Kék hírek

Megszületett az ítélet az Encs-fügödi lincselés ügyében

Kedden folytatódott az Encsi Járásbíróságon a 2018-as Encs-fügödi lincselők büntetőpere. A bíróság három év börtönre ítélte a sofőrre támadó kislány apját garázdaság, testi sértés, és rongálás miatt, míg bűntársa négy év börtönt kapott.

A támadók családi rendezvényt tartottak az ominózus napon. Egy 53 éves nő éppen erre közlekedett, amikor az út szélén parkoló autó takarásából elé szaladt az egyik vádlott kislánya. A nő a manőver ellenére sem tudta elkerülni az ütközést és elütötte a gyermeket.

Ekkor egy férfi kiszaladt az útra és lendületből ököllel arcon ütötte a nőt, majd tovább verte. Néhányan az asszony védelmére keltek és próbálták távol tartani a támadót az asszonytól, aki ekkor rugdosni kezdte a kocsit, majd behajított egy betondarabot a hátsó ablakba. A férfi a kiérkező mentők, rendőrök jelenléte ellenére sem hagyott fel viselkedésével, sőt a mentőautót és a rendőrök szolgálati járműveit is ütötte.

Közben a gyermek apja, a másik vádlott is odarohant a sofőrhöz, és megfenyegette, hogy ha meghal a kislány, akkor megöli, majd a ruháját rángatta és közben többször is megütötte a nőt. Később a nő helyszínre érkező egyik családtagjára is rátámadt, torkon vágta és lökdöste őt, miközben a támadók folyamatosan megöléssel és házának felgyújtásával fenyegették az autóst.

A lincselésnek végül a kiérkező rendőri egységek vetettek véget. A bántalmazás miatt a sofőr egyik foga kitört, a homlokán, az orrtájékán és a testén is számos zúzódást szenvedett; a védelmére kelt hozzátartozója ugyancsak megsérült. A bíróság három év letöltendőre ítélte az elütött kislány apját, míg cinkostársa négy évet kapott. Az ítélet nem jogerős, mert az elkövetők és védőik felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük