Mindenki nyerhet – Szeli Mátyás jegyzete

Eredményeit, stílusát tekintve nem állítjuk, hogy a svájci labdarúgás tartja lázban a világot, az elmúlt nagyjából húsz évben mégis jelentősen előrelépett az ország futballja. Svájc 1998-ban 83. is volt a FIFA-világranglistán, az elmúlt tíz évben viszont jellemzően az első húszban szerepelt. Persze egy lista nem feltétlenül a legszemléletesebb példája a fejlődésnek, így álljon itt egy kézzelfogható bizonyíték: amíg a válogatott a hetvenes-nyolcvanas években egyetlen nagy tornára sem jutott ki, mostanra az számít meglepetésnek, ha lemarad valamelyikről. Ezzel párhuzamosan a svájci élvonalnak mindig van képviselője a Bajnokok Ligájában és/vagy az Európa-ligában.

Időközben sok honfitársunk fordult meg a bajnokságban, amely bár nem annyira „romantikus” célpont, mint, mondjuk, Hollandia, ugródeszka lehet a magyar légiósoknak is. Egyébként meg nincs azzal gond, ha valaki ekként tekint a svájci élvonalra, Philipp Kaufmann, az FC Basel szakmai vezetője is elismerte lapunknak, a fiatalok sem végállomásnak tartják. Ez napjaink futballja, a nagy bajnokságok csapatai egymással versengve csapnak le a tehetségekre, akiket a „második vonalban” lévő bajnokságok fedeznek és építenek fel. Olyan tápláléklánc ez, amelyben optimális esetben mindenki jóllakik. A fiatalok Svájcban fejlődhetnek, értékes játékpercekhez juthatnak, felhívhatják magukra a figyelmet, eladásukkal pedig a klubjuk is jól jár.

Bolla Bendegúz ilyen szempontból jó helyzetben van, hiszen topklub kötelékéhez tartozik, így neki nem kell eladnia magát, „csak” meg kell győznie a Wolverhampton vezetőit, hogy a Grasshoppersben mutatott teljesítménye feljogosítja a szintlépésre. Varga Kevin ugyancsak kölcsönben szerepel a Young Boysban; neki a nyáron lejár a szerződése a török Kasimpasánál, így Bernben a játékidő mellett a maradásért küzdhet. Csakúgy, mint a Puskás Akadémiától kölcsönvett Gruber Zsombor az FC Basel utánpótlásában.

A szintén Bázelba kerülő harmincnégy esztendős Szalai Ádám életkora miatt talán kilóg a sorból, de a koncepcióból nem. Merthogy Kaufmann úr azt is elmondta, a rutinos futballisták szintén a „nevelőmunka” részei, így a magyar támadó feladata túlmutat a gólszerzésen.

No meg az ő részéről is érthető döntésnek tűnt a váltás: a nyáron lejárt volna a szerződése a Mainznál, így csapatkereséssel nem kell foglalkoznia, ez és a rendszeres játéklehetőség pedig neki (és nyilván Marco Rossi szövetségi kapitánynak) is fontos szempont.

Láthatjuk tehát, az említett magyar labdarúgók helyzete, életkora eltérő, mégis logikusnak tetszik, miért választották a svájci bajnokságot, döntésükből ők, klubjuk és a magyar válogatott egyaránt profitálhat.

Kell ennél több?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!