Belföld

Ezekre az ötletekre költik a budapestiek a főváros egymilliárdját

Erdők- és közvécék telepítése, ivókutak, kerékpártámaszok, graffitifal, autista szabadidős központ, gyalogátkelőhely és krízisotthon – néhány abból a 15 projektből, amely a budapestiek ötletei és szavazatai alapján, az egymilliárd forintos fővárosi részvételi költségvetésből hamarosan megvalósul. Jövőre újabb egymilliárdot lehet így, közösen elkölteni.

„Ötleteljen bátran, mert az ön ötletétől lesz Budapest jobb hely” – ezzel a mottóval indult tavaly ősszel, külföldi mintára Budapest első, úgynevezett részvételi költségvetésének tervezése. A csaknem egy éves folyamat most ért révbe: szeptembertől elkezdődik a projektek megvalósítása. Ötletből nem volt hiány: a Fővárosi Önkormányzat felhívására

első körben 687 javaslat érkezett a budapestiektől arra, hogy milyen konkrét fejlesztésekre, beruházásokra, ötletekre költsék a főváros idei költségvetéséből e célra lecsípett egymilliárd forintot.

A javaslatok legtöbbje olyan népszerű témákat érintett, mint a zöldítés, a komposztálás, különböző civil ügyek, a kerékpárutak, a nyilvános WC-k illetve a köztisztasági kérdések. A felhívásra a legkülönbözőbb ötletek futottak be a budapestiektől. Javasolták például gyümölcsfák telepítését, nudista strand kijelölését, napozóstéget a Római partra, emlékművet a koronavírus áldozatainak, iskolai parkolóhelyek kialakítását, függőágyak elhelyezését a lezárt Szabadság hídon, szociális kempinget hajléktalanoknak, vagy éppen a Hősök tere parkosítását.

A sok ötlet kilencszeresen haladta meg a pénzügyi keretet, így racionális okból, és technikai, megvalósíthatósági szempontok alapján is szűkíteni kellett a listát. A rostán továbbjutó 141 javaslat került aztán idén tavasszal a költségvetési tanács elé, amely a feladatra jelentkező civilekből állt össze. A tanács három kategóriába sorolta az 53-ra leszűkített javaslatokat: 250-250 milliós keretösszeggel zöld fejlesztések és szociális intézkedések, valamint 500 milliós kerettel a legalább 3 kerületet vagy egész Budapestet érintő ötletek.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük