Közel 2000 milliárd forintnyi részvényt adott el Jeff Bezos

Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója és a világ leggazdagabb embere az elmúlt héten nagyjából 6,7 milliárd dollár értékben adta el cége részvényeit, ami a 2019-es válása óta a legnagyobb koncentrált részvényeladása volt a gurunak.

Az amerikai tőzsdefelügyelethez, a SEC-hez benyújtott dokumentumok szerint a kiskereskedelmi óriás cégvezére, a milliárdos Jeff Bezos május 3-a és 6-a között különálló tranzakciókban nagyjából 1,48 millió részvényt adott el összesen 4,91 milliárd dollár értékben. Ezt követően további 521 936 részvényt mintegy 1,7 milliárd dollár értékben pénteken és hétfőn értékesített, derül ki a SEC-bejegyzésekből. Összesen tehát

VALAMIVEL TÖBB, MINT 2 MILLIÓ RÉSZVÉNYT ADOTT EL MÁJUS 3-10 KÖZÖTT A VILÁG LEGGAZDAGABB EMBERE, ÖSSZESEN 6,7 MILLIÁRD DOLLÁR (1976 MILLIÁRD FORINT) ÉRTÉKBEN.

Bezosnak az utóbbi időben mondhatni bevett szokása, hogy nem sokkal az Amazon negyedéves gyorsjelentései után nagy mennyiségű részvényt ad el. A múlt héten a vállalat arról számolt be, hogy az első negyedévben megháromszorozta a nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévre pedig 110 milliárd dollár feletti forgalmat prognosztizáltak a vállalatnál. Várhatóan a mostani lesz az utolsó teljes negyedév Bezos vezérigazgatóságával, az év elején a guru ugyanis azt mondta, hogy a harmadik negyedévben lemond tisztségéről és az Amazon ügyvezető elnöke lesz.

A korábbi negyedéves eladások azonban korántsem voltak ilyen nagy volumenűek, például 2020 novemberében és februárjában közelebb voltak a 3-4 milliárd dollárhoz. A mostani a legjelentősebb részvényeladás Bezos részéről azóta, hogy 2019-es válásuk során milliárdos nagyságrendben vált meg papírjaitól volt feleségének, MacKenzie Bezosnak a javára.

Tavaly Bezos összesen több mint 9 milliárd dollár értékben adott el Amazon részvényeket, és korábban azt mondta, hogy ebből évente körülbelül 1 milliárd dollár megy az űrutazásra fókuszáló vállalkozásába, a Blue Originbe. Bezos – aki a Bloomberg Billionaires Index szerint a világ leggazdagabb magánszemélye, mintegy 188 milliárd dolláros nettó vagyonával – a héten benyújtott utolsó SEC-bejelentés szerint még mindig mintegy 51,7 millió Amazon részvényt birtokol.

Ami a kiskereskedelmi óriás részvényárfolyamát illeti, idén eddig 1 százalékkal került lejjebb a papír, csak a múlt héten több, mint 5 százalékot esett a jegyzés. Egy éves időtávlatban nézve azonban sokkal pozitívabb a kép, 2020 májusa óta 36,8 százalékot szárnyalt a részvény.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük