az orvosszövetség elnöke.

Svédország esetében most az a veszély áll fenn, hogy többen halnak meg a megfelelő mennyiségű szakember hiánya miatt. „Egy olyan munkakörnyezetben, ahol rendkívül fáradt vagy, megnő a hibák száma is. Ezek a hibák pedig a betegek halálához vezethetnek” – figyeleztetett Sineva Ribeiro.

Címlapkép: Védőmaszkot nem viselő emberek sétálnak egy bevásárlóközpontban a Stockholm közelében fekvő Solnában 2020. október 30-án. Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Amir Nabizadeh

Index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük