Hatalmas fordulat, nagy előnyhöz juthatnak az oltottak

Az aktuális magyar szabályok
A koronavírus megjelenésének kezdete óta velünk van a maszkviselés, akár ajánlott, akár kötelező jelleggel. A légúti betegségek terjedésének megelőzése érdekében ez az egyik alapvető eszköz, a rendszeres kézmosás és a távolságtartás mellett. A hivatalos magyarországi koronavírus tájékoztató oldal is a megelőzés, valamint ezen intézkedések betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
Ezen az oldalon arra is kitérnek, hogy a koronavírus ugyanúgy terjed, mint az influenza, cseppfertőzéssel, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. A vírus tehát köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe.

Ezért is fontos a maszk viselése, a több mint 1,5 méteres védőtávolság és az alapvető higiéniai szabályok betartása, mert azzal megfertőződhet valaki, hogy a cseppekkel szennyezett tárgyakhoz vagy felületekhez ér, majd a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl.
Arra is kitér a tájékoztató oldal, hogy mindenki viseljen maszkot, ahol kötelező. Így hordani kell:
- a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen,
- továbbá az üzletekben,
- a tömegközlekedési eszközökön,
- a bevásárlóközpontok területén,
- az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint
- az ügyfélfogadási irodákban is, de
- mindenhol javasolt, ahol nem tartható a 1,5 méteres védőtávolság.
Már most vannak kivételes helyek idehaza
A fokozatos magyarországi újranyitás legutóbbi, 4 millió beoltottnál életbe lépett szabályai szerint viszont már vannak olyan helyzetek és helyek, ahol a védett személyeknek nem kötelező a maszk viselése.
- Az éttermek, kávézók belső tereiben a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak asztaluknál ülve és étel fogyasztása közben nem kötelesek maszkot viselni. (A vendéglátó üzletek kerthelyiségeiben és teraszain továbbra sem kötelező a maszkviselés, oda mindenki bemehet, védett és nem védett személyek egyaránt).
- A szálláshelyen vendégként tartózkodó személy nem köteles maszkot viselni. A szálláshelyen foglalkoztatott személyeknek, amennyiben nem igazolják védettségüket, kötelező a maszkhasználat.
- A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.
- A mozikat megkérdezve az is kiderült: a dolgozóknak például kötelező lesz a maszk, de a vendégek számára nem.
- Az edző- és fitneszteremben, az uszodában, a jégpályán, valamint a sportlétesítményben a koronavírus ellen védett személy, valamint a sportról szóló törvény szerint tizennyolcadik életévét be nem töltött versenyszerűen sportoló, valamint őt felkészítő sportszakember nem köteles maszkot viselni.
- A játékkaszinóban, illetve a kártyateremben látogatóként tartózkodó koronavírus ellen védett személy nem köteles maszkot viselni.
Vagyis összefoglalóan: a közterületen, tömegközlekedésben, boltokban – ahol nem csak beoltott, vagy a fertőzésen átesett személyek tartózkodhatnak – a még be nem oltottak védelme érdekében továbbra is kötelező a maszkhasználat.
Változhat a magyar szabály?
Vagyis több helyszínen és élethelyzetben már nem kell velünk legyen a maszk, ha védett személyekről beszélünk. Az Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja épp a héten adta ki a maszkviseléssel kapcsolatos iránymutatását. Ennek kapcsán leszögezi, hogy az egyedi élethelyzeteket és kockázatokat ez az ajánlás nem kezeli, általános iránymutatásként szolgál.
Az új ajánlás lényege, hogy a teljes oltottsággal rendelkező személyek (a 2 adagos vakcinák esetében a második adag vakcina felvételét követő 2 hét, a Janssen vakcina esetében az oltást felvételét követő 2 hét után tekinthető valaki teljesen védettnek) gyakorlatilag minden élethelyzetben megszabadulhatnak a maszktól. A hivatal viszont továbbra is azt ajánlja, hogy az oltott emberek viseljenek maszkot repülőgépeken és vonatokon, valamint a repülőtereken, a tranzitállomásokon, a tömegközlekedésben, valamint kórházakban és az orvosi rendelőkben.
Érdemes felidézni a CDC korábbi ajánlását is a frissítés kapcsán: a múlt hét előtt a védettek esetében még a szabadtéri tömegrendezvény látogatását sem ajánlották maszk nélkül és minden beltéri esemény esetén maszkviselést javasoltak.
Ezek fényében könnyen elképzelhető, hogy a járványhelyzet javulásával, valamint az oltási program előrehaladásával párhuzamosan a védett személyek még több helyen mentesülnek majd idehaza is a maszkviselés kötelezettségétől. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban mást tekintenek teljesen védett személynek, és mást jelent ez Magyarországon, ugyanis idehaza már az első oltást követően postázzák a védettségi igazolványt, amivel igazolni lehet az oltás tényét a megfelelő helyszíneken.

portfolio.hu