Mesterek voltak, diákok lettek – Moncz Attila publicisztikája

A világ első számú labdarúgó-bajnokságában, az angol Premier League-ben az 1992-es indulás óta 125 angol, illetve 133 külföldi menedzser dolgozott. Az arányok tehát nagyjából egyformák, ehhez képest óriási a különbség a hazai és a légiós szakvezetők által elért sikerek tekintetében. A napjainkig kiosztott 29 bajnoki címből 14-et vittek el a skótok (13-at Sir Alex Ferguson, egyet pedig Kenny Dalglish), négyet olaszok, hármat-hármat spanyolok, portugálok és franciák, egy-egy pedig németnek és chileinek jutott. Angolnak viszont egy sem. Teljesen véletlenül a Bajnokok Ligája is 1992 őszén indult útjára, és az a fentiek fényében nem meglepő, hogy az elitligában sem nyert még angol tréner vezette együttes, szemben hét német, hat-hat olasz és spanyol, három francia, két-két holland, portugál és skót, valamint egy belga edző irányította gárdával. És már most, március közepén biztosra vehető, hogy egyik sorozat sem szakad meg, hiszen a BL-ben nincs versenyben angol szakember vezette csapat, a Premier League-ben pedig a középmezőnyben szereplő Aston Villa a legjobb, hazai menedzser (Steven Gerrard) irányította társaság.

Azok az idők már elmúltak, amikor angolok tanították meg a világnak, hogyan is kell futballozni. Azt régóta megszokhattuk, hogy elméleti síkon az olasz edzők rendre kirukkolnak újításokkal, elég csak Arrigo Sacchira vagy Fabio Capellóra gondolni, új trendként pedig a németek kerültek elő, legyen szó az egyik úttörőről, Ralf Rangnickról vagy az újhullámos Jürgen Kloppról, Thomas Tuchelről, esetleg a nagy reménység Julian Nagelsmannról. Az olasz és német térhódítás több elemzés szerint is összefüggésben lehet azzal, hogy mindkét nemzetnél minőségi központi edzőképzés van, külön erre dedikált szövetségi helyszínen, Covercianóban (Firenze egyik negyede), illetve immár Frankfurtban (11 hónap alatt 800 óra oktatással, vizsgával, meg a képzés minőségét még inkább előtérbe helyezve, 24-ről 16-ra csökkentett tanulói létszámmal). Utóbbi városnak az idei az első teljes „idénye”, a Hennes Weisweiler Akadémia korábban hennefi központtal ontotta magából a tehetséges szakembereket, így például a már említett Rangnick, Klopp, Tuchel hármast. De hogy Coverciano jelenleg legismertebb növendékeit se feledjük, Antonio Conte, Massimiliano Allegri és az Olaszországot tavaly Európa tetejére kormányzó Roberto Mancini is itt kapta meg a diplomáját.

A két rendszert irigyelte meg az angol szövetség (FA), és az előrelépés reményében próbálja a központjában, a St George’s Parkban két éve létrehozott kurzust (a kódokat kedvelőknek, a hivatalos elnevezés: IP2C) még intenzívebbé és színvonalasabbá tenni. Merthogy arrafelé nem csupán a két elitliga angol edzőkre nézve szomorú képét nézték meg, de azt is, hogy angol szakember legutóbb 2008-ban nyert hazai trófeát (Harry Redknapp a Portsmouth élén FA-kupát), azóta sehol semmi. Igaz, legalább már a válogatott éléről akad példakép, hiszen Gareth Southgate szövetségi kapitány irányításával megkérdőjelezhetetlen a „háromoroszlánosok” fejlődése: a 2016-os Európa-bajnokságon még Izlanddal szemben kieső együttes 2018-ban világbajnoki elődöntőt játszott, a 2021-es kontinenstornán pedig ezüstérmes lett, miután tizenegyesekkel elbukott Olaszországgal szemben.

„Gareth most annak a fának a tetején ül, ahova egyszer ezek a srácok szeretnének eljutni – mondta a képzést felügyelő Steve Guinan. – De nem is olyan régen még ő is a mostani hallgatók cipőjében járt. Előfordult, hogy nem volt önbizalma, hogy bizonytalan volt abban, miképp kell kezelnie a játékosokat az öltözőben, illetve a stresszt a pálya szélén. Ha tőle hall valamit az ember, sokkal megnyugtatóbb, mintha teljesen ismeretlenektől kellene megtennie ugyanezt.” Guinannek játékosként (klubszinten a Plymouth és a Nottingham Forest volt a csúcs, nemzeti szinten meg az angol C-válogatott) és edzőként (a Kidderminster Harriersnél akad néhány jobb csapat a futballvilágban) sem volt veretes a múltja, ettől még bíznak benne, illetve úgy tetszik, időt is adnak neki. Európa középső részén két év alatt totális kiteljesedést várnak, arrafelé meg egy építkezés beindítását…

A jelenlegi és korábbi angol válogatottaknak felajánlott program első évfolyamán végzett Ashley Cole, Michael Dawson és Wayne Rooney is. Közülük utóbbi már főállású menedzser, és még csodát is tehet a Derby Countyval, amelynek a 21 pontos levonás dacára esélye van a másodosztályban maradásra. A jelenlegi hallgatók közül Carlton Cole, Emile Heskey, Stewart Downing, Jermain Defoe, Jack Wilshere és Leighton Baines nevét érdemes kiemelni. Na meg a velük együtt járó nehézségeket.

„A szövetségnél úgy véltük, a nemzetközi porondon megöregedő játékosok rengeteg intelligenciával, taktikai és stratégiai ismerettel büszkélkedhetnek – mondta a The Athleticnek Guinan. – A kérdés sokkal inkább az, miképp ösztönözhetjük ezeket a fantasztikus embereket, hogy olyan magas szinten képzett menedzserek legyenek, akik megnyerhetik nekünk a következő nagy trófeákat. Megpróbáljuk megváltoztatni és átalakítani a gondolkodásmódjukat, hogy megértsék, nem csupán a gyepen vannak feladataik. Rengeteg mindent kell elsajátítaniuk. Ez egy intenzív tanulási program.”

A készítők négy részre bontották a programot, amit hangzatosan a gyepen, a klubban, a tükörben és a jövőben végzett feladatokra kereszteltek el. Az első kettő alighanem egyértelmű, a harmadik feladatkörbe a filozófiai felvetések és a menedzseri viselkedés tartozik, a negyedikbe pedig a felkészülési folyamatok, azon belül is elsősorban az interjúkra, illetve a médiával való együttműködésre hangolódás. Már a jelöltek kiválasztási folyamatánál is erősen szűrnek, az pedig már egy következő fázis, hogy őket miképp beszélik rá, érdemes csatlakozniuk. Nem egy, nem két embernek alapos harcot kellett vívnia önmagával a „Yes” kimondása előtt.

„Félre kell tenned az egódat, és meg kell hallgatnod azokat, akik jobban értenek hozzá, mint te – vallotta be a válogatottal a 2006-os világbajnokságot megjáró Downing. – Ha bekerülsz, kikerülsz a komfortzónádból. Ugyanakkor jó alapot és képet kapsz arról, milyen dolgokkal kell szembenézned. De amíg nem dobnak a vízbe, nem tudhatod igazán, mit jelent az egész. Addig csak a kérdések maradnak, hogy képes leszel-e megbirkózni az első találkozóval és az edzői tanácskozással…” És Downing a hierarchiában még nem is volt akkora király, mint például Carlton Cole. „Nehéz ez nekem – vallotta be a hétszeres válogatott játékos, aki több mint kétszáz bajnokit játszott a West Hamben. – Anno az öltözőben én voltam a vezér, most viszont, ha gyerekekkel foglalkozom, sokkal több a felelősség rajtam. Fel kellett nőnöm, meg kellett változtatnom az élet- és látásmódom. Még mindig nem találtam meg az edzői stílusomat, ehhez idő kell. Mindenkitől tanulni kell. De nem vehetsz csak úgy át dolgokat az emberektől, és nem rakhatsz össze találomra egy összeállítást. Szükség van a megérzésekre. Ha csak színlelsz, az nem vezet tartós sikerre.”

Ami viszont biztos: jelenleg a pályán és a kispadon sincs klasszikus angol futballstílus. A hagyományos rúgd és fusshoz senki sem akar visszatérni, de az önálló arculat kialakításához, ahogy Cole is mondta, időre van szükség. Az angolok ugyanezt mondták az utánpótlás-nevelés reformjának elkezdésekor is. Az azóta korosztályos világversenyeken nyert érmek, illetve a Jadon Sanchótól Jude Bellinghamig felnevelt ifjú zsenik őket igazolják. Ha az edzőképzés terén is hasonlóan kitartóak lesznek, tíz év múlva biztosan lesz angol bajnok angol menedzserük. A Bajnokok Ligájához viszont, a nagyobb konkurencia miatt, talán még több idő kell.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!